Hol van az a világ teteje? Merre keressük? Keressük bárhol, könnyen megleljük. Javaslatom: – ha megfogadod – nem mégy messzire, megleled azt magadban is! A Budapesti Operettszínház Peter Parnell-Alan Menken-Stephen Schwart: A Notre Dame-i toronyőr c. musicaljét Kerényi Miklós Gábor KERO® állította az Operettszínház nagyszínpadára, és a Disney-dalokkal bemutatott előadás gyerek-felnőtt, felnőtt-gyerek mesevalósága odaszögez, magába szippant. Ámulsz és bámulsz, nem is annyira az érzelem vadász zenén, hanem sokkal inkább azon, hogy ehhez a garanciát jelentő dalvilághoz a rendezés mennyi megengedő alázattal, kreatívan és az újat, totálisat megmutatni akaró bátorsággal nyúl.
“Könnyű dolga van, aki a világirodalom hugoi nagy romantika klasszikusához nyúl, mert a musical és a romantika jegyben jár!” Amennyire igaz e mondat, pont annyira falsan félrevezető is. Már csak Viktor Hugo felől nézve is: ez a nagy regény egyszerre szárnyalóan romantikus és aprólékosan realista. Természetesen, aki lavórért kiáltó csöpögősséget szeretne megcélozni, annak jó alapanyag, bár annak az eladható giccsen kívül nem lesz másban sikere. Jó, jó, de hát a Disney-dalok beemelése nem ezt a célt szolgálná? Biztos a siker!  Így nem lehet  melléfogni! Kerényi Miklós Gábor KERO®nem így gondolja: az alapanyag, Disney-dalostul, nem csábította erre. Minőségi, a jelenlét sűrű atmoszférájával hatni képes musicalt tudni kell rendezni.

fotó Gordon Eszter

Hatalmas regény, részletgazdag leírásokkal. Khell Csörsz  letűntségében is monumentálissá váló templomtornya a rózsaablakkal téveszthetetlen érzékkel tapint rá az hugoi regény lényegére. Egyetlen főszereplője van ennek történetnek: a  párizsi gótika  grandiózusan emblematikus emléke – a Notre Dame. Annak is a tornya, a toronynak is legfőképp a rózsaablaka. Még ha nem is vagy a gótika hódolója, mint  az e sorokat pötyögő, akkor is el kell ismerned: ez az ablak figyel, véd és segít téged. Az előadás egészének díszletezése is finom, illemtudó, magabiztos tartózkodással figyel, véd, segít téged. Nem akar lehengerelni a monumentális méreteivel, mert tudja, hogy a szerény állhatatossága által lesz valóban hatalmas.

Mese-valóság ez, amin ámulni-bámulni lehet. De nem azért, mert a Disney-dalok érzelem-manipuláló hatása garantál. Itt jegyzem meg, bár tudom, ez esetben ez adottság, de mégis: a társulati játék erejét növelné, ha hazai szerző, a társulatra írt dalait énekelnék – a játék, a produkciót, a rendezést az őt megillető minőséghez juttatnák – megelőzve így „a dalok minősége alacsonyabb, mit az azokat éneklők kvalitása” hatást. Sem nem azért, mert a sematikus, a romantikában domináló: jó-rossz, isteni-démoni, örökérvényű-muandó ellentétpárjainak végleteket megjáró pulzálása éltetné ezt a rendezői olvasatot. Ahogy a gyors ritmusban száguldó – csak egy-egy szólóra, duóra megtorpanó – előadás-ütem sem lehetne garancia erre.

Ahogy ez a történetre is igaz, hisz ha jól emlékszem, Hugo jó ötven oldalon keresztül képes Párizs városát, utcáit, vízköpőit, templomait leírni az olvasójának. Mátrai Diána Eszter az adaptációt is tovább szikárította: csak annyit és úgy meghagyva abból, ami az operettszínházi előadást szolgálja – ösztönösen érezve, hogy a kevesebb itt most különösen többet fog majd eredményezni. A történet, amelyet nagy vonalaiban ismerni vélünk, most nem önmagáért, önmagában akar hatni. A rendezés fegyelmezett odafigyeléssel törekszik arra is, hogy az evidensen ismertet egyediként, egyéni felfedezést igénylőként adja át nekünk.

fotó: Gordon Eszter

Ezért nincs – vagy csak nagyon esetlegesen – abszolút vezéralak, főszereplő. Talán Quasimodo (Veréb Tamás)? Aki e rendezésben egyszerre az apa is – fiatalosan laza, elegáns kék zakóban (jelmez: Horváth Kata).  Púposan is lendülettől, erőtől, tettrekészségtől feszül, és pont ettől hisszük el végtelen kiszolgáltatottságát, gyengeségét. Énekhangja átütő tisztasága vagy a prózai jelenetek karakterformálásának érzékeny pontossága az erősebb? Egyik támogatja a másikat, értelmezés az előadás értelmezésén belül. Quasimodo, aki erejében gyenge, és ebben mégis ott a gyengéd megingathatatlanság.
Vagy Esmeralda (Gubik Petra), ki cigánylányában  törékeny szépségével és belülről hozott izzó erejével kérdőjelek és zárójelek közé képes tenni a körülötte lévő férfialakokat, a férfi mivoltuknak automatikusan adományozott céltudatos, vezetni hivatott talentumait.

