“A kabaréban is ott rejlenek a sorsfordító emberi problémák”

A Szabotázs Színházi Műhely alkotóival: Valu Rebekával, Tusnádi Mártonnal, Tóth Alexszel és Szabó Eszterrel, a Spinoza Színházban játszott Balfácánok és a Miért nem marad reggelire? c. darabjaik kapcsán beszélgettünk a humor egyedi szerepéről, a könnyű és nehéz előadások kapcsolatáről és kabaré rejtői mélységeiről…

• Honnan a névválasztásotok – a Szabotázs Színházi Műhely?

• Rebeka: A Szabotázs Színházi Műhelyt 2013-ban alapítottuk. Eredetileg ez egy pici kis közösség volt, mindannyian a Shakespeare Színművészeti Akadémián végeztünk. Először gangokon játszottunk, gangszínházat csináltunk. Jelenlegi formájában, az itt említett társulati tagokkal tavaly óta játszunk a Spinozában, ez a második évadunk itt. Idén februárban mutattuk be a Miért nem marad reggelire? című előadást, ami egy nagyon-nagyon könnyen emészthető, szuper kis vígjáték. Szereti is a közönség. Egy hónapja, november 17-én volt a Balfácánok című Rejtő- és Nádassy-komédiákból álló bohózatunk premierje, melynek élőzenés kísérője Drexler Vajk. A Szabotázs, mint névválasztás igazából egy hirtelen ötletnek köszönhető. Olyan színházat szeretnénk csinálni, ahol a nézők kívülről látják önmaguk problémáit, és ezen tudnak egy kellemeset nevetni. Talán észreveszik, hogy a mindennapok apró problémái nem is biztos, hogy akkora problémák, mint amekkorának ők belülről érzik.

Alapvetően ezt a darabot Rejtő Jenő Tévedésből jelentik című művéből válogattuk, illetve egy nagyon kedves Nádassy László-jelenet az utolsó rész, amit teljesen véletlenül találtunk. Már ha vannak egyáltalán véletlenek.

• Mit kell, mit lehet, avagy mit szeretnétek ti szabotálni és hogyan?

• Rebeka: Mindent (nevet). De leginkább talán a személyes kommunikáció hiányát, ami annyira jellemző a mai felgyorsult világunkra és társadalmunkra. A színháznak jelentős közönségformáló ereje van, ezt szeretnénk tudatosan használni. Amikor az emberek bejönnek a Spinozába, ami egy kis tér, kénytelenek egymással beszélgetni, hiszen egy pici helyen vannak összezárva. Ráadásul ha még egy jó téma – mondjuk egy kellemes darab – is adódik, akkor az egymás számára addig ismeretlen nézők között is megindul egyfajta párbeszéd. Ezt is nagyon fontosnak tartjuk. Másrészt van egy konkrét tervünk, amit  szintén nagyon fontos: januártól elindítjuk a gyerekek képzését, hogy az ő korosztályukban is terjesszük az alkotás örömét.

• Márton: Rebinek már nagy tapasztalata van ebben, mert több nyáron át -heti turnusokban – gyermekeket tanított a Centrál Színházban drámapedagógusként.

fotó: Véner Orsolya

• Rebeka: Ott 8-9 (gyerek)darabot is rendeztünk: szeretnénk ezt a fajta vonalat elindítani középiskolásoknak a Szabotázzsal és a Kreatív Művész Laborral karöltve. Mind a gyerekekkel, mind pedig a mostani színházi szakmában jó lenne csinálni egy olyan társulatot, ahol szabadon és örömmel alkothatnak a művészek. Ahol nincsen semmilyen kényszer vagy szakmai elvárás, tehát egy nem profi színész is átélheti az alkotás örömét, és – jó esetben – a sikert.

• Honnan a mostani több Rejtő rejtő egyfelvonásosból álló adaptáció? 

