Ascher Tamás Sirály-rendezése a Katona József Színházban kegyetlenül cinikus üzenetet kívánna átadni a színházcsinálás állapotáról. Majdnem sikerül. Ami miatt pedig nem, az bőven javítható, és Ascher hozzáállását ismerve: javítva is lesz.
A legendás sikerű Három nővér óta igen nagy hírértéke van annak, ha Ascher Tamás Csehovot rendez a Katona József Színház társulatával. Ezúttal a Sirály került a látóterébe, amelynek kapcsán elengedhetetlenül adódik a kérdés: mit gondol ma a rendező a színházcsinálásról?

fotó: Horváth Judit

fotó: Horváth Judit


Nos, nem sok jót: Trepljov (Ötvös András) kíméletlenül cinikus, arrogáns és anarchista ámokfutása egy annyira anyakomplexusos fiút mutat, mintha a figurának nem is lenne művészeteszménye, csupán szeretné magára felhívni a figyelmet, és csupán emiatt keresi kétségbeesetten az új színházi formákat. Cselekvései mindegyikének megvan mind a teátralitása, mind a minden jelentést mellőző szimbolikája. Ahogy annak is, miként rikácsoló sirályhangon odavágja Nyina (Mészáros Blanka) arcába az előadás címadó szimbólumát, pont úgy jelentéssel bír az is, ahogy az előadás végén az összes írását elégeti, hiába nincs épp senki a színen rajta kívül. Azt már egy fokkal nehezebb eldönteni, hogy Fullajtár Andrea, Trepljovval kegyetlenül közönyösnek ható Arkagyinája a koncepció része-e, vagy a karakter kidolgozatlanságáról van-e szó. Az minden esetre biztos, hogy kettejük harmadik felvonás-beli gyűlöletáradatakor sokkal inkább lekötötte a figyelmemet az ablak mögött egy ideig zavartan álldogáló Jakov (Szacsvay László) figurája. Fullajtár játéka az Ötvössel közös jelenetekben meglehetős esetlegesnek  tűnik: amikor a negyedik felvonás végén, a lövés után Arkagyina megijed, egyszerűen nem érezni, honnan jött ez az ijedtség. Mintha teljesen indokolatlanul annak az álságos viselkedésnek lenne a része, amit Nyinával szemben tanúsít a második felvonásban: kedélyesen elbeszélget vele, miközben minden hangsúlyából érzékelhető a fegyelmező szándék. Mely szerint: Nyina meg ne próbálja tőle elvenni Trigorint, az írót. Egy közönyösen akaratos és emberi kapcsolataiban szinte leplezetlenül passzív nőt látunk a színpadon. Mindezt látva két értelmezés adódik: a kellemesebb az, hogyFullajtár rosszul játszik. A kellemetlenebb pedig: Ascher Tamás szándékosan akart egy olyan nőt ábrázolni a színen, aki szánalmasan rideg módon manipulatív a környezetével – ám ezt az ember inkább nem is akarja elhinni.
fotó: Horvát Judit

