Most csütörtökön és pénteken, január 11 és 12-én mutatja be Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre Deeper című táncelőadásukat a Trafóban. Vadas Tamarával és Molnár Csabával beszélgettünk az érintés közelségéről, az egymással szemközt állás intimitásáról, a másikra való nyitottságról és a részletekben rejlő titkokról…

  • Melyikőtök számára mit jelent: érinteni, megérintve lenni?
  • Csaba: Elsősorban a fizikai érintésre asszociálok, de egyben el is vonatkoztatok, és egészen tág és sok mindent magába ölelő lesz így az, amire azt mondhatjuk: érintés.
  • Tamara: A fizikai érintésen keresztül érintünk-e, vagy az ilyenfajta érintés nélkül is létrejöhet a megérintettség? Ez az a kérdés, ami engem alkotóként és hétköznapi emberként is foglalkoztat. Mi az a távolság, amelyen belül “megérintődöm, illetve a fizikai érintés gerjeszt-e intimitást?

…néha a nagyon intenzív közelség nyit meg újabb hatalmas nyiladékot két ember között, amelyen keresztül egy mélyebb, hatalmasabb “valósága” lesz megismerhető a közös viszonynak – folyamatosan és egymásból nyílóan hatolhatunk egyre beljebb ilyenkor ebbe a közös intimitásba. Újabb és újabb kapuk nyílnak az ilyen közelségben. Sokszor érzem, tapasztalom azt, hogy ennek a folyamatnak az intimitás egy adott fokán nincs is egy konkrét vége.

  • A privát szférátok mennyire szűk, mennyire enged magához közel egy ismeretlent elsőre például?
  • Csaba: Számomra ez nagyon időszaktól és szituációtól függ. Úgy élem ezt meg, mint ami folyamatosan változik, túl azon, hogy személyfüggő dologról van szó, ám még ugyanannak a személynek az esetében is időről időre változhat a közelség-távolság nagysága, minősége.
  • Tamara: …és az ideje, mert szerintem ez függ az időtől is. Nálam is függ a másik személyétől egyrészt, másrészt viszont bár mind a ketten részt veszünk a közelségünk közös szituációjában, de vajon ebben a közös szituációban közös-e az időnk is? Mert hiába szeretnék én vagy a másik valamit ott és akkor,  ehhez az is “kell, hogy egyszerre, egy időben legyünk ott jelen. Hiába értem én már oda, abba a közös szituációba, ha a másik viszont, annak ellenére, hogy fizikailag jelen van, ám lelkileg, a maga idejével és idejében nem érkezett még oda, ahol én vagyok – vagy épp fordítva. Azt hiszem, ez az egy, közös, azonos idő képes intim helyzetet létrehozni.

fotó: Mihalicz Máté

  • Akkor lehet, hogy nem is annyira az egymástól való közelség-távolság teremt intimitást, hanem az azonos időben, az egymás idejébe való kölcsönös megérkezés, ott lét?
  • Igen, de ez mégis csak egyik aspektusa ennek az egésznek. Emellett számomra fontos a fizikai közelsége-távolsága is a másiknak. Hiába vagyunk valakivel egymáshoz nagyon közel – ez néha a darázsfészek nyüzsgéséhez, vibrálásához hasonlít inkább, amiből egy időre jó kilépni, távolabb kerülni – egy hegytetőről szemlélni azt, amihez addig túlontúl közel voltál.
  • Csaba: …és néha a nagyon intenzív közelség nyit meg újabb hatalmas nyiladékot két ember között, amelyen keresztül egy mélyebb, hatalmasabb “valósága” lesz megismerhető a közös viszonynak – folyamatosan és egymásból nyílóan hatolhatunk egyre beljebb ilyenkor ebbe a közös intimitásba. Újabb és újabb kapuk nyílnak az ilyen közelségben. Sokszor érzem, tapasztalom azt, hogy ennek a folyamatnak az intimitás egy adott fokán nincs is egy konkrét vége.
  • Tamara: …nem mondhatod, hogy már megérkeztél, megismerted, kiismerted a másikat, végére értél a folyamatnak…

…Cuhorka Emese nyilatkozta a Pirkad kapcsán, hogy van egy pár pillanat, amikor álltok – te és ő – egymással szemben, és ez az egymással szemben állás, bár látszólag semmi egyéb nem történik, mégis számára egy nagyon intim pillanat. Ezt olvasva jutott eszembe, hogy az én életemben is volt már nem egy olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy nem feltétlenül a közvetlen környezetemmel élem meg a lehető legintimebb helyzeteimet. Számomra az intimitáshoz nem is mindig szükséges, hogy ismerjem azt a konkrét másikat, ez a szituáció egy teljesen idegen valakivel is megtörténhet. Mindegy is, hogy: férfi, nő, gyerek, öreg, fiatal – de ott van az a találkozás, ami nekem valamiért nagyon fontos. Számomra intimitás az is, ha azt érezhetem: nekem és a másiknak olyan helyzet teremtődik, amit csak mi tudunk egymásnak adni.