• Rebeka: Alapvetően ezt a darabot Rejtő Jenő Tévedésből jelentik című művéből válogattuk, illetve egy nagyon kedves Nádassy László-jelenet az utolsó rész, amit teljesen véletlenül találtunk. Már ha vannak egyáltalán véletlenek.

• Márton: Eredetileg a társulat Tévedésből jelentik címmel játszott egy négy kabaréjelenetből álló előadást. Ezekkel a jelenetekkel különböző fesztiválokon, a Művészetek Völgyében léptünk fel. Tehát volt egy alapunk és úgy gondoltuk, hogy egy kicsit tovább kéne fejleszteni ezt úgy, hogy az megállja a helyét egész estés előadásként is. Ezért ezekből a jelenetekből kiválogattuk azt a kettőt, amit meg fogunk csinálni és még hozzáválasztottunk egy Nádassy László művet. Felkértük Vajkot, hogy legyen a zongoristánk, aki élő zenével kíséri a dalokat: az egyes jeleneteket ugyanis élő zongorakíséret mellett énekelt dalokkal kötjük össze. Így állt össze egy egész estés produkcióvá ez a három egybefűzött kabaréjelenet.

Olyan színházat szeretnénk csinálni, ahol a nézők kívülről látják önmaguk problémáit, és ezen tudnak egy kellemeset nevetni. Talán észreveszik, hogy a mindennapok apró problémái nem is biztos, hogy akkora problémák, mint amekkorának ők belülről érzik.

• Rejtővel korábban is volt már dolgotok vagy ez az első alkalom?

• Rebeka: Csak olvasóként, úgy viszont előszeretettel. Az a helyzet, hogy nagyon kevés jó Rejtő- előadás van mostanában.

• Márton: Rejtőt nagyon nehéz játszani. Vagy elvisszük nagyon primadonnába, sok előadással és akkor sajnos nem tudom élvezni Rejtő műveit. Még akkor sem, ha pontosan elmondják a szövegét.

• Mitől nehéz Rejtőt játszani?

• Rebeka:  Van egy sajátos világa.

• Márton: Egy sajátos hangzásvilága. Ami teljesen más, főleg ahhoz képest, amit és ahogyan mi beszélünk most, a 21. században. Már nem olyan nagy poénok azok, amiket ő megírt. Holott mégiscsak azok. Csak más a nyelvezetük. Igenis érteni kell, igenis ki kell tudni játszani a színpadon. Ha ez nem történik meg, akkor sajnos elbuktuk az egész Rejtő-előadást.

fotó: Véner Orsolya

• Lehet, hogy nem is annyira a nyelvezete más Rejtőnek, sokkal inkább a hangsúlyok vannak ma már nagyon-nagyon máshol. Azt a fajta rejtői hangsúlyt nagyon nehéz úgy áthozni ide, 2016-ba, hogy az pont úgy szóljon, ahogyan akkoriban.

• Márton: Más a ritmikája. Olyan finom poénok jelennek meg – amiket egyébként a regényeiből is mindenki ismer –, amelyeket egy színpadi jelenetben nagyon nem mindegy, hogy milyen ritmusban, milyen kis hatásszünettel és egyáltalán hogyan mondja az ember. Arról nem is beszélve, hogy a kis nyelvi finomságokat nem lehet elmismásolni, tehát azt vagy úgy mondja ki az ember, ahogy azt ő megírta, és akkor működni, ülni fog az adott poén. Már egy pici tévesztés is eltompítja a mondanivaló élét, azt, ami miatt Rejtő Jenő bárki mással összetéveszthetetlen. Talán egy kicsit fokozottabban kell odafigyelni arra, hogy az adott szöveget hogyan adom át a nézőnek.

• Néhányan tévesen gondolhatják azt, hogy akik Rejtőhöz nyúltak, azok könnyen akarták megúszni a dolgot: biztosra mentek, habkönnyű kabarét akartak csinálni. 

