"Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk..."

2018. július 15. 13:01

Ma ért véget a 10. Bánkitó Fesztivál. A fesztivál igazgatójával, Schönberger Ádámmal, a Bánkitó egyik életre hívójával beszélgettünk szétcsúszásról, a fesztiválok karakterességéről, az egymásra odafigyelés menőségéről, a pogózás és a társadalmi szerepvállalás kapcsolatáról és a közösség fesztiválteremtő erejéről…

Az “édes semmittevés” mennyire jellemző rád?

Szeretném magam elengedni, csak mindig sokkal több dolog van annál, mintsem ezt meg tudnám tenni.(nevet) Az alaptermészetem szerint az édes semmittevés jellemző lenne rám, képes lennék teljesen szétcsúszni, de annyi dolog van, ami miatt nem engedhetem szabadon a mentalitásom ezen részét! Persze igyekszem azért szétcsúszni így is, de az időbeosztás és a fél éves gyerekem miatt nem nagyon tudom ezt mostanság megtenni, és nem is igazán lenne jó, ha megengedném magamnak.(mosolyog)

Nyilván olyan emberek jönnek erre a fesztiválra, akik rezonálnak ezekre a problémákra. Nagyon sok közösségi ügy, ami fontos, itt talál támogatókra! Ráadásul fiatal támogatókra, akik itt tudnak csatlakozni a különböző szervezetek munkáihoz. Másfelől pedig fontos a folytonosság abban a tekintetben, hogy a fiatal korosztály önmagán belül is fenntartson, megőrizzen egy politikai tudatosságot, az egész társadalmat érintő dolgok tekintetében értett tudatosságot. Ha négy-ötezer ember fenn tudja tartani egy ilyen informális közegben az egyéni és a közösségi tudatosságot, akkor azt hiszem, hogy máris elértünk valamit.

Mi ez a sokféle dolog?

Amellett, hogy a Bánkitó Fesztivált csináljuk, van egy Marom nevű egyesületünk is – ami a vállalkozás és a kulturális “misszió” furcsa keveréke – kemény feladat úgy fenntartani egy olyan civil kezdeményezésű közösséget, amely társadalmi ügyekért áll ki, hogy közben mégse legyél kiszolgáltatva az állami pályázatoknak és finanszírozásnak.

©Keravin Deraton

Honnan eredhet ez a civil ügyek mentén való szerveződés, amilyen valamelyest a Bánkitó is – mi volt egykor ezeknek az előzménye?

Mi a Marom Egyesülettel dolgoztunk több helyszínen, a Művészetek Völgyében tizenhárom évvel ezelőtt. Legutoljára Monostorapátiban egy nyolcnapos fesztivált szerveztünk. Ott jöttünk rá arra, hogy ilyen hosszú, majdnem tíznapos fesztivált nem lehet igazán jól levezényelni, illetve szerettünk volna jobb helyszínt találni, mint amilyen Monostorapáti volt.

Mi miatt éreztétek ezt így?

Egyfelől azért, mert azt éreztük, hogy ott, a Művészetek Völgyében nagyon “magunkra vagyunk hagyva”. Másfelől azt éreztük, hogy az, amit és ahogy mi csináltunk, az nem igazán jelenhetett meg karakterisztikusan, nem domborodhatott ki a Völgy jellegében – próbáltuk a magunk karakterének “helyet találni” abban az egészben, mégsem tudott, vagy csak jóval nehezebben tudott ott artikulálódni az, amit mi szerettünk volna csinálni. Ugyanakkor ez teljesen normális is, hiszen minden fesztiválnak megvan a maga imidzse, megvan az, amit csinálni szeretnének, ahogy itt, Bánkitón is, nyilván.

