Egy német mese, melyről Thomas Mann 1931-ben azt írta: Gogol Revizorja óta a világirodalom legviccesebb vígjátéka. Mindenesetre egy ritka gyöngyszem, amely jó, hogy kibányásztatott a feledés süllyesztőjéből, mert kínosan vicces, feszengtető komikussággal mesél a múlt század elején élt Wilhelm Voigt-ról– aki, ha akarjuk, ha nem, kicsit mi magunk is vagyunk.

Könnyen meglehet, például lehetsz köpenicki kapitány is! Csak egyenruha, rátermettség, kurázsi kérdése az egész. Teljesen másodlagos az is, hogy az efféle dicsőséged meddig tart majd, mert a szándék a fontos. A lehetősége és egyben a sansza is ott van benned – tulajdonképpen már eleve te magad vagy köpenicki kapitány. A IV. éves bábszínházi rendező szakos Szilágyi Bálint jól tudta ezt, – gondolom – mikor Carl Zucmayer múlt század eleji meséjét, A köpenicki kapitányt választotta vizsgaelőadásul az Ódry Színpadon. Mese, amely hátborzongatóan ismerős. Ismerős, mert minden elviccelhető komikuma dacára: rólad és rólam szól.

fotó: Szkárossy Zsuzsa

fotó: Szkárossy Zsuzsa

Egy német mese, melyről Thomas Mann 1931-ben azt írta: Gogol Revizorja óta a világirodalom legviccesebb vígjátéka. Mindenesetre egy ritka gyöngyszem, amely jó, hogy kibányásztatott a feledés süllyesztőjéből, mert kínosan vicces, feszengtető komikussággal mesél a múlt század elején élt Wilhelm Voigt-ról (Feczesin Kristóf) – aki, ha akarjuk, ha nem, kicsit mi magunk is vagyunk. Wilhelm Voigt egy állástalan cipész, aki mindenáron útlevelet szeretne kapni, de ez hol a munkanélkülisége, hol pedig tartozkodási címének a hiánya okán nem sikerül neki. Majd sok kacskaringó után, megkaparintva egy igen figyelemre méltóan szabott kapitányi egyenruhát – betör különítménye élén a köpenicki városházára és birtokba veszi, hogy hozzájuthassan az óhajtott útiokmányhoz. Mindezek mellett teljesen apró tény: Köpenickben nem állítanak ki ilyen okmányt.

Ember Márk nagyon finoman, stílusosan adagolt szabója már az első jelenetekben záró és felkiáltó jelek közé teszi nemcsak Papp Endre Schletow kapitánya tiszti becsületességének a mai kor felől nézett, avittas komikumát, hanem a köpenicki mesének a létét is. Ám ezek által a záró és felkiálltó jelek által nyer igazi hajtóerőt ez a mese. Hajtőerőt és képességet ahhoz, hogy görbe tükrében hol felszabadultan, hol zavarba ejtően tudjunk nevetni – önmagunkon is.

Ám ez a cipész kaland mindettől nem lesz teljesen hiábavaló. Nem, mert a kacskaringókon túljutva és magunk mögött hagyva a történet tekervényes fordulatait, egyre jobban érezzük: ez a mese a mi valóságunk. Szilágyi Bálint mindent elkövetett, hogy ezt a zucmayeri mesét, a maga négy órányi hosszával és hatvan szereplőjével leredukálja a befogadóképességünk keretei közé. Mindeközben ennek a mese költőisége egy cseppet sem esett áldozatul. A történet a jelenetek sokaságán át hömpölyög előre, melyeknek számozását mindig az egyik színész mondja be. Nem Brecht – nem kell itt elidegenedni – de azért hasznos, ha egy ilyen szélesen áradó történetet részeire tagolva fogyasztunk. Persze, ezáltal egyből valóságosabbnak is “olvassuk” azt, amit látunk. Ily módon a “tua res agitur” érvényessége észrevétlenül belopódzik a tudatunkba.

fotó: Szkárossy Zsuzsa

fotó: Szkárossy Zsuzsa

A teljesen üres szín közepén egyetlen, jól használható, derékmagasnyi dobogó uralja a tekintetünket (látvány: Molnár Anna). Mindehhez társul, mint visszatérő, változatosan kihasználható állandó kellék: a hol mikrofonnak, hol oltáriszentségnek vagy épp kardnak használható, ezüst színű rúd, egyik végén kör keretezte német birodalmi kereszt.

Pont ilyen emblematikusan visszatérő az a kapitányi díszzubbony, melyet Wabsche (Ember Márk) tipp-topp eleganciát sugallni akaró szabó a műhelyében készít Schletow kapitánynak (Papp Endre), aki egy-két jól eltalált gesztussal megrajzolja a német, tiszti snájdigságnak, a minden körülmények között elveihez hű katonáját. Ember Márk nagyon finoman, stílusosan adagolt szabója már az első jelenetekben záró és felkiáltó jelek közé teszi nemcsak Papp Endre Schletow kapitánya tiszti becsületességének a mai kor felől nézett, avittas komikumát, hanem a köpenicki mesének a létét is. Ám ezek által a záró és felkiálltó jelek által nyer igazi hajtóerőt ez a mese. Hajtőerőt és képességet ahhoz, hogy görbe tükrében hol felszabadultan, hol zavarba ejtően tudjunk nevetni – önmagunkon is.