• Márton: Nincsen könnyű előadás. Egyébként éppen az előbb említett Miért nem marad reggelire? című darab jó példa erre. Az is zseniálisan megírt, szövegcentrikus darab, amiben nagyon jó poénok vannak. Ebből akár azt is gondolhatná az ember, hogy ugyan már, hát felmennek a színpadra, elmondják a szöveget és ezzel el is adták az előadást. Ez nem igaz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hét évvel ezelőtt ugyanez az előadás egy másik társulatnál – nálunknál sokkal nagyobb neveket felvonultató társulatnál, kőszínházban – néhány előadás után megbukott. Ugyanezt a szöveget mondták, nekünk ehhez képest most lesz a nyolcadik előadásunk, az meg maximum öt előadást élt meg. Egészen egyszerűen nem tudták úgy előadni, hogy működjön a darab – pedig nálunknál sokkal nagyobb nevekről volt szó egyébként. Önmagában az, hogy a szöveg jó, a szerző ismert és jól van megírva a darab, nem jelent garanciát a sikerre.

Nincsen könnyű előadás. Egyébként éppen az előbb említett Miért nem marad reggelire? című darab jó példa erre. Az is zseniálisan megírt, szövegcentrikus darab, amiben nagyon jó poénok vannak. Ebből akár azt is gondolhatná az ember, hogy ugyan már, hát felmennek a színpadra, elmondják a szöveget és ezzel el is adták az előadást. Ez nem igaz.

• Rebeka: A másik, amire próbáltunk törekedni itt a Rejtő- előadás kapcsán, hogy maga a téma és a helyzetek máig változatlanok. Ugyanazok érdekelték az embereket akkor is, most is: a megcsalások, a férfi–nő viszony, a hűtlenség és a félreértések. Törekedtünk arra, hogy az utolsó jelenetnél ezt megpróbáljuk átültetni a mai világba. Tehát az utolsó jelenet abszolút mai jelmezekkel, a mai korban játszódik. Ezzel próbálunk utalni arra, hogy………

fotó: Véner Orsolya

• Márton: ……ma is élő, nem ragadt le a megírása idejében, a harmincas években. Visszatérve egy korábbi kérdésedre, hogy miben másak a mi kabaréjeleneteink? Ebben, hogy nem a klasszikus kabarét hozzuk, hanem egy kicsit más ízt szeretnénk ezeknek adni. Például már azzal, hogy 21. századi köntösbe (környezetbe) helyezzük a történetet, egészen más karaktereket formálunk meg, mint ahogyan előttünk sokan megcsinálták.

• Abban, hogy másképp adaptáltok egy Rejtő- kabarét, abban azért mélyen az is ott lehet, hogy valamit akkor nagyon másképp is lehetne csinálni a kabaré műfajában, ahhoz képest, amit sok helyen látunk a könnyedebb előadásokban. Mi az, ami miatt fontos vagy jó volna ezt a műfajt – akár általatok is – megújítani?

• Márton: Szerintem épp azért, hogy a kabaré a mostani huszonéveseknek is szórakoztató előadást tudjon nyújtani. Azt gondolom, hogy a mi generációnk – vagy a nálunk fiatalabbak – a kabarét egy öregeknek való, muzeális valaminek gondolják, amire a nagypapák mennek el. Ez nem igaz, hiszen Rejtő sem a nyugdíjasoknak írta ezt a harmincas években. Nyilván az akkori fiatalok ma már öregek, ha még élnek egyáltalán, de ez nem jelenti azt, hogy ez egy idejétmúlt, korszerűtlen műfaj lenne. Azt gondoljuk, hogy abban a játékstílusban, ahogyan ezt évtizedekkel korábban előadták, joggal érezheti azt egy fiatal néző, hogy ez nem az ő világa. Holott a szöveg, meg maga a téma egy 17 éves számára is abszolút érthető és aktuális , ha ez megfelelő módon van tálalva. Számomra ez egy fontos misszió, ha lehet ilyen nagy szavakat használni, hogy igenis mutassuk meg a 17-18-25 éveseknek, a harminc körülieknek, hogy a kabaré az nagyon is tartalmas és szórakoztató valami. Csak hát olyan köntösben kell előadni, ami nekik szól.

