Zenkali jobban teljesít

Szemmel láthatólag az alkotás öröme kovácsolta össze őket társulattá, és ez bevallom, nagyon tetszik.

A FAQ társulattal először idén nyáron találkoztam Pécsett a POSzT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó). A  Zsolnay Kulturális Negyedben együtt menekültünk a tűző napfény elől az E78 melletti árnyékos árkádok alá. A nevük hallatán először két dologra asszociáltam. Az első, az angol rövidítése a gyakran ismételt kérdéseknek (Frequently asked questions), a másik pedig az a bizonyos F – betűs szó angolul (Fuck). A helyes megoldás azonban : Fejlesztés Alatt Q. A társulat 2009-ben alakult, Tárnoki Márk vezetésével, hogy egy “új formavilág és saját színházi nyelv kialakításával magas színvonalú közösségi színházat, előadásokat hozzanak létre.” Találónak éreztem a nevüket, az ott megjelent barátságos társulati tagok lelkesen meséltek a bemutatandó előadásról. Szemmel láthatólag az alkotás öröme kovácsolta egybe őket társulattá, és ez bevallom, nagyon tetszik. Akkor sajnálatos módon nem sikerült megnéznem az idén februárban bemutatott Hahagáj című előadásukat, de most, december elején, pótoltam a restanciámat a MU Színházban.

Gerald Durrell 1981-es regényét alapul véve az Indiai-óceán egy mesebeli szigetére repítenek minket az alkotók, Zenkaliba, mely épp a nemzeti függetlenség küszöbén áll egy császár uralma alatt (Csaszi, alias III. Tamalavala : Baradlay Viktor). A történet alapkonfliktusát az adja, hogy a brittek haditengerészeti támaszpontot és repülőteret akarnak építeni gyarmatukon, ezen a zöld és kellemes szigeten, és az érdekharcok közepette felfedezik a már kihaltnak hitt szent madarat, e sziget nemzeti jelképét, a hahagájt. A hahagáj “feltámadása” egyszerre ad hitet és komplikálja túl a zenkáliak életét. A téma mindig aktuális. Vajon a gazdasági érdekek vagy a környezetünk megóvása a fontosabb?

Ez a miliő kínosan emlékeztet az abszurdabbnál abszurdabb szereplőinek érvelési rendszereivel a mai Magyarországra. A különbség talán az, hogy ebben az utópisztikus világban a császár nyíltan vállalja, hogy neki nem a tudást kell birtokolnia, hanem a hatalmat kell gyakorolnia.

A színpad közepén egy sokatmondó kád helyezkedik el piros vödrökkel körbevéve, mögötte egy állvány, olyan, amilyet a házak renoválásánál építenek a mesteremberek a ház fala mellé. A szigetet az építési területekről ismert piros fehér szalaggal kerítik körbe. Árvai Péter rendező igazán jó munkát végzett a regény dramatizálásában, a pattogós, gyorsan váltó karaktereket és helyszíneket értelmezhetően és világosan köti össze. Átiratában nagyobb szerepet kapott az anyaországból érkezett Thomas Foxglove, Hannibal brit munkatársának (Rábavölgyi Tamás) karaktere, melynek bemutatása során avatja be a nézőket Zenkali életébe. Ez a miliő kínosan emlékeztet az abszurdabbnál abszurdabb szereplőinek érvelési rendszereivel a mai Magyarországra. A különbség talán az, hogy ebben az utópisztikus világban a császár nyíltan vállalja, hogy neki nem a tudást kell birtokolnia, hanem a hatalmat kell gyakorolnia. Zenkali jobban teljesít – érvel.  

Baradlay Viktor lubickol a ráosztott szerepekben, nemcsak a kádban. Hitelesen formálja meg a csapzott hajú bohókás császárt és Papasz-t, a hajóskapitányt. Kacagok, nevetek, mélyeket sóhajtok. Horváth Fruzsina vörös műbőr kabátban alakítja Ludzsa-t, a fejlesztésügyi minisztert, és  Lady Johanna Hunter -t is egyben, a  természetvédő aktivistát. Izgalmas alakítását öröm volt figyelni, főleg akkor, amikor átváltott az egyik oldal csapatából az ellenfelébe. Az emberi mohóságot hűen ábrázolta játékával.  Hannibal, a császár politikai tanácsadója szerepében Boros Ádám alakja még mindig előttem van, ahogy pózol a légycsapókkal kezében. Valójában maga ez az egész alap történet semmitmondó lenne ezek nélkül a rigolyás, szeszélyes, félőrült, vibráló figurák nélkül. A brit alakoskodást úgy vedli le Boros Ádám Hannibal-ja, hogy játékával megszeretteti velünk a diktatórikus és valóságtól el rugaszkodott infantilis, provokatív III. Tamalavala-t, az-az Csaszit.
Az előadásban végig élő zene ad hangulati aláfestést. Egy elektromos basszus és egy szóló gitáron játszik Audrey Damien gitároktató szerepében Tóvaj Ágnes és Orbán Borbála (Tiszi, Judith Jaeger tiszteletes, a botanikus kert gondozója). A játszók egytől – egyig hozzájárultak a szórakoztató este folyamán ahhoz, hogy végre Budapesten igazi örömszínházat láthassak. A finom eszközök és érzékenyen kimért szövegbéli utalások  elgondolkoztattak. Talán ez is volt  Árvai Péter célja, és nemcsak az, hogy teret adjon a társulat alkotási örömének, ahol kitombolhatják magukat. Értékes kincsekre leltem Zenkaliban a MU Színház falai közt, csiszolt gyémántokra, amik remélhetőleg még sokáig be fogják ragyogni a színházi világ egét.
(2016. December 5.)

Bozóky Balázs