Amikor ott voltunk Monostorapátiban, láttuk, hogy bődület sok ember mászkál – pedig mégsem akkora azért, mint a Sziget – a személyesség mégis már ott is elveszni látszott. A Marom eleve is egy egyesület, egyesület, ami eleve a közösségi létre épít. Akkor érezzük jól magunkat, ha közösségben dolgozhatunk – ezt a közösséget szerettük volna “tágítani” addig a pontig, amíg lehet! Nyilvánvaló, hogy aztán már van egy pont, amelyen túl ez a közösségi jelleg szétesik – ezért is igyekszünk, hogy “minél kevesebben” legyenek ezen a fesztiválon. Ennek a megközelítésünknek az oka az, hogy létre jöhessen az az érzés: te egy közösségnek a része vagy!

Monostorapáti után hogy lett Bánk a helyszín?

Ez érdekes: volt egy ismerős, munkatárs, akinek akkor – és talán még most is – itt volt nyaralója, másfelől pedig megfogott az a nyitott, liberális környezet, ami Leveleki Eszter nyári táborai révén akkor már jellemző volt erre a községre. Azért ez a Bánk, amellett, hogy gyönyörű már önmagában is, mégis jóval több, mint egy Nógrád megyei falu. Leveleki Eszter kritikai pedagógus tartott itt annak idején, évről évre nyári táborokat, foglalkozásokat, amelyeken a mostani hetvenes, ötvenes korosztály értelmiségi tagjai voltak jelen, akkortájt még mint gyerekek. Egészen az ’50-es évek elejétől a ’70-es évekig – tavaly előtt volt is erről egy kiállítás a Néprajzi Múzeumban, ha jól emlékszem.

Mi fogadott itt titeket 2008-an, amikor ide érkeztetek a fesztivállal?

Az említett előzmények miatt: nagyon jól tudtunk kommunikálni a falu közösségével. Nem ütköztünk a “most akkor ide fura emberek jönnek majd, akik ki tudja, mit fognak itt majd csinálni” közegbe. Nem féltek, nem tartottak tőlünk – ez is lehetett talán a kulcs az egészhez!

©Keravin Deraton

…a “pestiek!”…

Pontosan!(nevet)Nyitottak, elfogadóak voltak velünk, ezért már az első pillanattól lett ennek az egész fesztiválnak egy jó svungja, légköre. Nem is igazán szerettünk volna mást már akkor sem, mint azt, hogy legyen egy olyan fesztivál, ami egy picit más, mint a többi! A hatalmas pörgés helyett egy lassúbb, emberléptékűbb, közösség centrikusabb ügy lehessen ez az egész.

Ezt már eleve tudtátok is, vagy az ilyenfajta fesztivál hiánycikk volt akkor?

Persze, éreztük, hogy a fesztiválkínálat valamiért nem oké. Amikor ott voltunk Monostorapátiban, láttuk, hogy bődület sok ember mászkál – pedig mégsem akkora azért, mint a Sziget – a személyesség mégis már ott is elveszni látszott. A Marom eleve is egy egyesület, egyesület, ami eleve a közösségi létre épít. Akkor érezzük jól magunkat, ha közösségben dolgozhatunk – ezt a közösséget szerettük volna “tágítani” addig a pontig, amíg lehet! Nyilvánvaló, hogy aztán már van egy pont, amelyen túl ez a közösségi jelleg szétesik – ezért is igyekszünk, hogy “minél kevesebben” legyenek ezen a fesztiválon. Ennek a megközelítésünknek az oka az, hogy létre jöhessen az az érzés: te egy közösségnek a része vagy!

…megfogott az a nyitott, liberális környezet, ami Leveleki Eszter nyári táborai révén akkor már jellemző volt erre a községre. Azért ez a Bánk, amellett, hogy gyönyörű már önmagában is, mégis jóval több, mint egy Nógrád megyei falu. Leveleki Eszter kritikai pedagógus tartott itt annak idején, évről évre nyári táborokat, foglalkozásokat, amelyeken a mostani hetvenes, ötvenes korosztály értelmiségi tagjai voltak jelen, akkortájt még mint gyerekek. Egészen az ’50-es évek elejétől a ’70-es évekig

Miért lehet az szerinted, hogy a közösség, a civilség “szembekerül” a politikai vezetéssel?

