Magunkba szívni-engedni a világot, ami körülvesz, amiben élünk. Kijátszani, eljátszani, mert úgy könnyebb, úgy erőt ad, gyógyít. Tizenegyedszerre is. Az AlkalMáté Trupp magunknak, magunkért, egymásért. Az osztálynyi örömködés a Jurányi Inkubátorházban, az egykori osztály-főnök, Máté Gábor “rendezősége” alatt az idén egyszerre nyugtat meg és kavar fel, nevetünk tőle-általa, és látunk egészen élesen, mélyen magunkba. Most a porond-boncasztalon: Vajda Milán.

A Jurányi nagytermének játéktere fehérbe bújtatva terül el előttünk, fehér összecsukható ikeás székekkel, a háttér lezárásaként négy fehér ajtóval, ablakkerettel  (látvány: Kálmán Eszter). Mintha frottírtörölközők borította vidéken járnánk, hisz a szereplők bermudáiról, farmeringeiről

belevarrt címkeként lóg a “100% pamut” care label, zsír új felirat, mintha használati utasítások lennének.  A pamutról valamiért a nedvszívás, a puhaság,  a természetesség ugrik be nekem, de pláne most, ezekben a 35 fokokban. És persze erről a “fölcímkézettségről” valamelyest a kényszeresség, a mániákba való menekülés is. Na és?

fotó: Dömölky Dániel

Mert itt és  most, ahol a Máté-osztály tavaly kisorsolt Vajda Milánjáról szól az idei AlkalMáté darab, ezek közül egyik sem, vagy talán mindegyik a lényeg. Vajda Milánról, a színészről, az egykori színműs osztálytársról és persze mindig az egész osztályról is. Ez nekik nagyon megy. Ez az ő műfajuk, amit e tizenegy év alatt tökélyre fejlesztettek. Mindenki játszik mindenkit, így önmagát is – mi pedig hol könnyeinket törölgetjük, hol épp székeinkbe kapaszkodunk, hogy a nevetés svungja le ne penderítsen róla.

Gőzfürdővé válik egy pillanatra a tér, ahol Vajda László (Vajda Milán) félmeztelen testét csapdossa, izzadunk mi is, izzad a gyerekkori Milán (Czukor Balázs) az apja mellett. Ide törülköző kell, 100% pamut. Van, lesz itt, ne féljünk! A humor ösztönösen szőtt, mindent magába szívó, fájdalmat, hendikeppeket magába nyelő törülközője. Mert Vajda Milán gőzfürdőben él: a szorítások, az elvárások, az önmaga felé táplált elvárások gőzében. Ahol e gőz előhívta izzadást az osztálytársak tökéletesen törlik. Törlik rendületlenül. Mészáros Máté Korda Györgyként betipeg ebbe a gőzkabinba, és egyből ellövi a humor startpisztolyát. A Korda-feelingben megiramodik a retro Magyarország, mindazzal, ami azóta se változott a mentalitásunkban, legfeljebb több milliárdos méretben köszön ma már vissza. Mi nevetünk, Milán izzad.

fotó: Véner Orsolya

Izzad udvarlóként, mikor barátnőjének, Petrának édesanyjáéknál tesznek bemutatkozó látogatást. Jordán Adél Orbán-fan anyukájának faros takarásából, frusztrált nagyravágyásából egy pillanat alatt megérteni Milán (most itt épp Mészáros Máté) feszengő szűkölésének eredetét. Vajda Milán már serdülőként is vonzotta, mint a mágnes, azokat a szituációkat, amelyből nem lehetett jól kijönni. Egész pontosan: Vajda Milán mindenre képes. Mindenben feltalálja magát, minden szorításból  kicsusszan. Mert akinek humora van, az mindenre képes – tudjuk a kabaré szubrettől.

Gőzfürdővé válik egy pillanatra a tér, ahol Vajda László félmeztelen testét csapdossa, izzadunk mi is, izzad a gyerekkori Milán az apja mellett. Ide törülköző kell, 100% pamut. Van, lesz itt, ne féljünk! A humor ösztönösen szőtt, mindent magába szívó, fájdalmat, hendikeppeket magába nyelő törülközője. Mert Vajda Milán gőzfürdőben él: a szorítások, az elvárások, az önmaga felé táplált elvárások gőzében.

És tényleg: az édesanyának (Péter Kata) a kórházban Maupassant felolvasó Vajda Milán (Vajda Milán) flegma szorongása mögül most is előmászik az a humor, ami nem párolog el még a főnővér (Járó Zsuzsa) csípőből arrogáns bajtársiassága előtt sem. Olvas, olvas, és a férfi betegek besorjáznak (Máthé Zsolt, Dömötör András), kezükben a félig telt katéteres zacskó és a pizsama alsójuk, de Milán andalító felolvasásától elrepül a kezükből messzire minden, mert ezen éteri zengzetességtől nem is lehetne mást és másként tenni.

Vajda László barátja (Dömötör András) Milánnak (Vajda Milán) áradozik az apáról, aki a számára legendáról volt, akit a kicsi fia talán fel sem foghatott 16 évesen, amikor elveszítette. Dömötör András megittasodott rajongója külön Naprendszerben mozog, létezik, és még a mindig fanyar, remekbe szabott Milán-humor sem nagyon képes ennek az univerzumnak a kerékküllői közé botot dugni. Ám mégis: e sajátos, egymás mellett elbeszélő “párharcban” tökéletes lenyomatát kapjuk annak a belső küzdelemnek, ösztönösen az énjét védő mechanizmusnak, ami e humor Milán-kiadásból közénk árad.

fotó: Véner Orsolya

Jelenet jelenetet követ, mint kosárból szétöntött üveggolyók gurulnak szerteszét. Ám e jelenetek guruló golyóinak mindegyikén megcsillan ez a sajátos, életet tovább segítő, tápláló valami: a  humor, ami Vajda Milán maga. A Máté Gábor rendezte osztálynyi alkalmi társulat most is a finom szövegű, tartalmában cizellált dalszövegeivel, dalaival oldja az élve boncolás sokkjait (zenei vezető: Dergay Marcell).

Remekül oldják, mert tudnak, éreznek valamit egymásból, a színészlét fájdalmasan szükségszerű, elcserélni mégsem kívánt “kínjából”. Ezért örülnek egymásnak, egymásért, egymásban. És játszanak. Gyerekként, újra osztálytársként az osztálytársnak. Ha van valami értelme egyáltalán a színházasdinak  – az AlkalMáté Trupptól függetlenül is –  hát akkor ez az, pont ez!