Azt gondolom, hogy a mi generációnk – vagy a nálunk fiatalabbak – a kabarét egy öregeknek való, muzeális valaminek gondolják, amire a nagypapák mennek el. Ez nem igaz, hiszen Rejtő sem a nyugdíjasoknak írta ezt a harmincas években. Nyilván az akkori fiatalok ma már öregek, ha még élnek egyáltalán, de ez nem jelenti azt, hogy ez egy idejétmúlt, korszerűtlen műfaj lenne.

• Arra célzol, nehogy már azt higgyük: ó, persze, kabaré, az nem magas művészet, az a határterület, amit csak a végeken, meg kis eldugott zugokban játszanak? Miért van az, hogy a nézők jó része – sznobériából vagy ki tudja miért – azt hiszi, hogy van a magas művészet, meg van a kabaré? Ráadásul köszönőviszonyban sincsenek egymással? Hogyan próbáltok tenni ez ellen a mélyen gyökerező sztereotípia ellen?  

• Alex: A 21. században most tényleg mindenkinek a drámára van leginkább szüksége. Akkor mindenki nézzen Hamletet. Ezzel sincs semmi probléma. De ha elengedjük a kabaré műfaját, akkor veszni hagyjuk azt a lényegi dolgot, amiért még mi elkezdtük tanulni: hogy ez egy szép, ez egy jó, szórakoztató valami, amiért az ember bejön a színházba. Ezt ma már nem látjuk, ha csak drámákra mennek a nézők.

fotó: Véner Orsolya

• Egyáltalán miért kell azt hinni, hogy egyfelől van a dráma, másfelől meg van a humor és a kettő kizárja egymást? Ez egy hülye sztereotípia.

• Rebeka: Abszolút. Sokan azt hiszik, hogy az a művészet, amit nem értünk. Attól művészi valami, ha szenvedünk rajta. Csak hát ez nem feltétlenül van így.

• Eszter: A Miért nem marad reggelire? előadásban nagyon jól kijön, hogy attól függetlenül, hogy valami vígjáték, könnyedebb vagy bulvár stílusú darab, igenis fontos és komoly problémákat taglal. Lényeges és alapvető problémákat vet fel. Ebben a darabban a férfi-nő viszony, a gyerekvállalás, a generációk közötti különbségek, a társadalmi különbségek mind megfogalmazódnak.…

…mikor ezt egy másik ember problémájaként látjuk a színpadon, humoros köntösben előadva, nyilván mi is nevetünk rajta és nem az az első gondolatunk, hogy milyen véresen komoly dilemma a gyerekvállalás, a megszülni nem megszülni kérdése. De ettől függetlenül ezek az alapvető, sorsfordító emberi problémák nagyon is benne vannak a kabaréban.

• Márton: Ezek mind előjönnek, de olyan köntösben, ami nem hat nyomasztóan a nézőre. Az előadásra kijőve nyilván átgondolja a látottakat, de miközben nézi, egy vígjátékot lát. Nevet a poénokon. Ugyanakkor meg az, amit Rebi mondott, az is teljesen igaz. Nagyon pontos és nagyon éles, igen komoly mondatok vannak benne, amelyek messze nem csak a kacagásról, meg a felhőtlen vidámságról szólnak. Csak amikor ezt egy másik ember problémájaként látjuk a színpadon, humoros köntösben előadva, nyilván mi is nevetünk rajta és nem az az első gondolatunk, hogy milyen véresen komoly dilemma a gyerekvállalás, a megszülni nem megszülni kérdése. De ettől függetlenül ezek az alapvető, sorsfordító emberi problémák nagyon is benne vannak a kabaréban.

Csatádi Gábor