Azt gondolom, hogy az életünk természetes, magától érthetődő része az is, hogyha történnek körülöttünk a dolgok, akkor azokat mi tudjuk, akarjuk befolyásolni. Úgy érezzük, hogy nekünk, egy fesztivál szervezőinek dolgunk is, hogy ezeket a minket körülvevő dolgokat a fesztivál részévé is tegyük! Holott egy fesztivál legfontosabb jellemzője – ezért ellentmondásként is hathat ez egy kicsit, – hogy pár napra egyfajta kiszakadás-élményt tudj adni mégiscsak az embereknek. Egy érzést, egy ideát: ilyen lenne, lehetne a világ, a maga ideális, vágyott állapotában. Ezért ha a fesztiválok ilyen igénnyel lépnek föl, akkor ebből adódik, hogy mi is megfogalmazzuk, milyen világban szeretnénk élni. Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk, zenét hallgatunk, pogózunk, hanem ahol kultúra van, társadalmi ügyek vannak, és ahol megoldásokat keresünk!

A nyári fesztiválok mennyire tudnak “lenyomatot” hagyni a résztvevőiken az év további hétköznapjaira?

Azt hisszük, hogy igen, hagynak. Nyilván olyan emberek jönnek erre a fesztiválra, akik rezonálnak ezekre a problémákra. Nagyon sok közösségi ügy, ami fontos, itt talál támogatókra! Ráadásul fiatal támogatókra, akik itt tudnak csatlakozni a különböző szervezetek munkáihoz. Másfelől pedig fontos a folytonosság abban a tekintetben, hogy a fiatal korosztály önmagán belül is fenntartson, megőrizzen egy politikai tudatosságot, az egész társadalmat érintő dolgok tekintetében értett tudatosságot. Ha négy-ötezer ember fenn tudja tartani egy ilyen informális közegben az egyéni és a közösségi tudatosságot, akkor azt hiszem, hogy máris elértünk valamit. Mindezek ellenére semmilyen számmal nem rendelkezünk arról, hogy ez a gyakorlatban hány emberben tud aztán tovább rezonálni – nehéz is lenne ezt így kimutatni.

…nekünk, egy fesztivál szervezőinek dolgunk is, hogy ezeket a minket körülvevő dolgokat a fesztivál részévé is tegyük! Holott egy fesztivál legfontosabb jellemzője – ezért ellentmondásként is hathat ez egy kicsit, – hogy pár napra egyfajta kiszakadás-élményt tudj adni mégiscsak az embereknek. Egy érzést, egy ideát: ilyen lenne, lehetne a világ, a maga ideális, vágyott állapotában. Ezért ha a fesztiválok ilyen igénnyel lépnek föl, akkor ebből adódik, hogy mi is megfogalmazzuk, milyen világban szeretnénk élni. Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk, zenét hallgatunk, pogózunk, hanem ahol kultúra van, társadalmi ügyek vannak, és ahol megoldásokat keresünk!

A közeli és távolabbi jövőben milyen fesztivált szeretnétek?

A magam részéről olyat, mint ez a mostani! Olyat, amely elérhető sok ember számára, éppen annyi számára, amennyit ez a fesztivál érdekel! Szeretnénk, hogy a résztvevők minél jobban részt vegyenek benne, akarják ezt a Bánkitó Fesztivált! Mert szerintem a jó fesztivál az, amikor az emberek közösségben érzik magukat, és odafigyelnek a másik emberre. Olyan, ahol ha hozzád szólnak, és megkérnek valamire, akkor nem elmész mellettük, hanem segítesz. Amiképp ezen a mostani fesztiválon is: hogy normálisan beszéljenek egymással az emberek, és tiszteljék egymást!