fotó: Horváth Judit


Mészáros Blanka naiv és kíváncsi Nyinája, Fullajtár Arkagyinája mellett tökéletesen működik, akárcsak látványos rámenőssége a Trigorinnal (Nagy Ervin) közös jelenetekben, különösen a második felvonásban. Nagy Ervin Trigorinja egy eleinte jámbor, botladozó, lovaglópulóveres anyuci kedvence-figura hatását kelti, akinek az a legnagyobb problémája, hogy minden sikeressége ellenére csak a tájleírásait tartja jónak. Nyina feltűnő bájolgásának sokáig igyekszik ellenállni. Kifejezetten szép és szimbolikus ebben a helyzetben, ahogy idegesen rakosgatja a kabátját a saját karján, miközben Nyina fokozatosan egyre több ruhától szabadul meg. Arkagyinának sem kell sokáig győzködnie őt a harmadik felvonásban, hogy maradjon mellette: vereségébe beletörődve karolja át a nőt, aki maga mellett tartja. A két évvel később játszódó negyedik felvonásban pedig már öltönyben, és kínosan hamis harsánysággal érzékelteti, hogy végül kényszerből hozzászokott az Arkagyina melletti állapothoz. Miután tudomást szerzett Trepljov haláláról, olyan eltúlzott nevetéssel megy vissza Arkagyinához, hogy arról nehezen lehet eldönteni, nevetés-e, vagy sírás. Nem haragudott ő eddig sem arra a fiúra. Inkább távolról figyelve egy teljesen vállalható kritikai hangnemben beszélt Trepljov tevékenységéről. Ebben az utolsó jelentben pedig hirtelen rádöbben a távolságtartása súlyára. Nagy Ervin alakítása következetesen váltakozik a kalandvágyó és a lojális között, arányaiban az erősen lojalitás javára, miközben érzi a karakterében rejlő tragédiát.
fotó: Horváth Judit

fotó: Horváth Judit


Ascher cinikus értelmezésének szükségszerű következménye, hogy Nyina tűrésről szóló monológjából egyetlen szó sem értelmezhető egy fiatal színésznő őszinte örömeként: leginkább mélységes sértettség árad belőle Trepljov felé, mintha ő tehetne arról, hogy Nyina nem érzi sikeresnek magát. Az SZFE-n tavaly végzett Mészáros Blanka játéka itt – teljesen érthető módon – egy idő után kifullad, kidolgozatlanul váltakozva a szükségszerű bosszús cinizmus és a teljes tanácstalanság között.
Mindeközben a mellékszereplők egyike-másika kifogástalan precizitással alkot zseniálisat. Máté Gábor Szorinja az előadás négy felvonása alatt úgy válik vicces bácsikából egy járókeretes, haldokló öregemberré, hogy amikor a negyedik felvonásban elalszik a székében, a többi szereplő és a közönség egyaránt elbizonytalanodik: vajon tényleg csak alszik-e. Jordán Adél részeges-láncdohányos-kokainozós Másája a harmadik felvonás elején olyan – egyszerre zavart és sokatmondó, egyszerre komikus és tragikus – mozdulatokkal engedi át a terepet a színre érkező Nyinának, hogy számomra érthetetlen az, miért nem kapott itt nyílt színi tapsot.
fotó: Horvát judit

fotó: Horváth Judit


Arról nem is beszélve, hogy a Medvegyenkóként egyelőre a kelleténél tanácstalanabb Dankó István játékát is ő húzza fel a negyedik felvonás legelején. Bezerédi Zoltán Samrajev szerepében végig lelkesen mondja a maga viccesnek gondolt régi történeteit, teljesen függetlenül attól, hogy figyelnek-e rá, vagy sem. Ám ha váratlanul, dühös fejjel azt ordítja, hogy felmond – majd bosszúsan kitrappol a színről – azt is pillanatok alatt elhiszem neki. Fekete Ernő mindent távolságtartással, precízen figyelő Dornja is majdnem tökéletes: egyedül a Szirtes Ági által alakított Polina Andrejevnával közös jelenetben érződik némi zavart tanácstalanság, ám itt sok múlik Szirtes Ágin is, aki láthatóan nem igazán találta még meg magát a karakterben. És persze ne feledjük a Jakovként alázatosan járó-kelő Szacsvay Lászlót sem, akinek – a Nemzet Színésze-rangra kellő iróniával gondolva – kifejezetten hálás feladat egy ennyire kicsi mellékszerep. Szeretetteljes figyelemmel ki is játssza a figurát.
Összességében Ascher Tamás törekvése a cinikus színházi kórlap felmutatására – tehát arra, hogy egy eleve döglött Sirályt ábrázoljon – még nem tökéletes, de közel áll hozzá. Ez a Sirály még egy kicsit mozog. Mindenki jobban jár, ha tisztességesen lelövik. Álljon be rendesen a kilátástalan hullamerevség!