„Ez abszolút nem egy szalondráma”

Ma este mutatják be Marieluise Fleisser Ingolstatti invázió című darabját  az Ódry Színpadon a végzős bábrendező szakos Szilágyi Bálint rendezésében. A III. éves színművész osztály első nyilvános előadásának két szereplőjével, Nagy Katicával és Hevesi Lászlóval a Nádasdy teremben beszélgettünk a próbák feszítettségéről, a darab unikum jellegéről és az önmagunkra ismerés jótékony voltáról….

• Hogy vagytok most, három nappal a bemutatótok előtt?

• László: Kicsit fáradtak vagyunk már. Koncentrálnunk kell és figyelnünk, hogy mire mennyi energiát szánunk.

• Katica: Szinte egész nap próbálunk: kezdünk fél három, három felé és itt vagyunk – tegnap is példul – fél egyig, egyig. Az, amit Laci mondott az előbb az energia beosztásról az szerintem a legfiontosabb. Hisz van, amikor egy nap kétszer is lemeggyünk próbálni. Ezért ha az estire nem jól tartalékolsz az energiádból akkor teljesen „leereszhetsz”. Ez viszont nem biztos, hogy jó, mert lehet, hogy este nézi valaki – hisz most, az utóbbi pár napban már megnézte az osztályfőnökünk és többen mások is.

Ez egy nagyon komoly anyag – nem ismert, de nagyon izgalmas, sokrétű és ezáltal mély anyag. Fiatalokról szól, azaz rólunk és nekünk – így nagyon sok mindent lehet tanulnunk és megértenünk általa. Én egyébként is szeretem így, ilyen anyagokon keresztül megérteni a világot.

• Ilyenkor, ezek alatt a hetek alatt a más elméleti és gyakorlati óráitok is vannak a próbafolyamattal párhuzamosan?

• László: Igen, persze. A délelőttünk marad a normális: ma is 11-től volt egy mozgásóránk.Van, akinek utána még volt ének korrepetíció vagy hangképzés órája is például – és ezek után pedig háromtól nekiállunk a munkának.

fotó: Mihalicz Máté

• Ez így, nagyon kemény és megterhelő, nem? Mennyire a kedvetekre való ez ilyenkor?

• Katica:Valóban, ez ilyenkor egész napos, de én nagyon szeretem ezeket az időszakokat. Ez egy nagyon komoly anyag – nem ismert, de nagyon izgalmas, sokrétű és ezáltal mély anyag. Fiatalokról szól, azaz rólunk és nekünk – így nagyon sok mindent lehet tanulnunk és megértenünk általa. Én egyébként is szeretem így, ilyen anyagokon keresztül megérteni a világot.

Fleisser Brecht tanácsára úgy építi fel ezt a darabot, mint egy autót – alkatrészekből. Ezért nagyon kell figyelni, koncentrálni minden pillanatban, mert nincsenek komplett, elkészült, zárt karakterek – nyilván minden karakter eljut valahonnan valahová, sőt vannak nagyon jelentős fordulatok is, ilyen például Fábiáné– hanem apró, pici falatokból kell összeszedni, felépíteni őket.

• Mi az, amit Marieluise Fleisser Ingolstatti inváziójából kézenfekvő megérteni, felfedezni?

• Katica: Talán az, hogy mindig, mindenből tovább lehet lépni. Mindig túl lehet élni mindent. Mindig föl lehet állni – csak az embernek akarni kell. Persze ez most csak egy hirtelen kiragadott aspektusa ennek a darabnak a sok közül.

• László: A darab maga is nehéz. Egyrészt Marieluise Fleisser úgy írja meg, hogy nincs benne egyetlen story, ami mintegy a vázát, a gerincét adná az egésznek. Azaz: ez abszolút nem egy szalondráma. Fleisser Brecht tanácsára úgy építi fel ezt a darabot, mint egy autót – alkatrészekből. Ezért nagyon kell figyelni, koncentrálni minden pillanatban, mert nincsenek komplett, elkészült, zárt karakterek – nyilván minden karakter eljut valahonnan valahová, sőt vannak nagyon jelentős fordulatok is, ilyen például Fábiáné– hanem apró, pici falatokból kell összeszedni, felépíteni őket. Másrészt van egy nagyon érdekes, speciális humora, nyelve is – nem kacifántos, nem jelzőkkel telepakolt – ami nagyon lényegre törő, tömör és nyers. Nagyon éles és nehéz.

fotó: Mihalicz Máté

• Számotokra ez a nyelvezet nehezítés vagy könnyebbség inkább?