  • Csaba: …ezért érzem azt, hogy egy ilyen helyzet inkább végtelen, mintsem véges lehetőségeket képes magában rejteni.
  • Tamara: Talán inkább a körülmények miatt érezhetjük az intimitás közelségét egymás között végesnek. Alapvetően ez a fajta mélyülés az, ami nem feltétlen lefelé vezető hanyatlás most itt.
  • Mélyülés a dolgok közepe felé…
  • Igen, pontosan, akár lehet az is! Ami egymás megismerésében egyre beljebb és beljebb vezethet aztán. Talán az intimitás végét, “befejezettségét” csak az jelentheti, ha a két fél között ismétlődően, monoton módon ugyanazok a sémák, gondolatok, mozdulatok jelennek meg – azt hiszem.
  • Ez a mostani Deeper előadás mind a négyötök közös ötlete, koncepciója volt?
  • Tamara: Elsődlegesen Vas Imre hívta életre, belőle indult ez ki, úgy, hogy velünk kapcsolatban  kezdett gondolkodni közelségről, intimitásról. Természetesen ennek már része volt az, hogy Marcio (Marcio Kerber Canabarro – a szerk.) és Csaba már dolgoztak jó néhányszor együtt ezt megelőzően, mint ahogy Vasi és én is. Ez a két-két alkotó páros invitációja is volt egymás felé, aztán ezek a párok közti “szeparálódások” a négyünk közös munkájának már a kezdetén semmivé is lettek. Hiszen az alkotói pároknak szakmai, barát kapcsolódásai is voltak már ettől függetlenül – ebben az előadásban már a próbafolyamatban is ezek a szakmai, baráti és egyéb aspektusok teljesen jól tudtak, tudnak együtt utazni.

fotó: Mihalicz Máté

  • Akkor ez most négyötök számára  ugyanúgy a közelség, a kapcsolódás lehetősége is lesz egyben?
  • Csaba: Abszolút! Számomra, ezen ez előadáson túl, már maga a próbafolyamatunk is egy egészen újfajta közelséget, találkozást jelent. Persze  ebben az esetben nem is tudom, mit lehetne konkrétan próbafolyamatnak nevezni? Mert hát táncosként hozzá vagyok magam is szokva ahhoz, hogy a munka az a táncteremben kezdődik. Most viszont már körülbelül egy éve különböző “próba alkalmakon”, ahol olyan helyzeteket kreáltunk, amelyek semmiben sem különböznek egy hétköznapi helyzettől – elmenni például a Bánkitó Fesztiválra akár. Persze mindezeket a történéseket törekedtünk úgy megélni, úgy fókuszálni ezekre, mint a próbafolyamat részeire. Minőségi időt eltölteni együtt, közben a közös gondolkodás közös fókuszával készülni az előadásra – amely folyamatnak most az utolsó egy-másfél hónapja telik az intenzív, próbatermi munkával, ahol ennek a közös anyaggyűjtésnek a eredményét elkezdtük megformálni.
  • Szerintetek a közelséget, az intimitást miért érjük gyakran félre vagy rosszul, avagy épp miért élünk oly könnyen vissza vele – miért oly fogyatékosak e téren a készségeink?
  • Csaba: Ez a kultúrkör, amiben élünk,  egyben ki is alakítja azt a “szabályrendszert”, melynek keretei között az intimitást, a közelséget megengedik megélni nekünk. Magam vagyok erre a példa: Sokáig az intimitásról, a közelségről én is azt gondoltam, hogy ezeket azzal a személlyel kell csak megélnem, aki a partnerem, a házastársam lesz. Aztán már egy jó ideje rá kellett jönnöm arra, hogy ezeket a barátaimmal ugyanúgy van módom és szükséges is megélnem.

…a két-két alkotó páros invitációja is volt egymás felé, aztán ezek a párok közti “szeparálódások” a négyünk közös munkájának már a kezdetén semmivé is lettek. Hiszen az alkotói pároknak szakmai, barát kapcsolódásai is voltak már ettől függetlenül – ebben az előadásban már a próbafolyamatban is ezek a szakmai, baráti és egyéb aspektusok teljesen jól tudtak, tudnak együtt utazni.

  • Tamara: Ha jól emlékszem, Cuhorka Emese nyilatkozta a Pirkad kapcsán, hogy van egy pár pillanat, amikor álltok – te és ő – egymással szemben, és ez az egymással szemben állás, bár látszólag semmi egyéb nem történik, mégis számára egy nagyon intim pillanat. Ezt olvasva jutott eszembe, hogy az én életemben is volt már nem egy olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy nem feltétlenül a közvetlen környezetemmel élem meg a lehető legintimebb helyzeteimet. Számomra az intimitáshoz nem is mindig szükséges, hogy ismerjem azt a konkrét másikat, ez a szituáció egy teljesen idegen valakivel is megtörténhet. Mindegy is, hogy: férfi, nő, gyerek, öreg, fiatal – de ott van az a találkozás, ami nekem valamiért nagyon fontos. Számomra intimitás az is, ha azt érezhetem: nekem és a másiknak olyan helyzet teremtődik, amit csak mi tudunk egymásnak adni. A beszélgetés alatt felidéződött: a nagymamámmal a halálához közeli időben egy alkalommal ketten maradtunk, és éjszaka bementem hozzá, megfogtam a kezét, és erre ő csak ennyit mondott: köszönöm!

fotó: Mihalicz Máté

  • …egy-egy ilyen szituációban, szituációhoz mennyire kell “ott” lenni, nyitottnak lenni?
  • Tamara: A figyelmen múlik talán…
  • Csaba: …és azon, hogy keressük-e ezeket a szituációkat.
  • Tamara: …vagy épp kerüljük-e?
  • Csaba: Viszont ez a dolog sem ennyire egyértelmű, inkább váltakozó. Magamon legalábbis azt érzem, hogy néha baromira nyitott vagyok ezekre, néha pedig nem vagyok az intimitás rezgésszintjére ráhangolva. Nyitva lenni, illetve nyitva tartani a figyelem központunkat, anélkül, hogy bármiféle szemellenző befolyásolna ebben minket.
  • Tamara: A figyelem mellett számomra a részletek is fontosak, mert ezek a részletek szülik meg az intimitást, az hiszem. Az olyan helyzetek, részletek, amelyekről talán azt gondolnám, hogy nem is ezek válthatnák ki belőlem magát az intimitást.

Csatádi Gábor