Feczesin Kristóf az ide-oda küldözgetett számkivetettjét természetes, magától érthetődőséggel játssza,  melytől ez a mindenki által átlépni óhajtott, mellőzni kívánt figura észrevétlenül is megkerülhetetlen alakítójává lesz az eseményeknek.

Mert nevetségesen kínos helyzetekben itt nincs hiány. Feczesin Kristóf Voigt cipésze, bokaszárait csapkodó patalójában talpal jelenetről-jelenetre, és mindig belebotlik a hivatal embertelen, rideg bürokratizmusába. Hisz papírokat szeretne intézni magának a munkavállalásához és tartózkodási okmányaihoz. Természetesen erre sosincs mód, mert nincs munkahelye, melyre azért nem tud szert tenni, mert nincsen tartózkodási helyét igazoló papírosa. Feczesin Kristóf az ide-oda küldözgetett számkivetettjét természetes, magától érthetődőséggel játsza, melytől ez a mindenki által átlépni óhajtott, mellőzni kívánt figura észrevétlenül is megkerülhetetlen alakítójává lesz az eseményeknek.

Bár mindig akad egy Rendőr, egy Főtörzsőrmester, egy Hoprecht, egy Schenricht (Márkus Sándor), akinek a hálóján – miközben ügyeinek elintézésében igyekeznék előrébb jutni – beleszalad. Márkus Sándor az afektálásig elmenő, lekezelő karakterformálásai “átveszik a stafétabotot” Ember Márk Wormser szabójától, ha a humorral való idézőjelek közé helyezésről és a humorral való helyzet fokozásról van szó. Voigt cipészünk – nem is csoda – egyre lehetetlenebb helyzetekbe jut, ám szükséges okmányai továbbra sincsenek.

fotó: Szkárossy Zsuzsa

fotó: Szkárossy Zsuzsa

Ahogy a kapitányi díszzubbony sem tudja megtalálni méltó gazdáját, miután Schletow kapitány (aki valaha készítette) tiszti becsületének engedve- öngyilkos lesz. E zubony – akárcsak Voigt cipész – hányódik. Hiába is venné meg Köpenick polgármestere, Trupp (Konfár Erik) a rá végtelenül szűk kabátot – a ruhadarabnak nála sincs maradása. A valakivé válni akarás mindenkire szűk, sehogy sem passzoló ruhája szimbólummá magasztosul. Olyanná, amely ezen okból senkin sem áll jól, mert a külsőleges jól szabottság – belső tartást nem ad.

Szilágyi Bálint kezei között Wilhelm Voigt pont úgy keresi a helyét, mint Andersen Brémai musikusokjában az öreg, senki számára már nem hasznos kandúr. A Köpenicki kapitány-rendezés bravúrosan tartja fenn a figyelmünket, egy pillanatra sem vesszük észre azt a szünet nélküli, százhúsz percet, mely alatt lepereg ez a komikus mese-valóság.

Eke Angéla Hoprechtnéként, Fanniként Kokai Tünde pedig Obermüllernéként és Kesslernéként egy letűnt század emancipálódni akaró, ám a férfijaiknak az árnyékát túl nőni nem tudó, mégis azok kalapját viselő huncut cserfeseiként lesznek háttérből a befolyásolói a történéseknek.

Melyeknek az irányítását ideig-óráig, a köpenicki városházán valaki magához ragadja. Hisz a kapitányzubonyba bújt cipész, Voigt átveszi a hatalmat, hogy mindenki őérte álljon haptákba, legfőképp pedig mindenki az útlevelének az elkészítésével foglalkozzon. Már ha egyáltalán lehetne – hisz Köpenick városa útlevél kiállításában nem illetékes.

fotó: Szkárossy Zsuzsa

fotó: Szkárossy Zsuzsa

Szilágyi Bálint kezei között Wilhelm Voigt pont úgy keresi a helyét, mint Andersen Brémai musikusokjában az öreg, senki számára már nem hasznos kandúr. A Köpenicki kapitány-rendezés bravúrosan tartja fenn a figyelmünket, egy pillanatra sem vesszük észre azt a szünet nélküli, százhúsz percet, mely alatt lepereg ez a komikus mese-valóság. Gondolhatnánk, hogy egy-két dramaturgiai húzás, jelenet rövidítés jót tenne neki. Talán. Ám ez a száz esztendővel korábbi, zuckermayeri történet akkor bizonyosan nem tudna ilyen hatékonyan felültetni önmaga adomázgatóan tekergődző vasútjára. Mint ahogy a terjedelem-csökkentés kihúzná az igazi méregfogát ennek a könnyed vígjátéknak. Történetesen azt, hogy: itt zubbonnyal vagy anélkül űzünk egymással, de leginkább önmagunkkal egyre kevésbé kacagtató játékot.

A rendezővel, Szilágyi Bálinttal készített interjút is érdemes elolvasni 🙂