A Katona József Színház ezúton tájékoztatja nézőit, a sajtó munkatársait és az olvasókat, hogy az egyik bulvárlapban november 19-én megjelent információ, amely szerint Kulka János már az idei évadban visszatér a színpadra, minden valóságalapot nélkülöz. A „hírt” sok más sajtóorgánum, az információk hitelességének ellenőrzése nélkül átvette, így az széles körben gyorsan elterjedhetett.
Továbbra is az évad elején kiadott közleményünk érvényes, melyben bejelentettük, hogy Kulka János az idei évadban már nem veszi vissza szerepeit, hogy kizárólag a pihenésre és a gyógyulásra koncentrálhasson.
Kulka János és családja nevében kérjük az újságírókat, hogy a művész nyugalmára való tekintettel kizárólag a Katona József Színház vagy a család által kiadott közleményeket tekintsék Kulka Jánossal kapcsolatban hiteles forrásnak!

Budapesti Katona József Színház