“Könnyű dolga van, aki a világirodalom hugoi nagy romantika klasszikusához nyúl, mert a musical és a romantika jegyben jár!” Amennyire igaz e mondat, pont annyira falsan félrevezető is. Már csak Viktor Hugo felől nézve is: ez a nagy regény egyszerre szárnyalóan romantikus és aprólékosan realista. Természetesen, aki lavórért kiáltó csöpögősséget szeretne megcélozni, annak jó alapanyag, bár annak az eladható giccsen kívül nem lesz másban sikere. Jó, jó, de hát a Disney-dalok beemelése nem ezt a célt szolgálná? Biztos a siker!  Így nem lehet  melléfogni! Kerényi Miklós Gábor KERO® nem így gondolja: az alapanyag, Disney-dalostul, nem csábította erre. Minőségi, a jelenlét sűrű atmoszférájával hatni képes musicalt tudni kell rendezni.

Meg nem áll a füstgép, amelyen az önálló szereplővé avanzsált fényáradat egy univerzumnyi létezéssel gazdagítja tovább a színpadi történéseket. Pont így a mozgás, a tánc  se pusztán a ritmusra színpaddeszkát érintő erejétől, precízségétől lesz ide illő, hanem a füstként szállni képes kimunkálságától.
Avagy Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter), akinek nehezen hisszük el eleinte, hogy az emberi dimenziókban a legcizelláltabban ártó sötétség maga? Ahogy a kikötözött vagy épp a halott Esmeraldánál esedezik – az a szánalmasan sötét, megátalkodott emberi rossz jól eltalált megtestesítése. Őt nézve magunkra ismerünk: egyikünk sem jobb, mint ő, még akkor sem, ha ezt széplelkűségünk közepette a legkevésbé sem feltételeznénk  saját alkatunkról.

fotó: Gordon Eszter

De lehet, hogy a főszereplőink a vízköpők (Ottlik Ádám, Vágó Zsuzsi, Ábrahám Gabriella, Szerémy Dániel, Vanya Róbert), akik könnyedén teszik a mesét valósággá és a valóságot mesévé, hol ide, hol oda fordítva a történet egészét jelenlétük játékosságával.  Éreztetve: az élet tanmese, és a legpatetikusabb, legdidaktikusabb tanmese is éles váltással a leghétköznapibb történetté lehet.

Kerényi Miklós Gábor KERO® és a társulat A Notre Dame-i toronyőr-előadásának máshol, másban van a búvópatakként kanyargó, és buzgárokként feltörni képes ereje. Az előbbiekben felsoroltaknak a fegyelmezett, pontosan kimért, arányosan egymásra épülő összessége adja ezt. Ritka kincs, mesteri fegyelem és ízlés jellemzi ezt a Notre Dame-rendezést – kerülve a hatásvadász, jegybevételt generáló, könnyen adódó lehetőségeket. Az előadás így képes magasra, a belső létünk-lényünk világainak tetejére emelni ezt a párizsnyi-világnyi templomtornyot.

Mese-valóság ez, amin ámulni-bámulni lehet. De nem azért, mert a Disney-dalok érzelem-manipuláló hatása garantált. Itt jegyzem meg, bár tudom, ez esetben ez adottság, de mégis: a társulati játék erejét növelné, ha hazai szerző, a társulatra írt dalait énekelnék – a játék, a produkciót, a rendezést az őt megillető minőséghez juttatnák – megelőzve így „a dalok minősége alacsonyabb, mit az azokat éneklők kvalitása” hatást. Sem nem azért, mert a sematikus, a romantikában domináló: jó-rossz, isteni-démoni, örökérvényű-muandó ellentétpárjainak végleteket megjáró pulzálása éltetné ezt a rendezői olvasatot. Ahogy a gyors ritmusban száguldó – csak egy-egy szólóra, duóra megtorpanó – előadás-ütem sem lehetne garancia erre.

fotó: Gordon Eszter

Kerényi Miklós Gábor KERO® és a társulat A Notre Dame-i toronyőr-előadásának máshol, másban van a búvópatakként kanyargó, és buzgárokként feltörni képes ereje. Az előbbiekben felsoroltaknak a fegyelmezett, pontosan kimért, arányosan egymásra épülő összessége adja ezt. Ritka kincs, mesteri fegyelem és ízlés jellemzi ezt a Notre Dame-rendezést – kerülve a hatásvadász, jegybevételt generáló, könnyen adódó lehetőségeket. Az előadás így képes magasra, a belső létünk-lényünk világainak tetejére emelni ezt a párizsnyi-világnyi templomtornyot.