• Katica: Szerintem ez inkább nehézség, mert sűríteni kell. Mindent egy szóban kell kifejezni. Nincs lehetőséged arra, hogy még másik két vagy három mondattal kifejezhesd magad. Nem, mert csak az a rövid, tömör pár szó van, semmi több. Egyfajta időbeli szorítás is ez – ezért nagyon pontosnak kell lenni.  

• László: Semmi lírai monológ. Semmi, csak azok a bizonyos tőmondatok.

• Katica: Ebben és itt például még lehet és van is mit fejlődni, pontosabbá válni.

• László: Nagyon élesek, bántóak, és nagyon kikezdőek Fleisser Mert mindegyik karakter nagyon élesen nyesegeti a másikat.

…mert mindenki kap egyfajta nyomást valakitől – és aztán ezt tovább is adja valaki másnak. Nyilván a civileken bukik majd el az egész, mert ők kapják a legnagyobb nyomást – náluk ér az ütköző pontjához mindez.

• Katica: Igen, mert párosával rendeződnek a szereplők. Persze azért esetlegesen mindenkinek van mindenkivel kapcsolata. Mindenki ad valakinek vagy kap valakitől egy „döfést”.

• László: Mert, ahogy az Őrmester mondja: a nyomás lefelé halad – és mikor megkérdezi tőle Fábian: „mit kezdesz a nyomással?” – ő ezt válaszolja: „továbbadom”.

• Katica: Ez egy nagy tanulság.

• László: Igen, mert mindenki kap egyfajta nyomást valakitől – és aztán ezt tovább is adja valaki másnak. Nyilván a civileken bukik majd el az egész, mert ők kapják a legnagyobb nyomást – náluk ér az ütköző pontjához mindez.

• Mit gondoltok, meg lehet állítani egy ilyen dominó folyamatot?

• László: Igen, persze.

fotó: Mihalicz Máté

• Katica: Mindig függ a konkrét embertől, szerintem. Az ember meg tud-e állni? Tud-e egyáltalán erre a folyamatra figyelni? Képes-e azt kontrolálni, hogy valamilyen nyomást – ami benne felgyülemlett – áthelyez-e egy másik emberre? Ezt így, önmagunk számára tudatosítani nagyon nehéz. A darab nagyon jól felvázolja, hogy ez a dolog egy nagyon nehezen nyomon követhető folyamat. Először is: az ember észreveszi-e, hogy hogyan kell ezt a feszültséget kezelnie? Másodszor pedig: van-e igénye arra – ha egyszer mindezt már felismerte – hogy tegyen ez ellen, tudatosítva, fejlődve, tovább lépjen ezeken?

• Ez persze egyéni habitus kérdése, de legalább annyira össztársadalmi kérdés is… Lehet-e most itt politikai párhuzamokat húzni?

Ez egy olyan darab– attól függetlenül, hogy térben is időben hihetetlenül pontos – amely bármilyen elnyomást és bármilyen önkényuralmi rendszer megnyomorító hatását tű pontosan képes érzékeltetni. Kicsit nekem olyan, mint a Babelnek A levél című műve, ami térben és időben el van helyezve ugyan, ám általa el lehet vonatkoztatni bármire.

• László: Maga a darab is politizál. Nyilván nem az állásfoglalás szintjén, természetesen. Nem bal oldal vagy jobb oldal között húzza meg a vonalakat. Itt most közvetlenül az első világháború után vagyunk, egy politikai rendszerben. A romokban lévő Németország: 1928-1929. Gazdasági világválság van, semmi sincs, minden le lett bombázva és ezt az embereknek valahogy túl kell élniük. Ha az ember akarja, akkor abszolút észreveheti, hogy most is egy ilyen „háborús helyzetben” vagy egy ahhoz nagyon hasonlóban élünk. Mindenki a túlélésre játszik ma is. Ezt az időt valahogy most is túl kell élnünk…

• Katica: Ez egy olyan darab– attól függetlenül, hogy térben is időben hihetetlenül pontos – amely bármilyen elnyomást és bármilyen önkényuralmi rendszer megnyomorító hatását tű pontosan képes érzékeltetni. Kicsit nekem olyan, mint a Babelnek A levél című műve, ami térben és időben el van helyezve ugyan, ám általa el lehet vonatkoztatni bármire.

• Szilágy Bálinttal milyen együtt dolgozni? Milyen rendező ő?

• László: Nagyon izgalmas. Ez az első darabunk, amit nem a tanárainkkal csinálunk. Bálint nagyon rendszerben látja az egész előadást és nagyon szereti is működtetni ezt a fajta rendszerét a darabnak. A legizgalmasabb ebben a rendezésben, hogy végig bent vagyunk – mert Bálint mondta: szereti, ha ott van minden szereplő és látja azt, hogy hová, mire érkezik be, és mi történik a másik szereplővel, miután ő kijött. Így látjuk a másikat, tudunk mi is segíteni neki a figyelmünkkel. Az öltözések is nyilván ott zajlanak a színpadon, nincs semmi kulissza, nincs semmi elrejtve a darabban. Az elejétől ott van már az összes jelmez – nincsenek titkok. Mert nem ezekről a fajta titokról szól a dolog, hanem arról, ami ott, a darabban történik.

• Ez is hosszú darab lesz, mint a Köpenicki kapitány? Egy felvonás százhúsz percben?

• László: Igen, ez is kemény, két órás előadás.

• Katica: De ez a százhúsz perc nem érződik, mert könnyen „csúszik”. Ez olyankor van így, amikor az ember belekerül, mint valami örvénybe. Nem gondolkozol, nem fotózol. Tudod, arra gondolok, amikor az ember azon gondolkodik játék közben: „vajon ez az ember most látta, hogy nem úgy fogtam meg azt a…?” – szerintem ez a legrosszabb érzés a világon. Amikor benne tudsz lenni és csak visz, és te tudsz vele menni, mert történik – akkor nagyon gyorsan le is megy az egész.

• László: Azáltal, hogy ott vagy végig a figyelemddel, nem tűnik fel, hogy eltelt két óra. Nem az történik itt, hogy kimegy az ember az öltözőbe, húsz perc múlva pedig van egy újabb jelenete és akkor majd ismét fölmegy és kész. Nem, most ott ülsz és te is ugyanúgy részese vagy a darabnak. Látod azt, hogy napról-napra a partnered vagy az osztálytársad miben változik, hogyan kezdi el azt másképp és mit csinál másképp. Látod, hogyan érik be valami és érzed, hogyan kap el egy jó mondatot….

fotó: Mihalicz Máté

• Kinek ajánlanátok Az ingolstadtti inváziót?

• László: Mindenkinek természetesen, ám a fiataloknak legfőképp. Nagyon izgalmas lehet viszontlátni önmagát a korosztályunknak. Látjuk a darabban, hogy ők ott 1929-ben hogyan keresték a szerelmet, hogyan próbáltak pionírrá lenni, hogyan élték és hogyan „tanulták” meg azt a rendszert.

Annak ajánlom jó szívvel, aki egy olyan előadásra vágyik, ahol gondolkodnia kell, ahol szembesülnie kell helyzetekkel, szituációkkal – melyeket aztán, ha akar, összekapcsolhat a saját életével.

• Katica: …mert a szereplők ugyanúgy nem tudtak magukról és ugyanúgy nem tudták azt sem, hogy kicsodák ők valójában, mint most.

• László: … és nyilván annak is ajánlom, aki olyan színházra vágyik, ahol nem a szórakoztatáson van a döntő hangsúly. Azaz nem az olyasfajta szórakoztatáson, mint egy zenés produkcióban, ahol a fényeknek, a füstnek és a díszleteknek jelentős szerep juthat. Annak ajánlom jó szívvel, aki egy olyan előadásra vágyik, ahol gondolkodnia kell, ahol szembesülnie kell helyzetekkel, szituációkkal – melyeket aztán, ha akar, összekapcsolhat a saját életével.

• Katica: Ez az előadás felkavaró – legalábbis szeretnénk remélni, hogy felkavaróra sikerül. A darab szövege már önmagában is fölkavaró, ám ezzel együtt igen vicces és humoros is.

Csatádi Gábor