“…megteremthet a fejében egy saját Kisherceget!…” – interjú

2018. szeptember 26. 19:20

Most vasárnap, szept. 30-án újra láthatjuk A kis herceg c. zenés mesejátékot a Dramatic Art produkcióját Dénes Viktor rendezésében a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az előadásban szinte minden társ-főszerepet játszó Újlaki Dénessel beszélgettünk a Fény utcai piacon kalandvágyról, a színész kiszolgáltatottságáról, első olvasmányélményéről, a fiatalokkal való együtt alkotásról és a képzelet mással nem helyettesíthető hatalmáról…

• Mi jut eszedbe, ha azt hallod: kaland?

• Az életemben nem nagyon vannak, voltak váratlan helyzetek. “Be van osztva” a magánéletem, ‘be van osztva” a színházi életem, sőt, ebben nagyon sokszor rangsorolnom is kell, hogy most akkor mit, melyiket is vállaljam el – de mindig az vezetett, hogy milyen minőségű munka is az, amit elvállalok. Ez a Kisherceg számomra egyfajta lelki értelemben vett keresztapaság is volt. Olyan szakmai feladat, ajánlat, amit nem lehetett visszautasítani.

• Tényleg, hogy talált meg ez a darab?

• Mi Dénes Viktorral együtt játszottunk  Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunkjában a Katona József Színházban, amikor ő ott töltötte a gyakorlatát mint színműs hallgató. Nagyon megszerettem őt az ízléses játéka, a hozzáállása, a vér profizmusa miatt. Szövődött köztünk valami barátságféle, gyakran ott maradtunk beszélgetni előadás után Haumann Péter, Bán János, Viktor és én. Egy ilyen beszélgetés alkalmával egyszer csak előállt azzal, hogy mit szólnék ahhoz, ha megcsinálnánk előadásként ezt a kisregényt, hisz ő már át is dolgozta, dramatizálta. Emlékszem, ez volt az első könyv, amit édesapámtól kaptam – a második pedig Hemingway-től Az öreg halász és a tenger volt. Rendben – mondtam, – elolvasom! El is olvastam, és rögtön meg is tetszett, nagyon kedves dalokat írtak hozzá – az egész arról szól, hogyan keresi Saint-Exupéry az emberi kapcsolatokat, miután lezuhant egy katonai postarepülőgéppel.

Én biztosan kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban a Vuk mellett – amelyről a kilencéves fiam okán tudom, hogy az most épp ilyen kötelező olvasmány. Nagyon nehezen “rágta át” magát rajta – mondta is a feleségem, hogy megvan DVD-n. Ám az más – habár remekül megrajzolták, és Csákányi László, Pogány Judit szinkronhangjai is remekek! Egészen más, ha filmen látsz valamit, és egészen más az is, ha könyvben, színházban találkozol ugyanazzal, mert akkor ott a néző, az olvasó megteremthet a fejében egy saját Vukot, egy saját Kisherceget, értesz, ugye?

• Hogyan hatott rád annak idején, amikor először olvastad az édesapádtól kapott regényt?

• Nagyon fiatal voltam még akkor, és igazából arra a nagyon híres képre emlékszem, ami talán le is van védve, csak azzal jelenhet meg ez a regény, és nem is egyszerre, egyvégtében olvastam el, mint Az öreg halász és a tengert. Ebben az előadásban, ha valami, akkor az van, volt nagy hatással  rám, ahogy a fiatalokkal  együtt munkálkodtunk. A hetvennegyedikben járok már, és csupa mosolygós fiatal vesz körül, ami számomra roppant jó érzés – mert a színház, a művészet végtelen…az ember élete pedig rövid!(nevet)

©Szokodi Bea

• A színházcsinálás az sok mindenről szól, csak épp  az előre kiszámíthatóságról nem – csak mert említetted, hogy előre mindig jól kiszámíthatóak voltak az életed különböző területei…

• Olyannyira nem, hogy még a saját színházadban is csak a nyitó társulati ülésen tudod meg sokszor, hogy mi lesz abban az évadban a dolgod. Általában a színházak – ez  furcsa dolog lesz, amit most mondani fogok – nem szeretik, ha a színész biztonságban érzi magát! Azt szeretik, ha bizonytalan, ha keveset keres, ha ki van szolgáltatva…

• Ez mindig így volt?

• Igen, majdnem mindig így volt. Ez valami furcsa titok. Major Tamás mondta mindig: a fáradt színész a jó színész! – nem vagyok benne biztos, hogy igaza volt.

• Mitől jó az, ha fáradt az az ember, akivel dolgozunk?

• Nem tudom, talán könnyebben befolyásolható, irányítható – ha ne adj’ isten, jól  érzi magát, még elszerződik máshová!(mosolyog)Állandóan zabla és sarkantyú alatt vagy…- ez egy ilyen pálya. Ha kidőlsz, hát kidőltél, egy perc alatt van helyetted másik…

Mindenki rohan a maga dolgai után… Eleinte, amikor megalakult a Katona, azt mondtam, hogy ez a legjobb pesti vidéki színház!(felnevet)Akkor még megengedhettük magunknak, hogy társulatostul, aki épp aznap, abban az előadásban játszott, átmenjünk a Pilvaxba egy Revizor vagy Übü király vagy Boldogtalanok után meginni egy korsó sört. Nem jutott eleinte eszembe, hogy a próbatáblát  telefonon is meg lehet kérdezni! Innen bementem a Petőfi Sándor utcába, hogy megnézzem,  másnapra mi van kiírva. Gelley Kornél mondta akkor egyszer: Dini, te hülye vagy? – a próbatáblát telefonon is meg lehet kérdezni! Ja!-mondtam. Ma meg már csak fölmész az internetre, és megnézed, mi a dolgod…

• Ebben A kis hercegben viszont annyi és annyiféle szereped van, hogy mindenre van idő, csak épp kidőlni nem.

• Az egyszer biztos! Tele van gyors öltözésekkel, telis-tele dalokkal, és főleg az döntő mindezekben, hogy a lelkét az adott figurának hogy találod meg. Egyik pillanatban még részeg emberként mész át a színpadon, aki azért iszik, mert szégyelli magát, és azért szégyelli magát, mert iszik, a következő pillanatban már egy rafinált róka vagy, aki próbálja becserkészni magának ezt a kisfiút.Tulajdonképpen átveri a szeretetéért, mert neki  van szüksége arra, hogy valaki szeresse.

©Szokodi Bea

• Az anyaszínházadban ehhez képest nem nagyon találtak meg az elmúlt évadokban, évtizedekben a “variábilis” szerepek…

• Ez csupán rendezői fantázia kérdése… Ez ezt csinálja, erre jó, akkor csinálja ezt! Én soha sem voltam elégedetlen, szerepet vissza nem adtam. Ha elégedetlen voltam magammal, akkor megteremtettem magamnak a feladatot. Volt olyan évadom a színházban, hogy nem volt bemutatóm, ám akkor elmentem Pécsre az Üvegcipőkben játszani Sipos urat, vagy Szolnokra játszani a Henrik Falstaffját, avagy épp Egerbe játszani a Revizor Polgármesterét! Engem nem érdekel, hogy épp hol, mert én ugyanazt és ugyanúgy igyekszem csinálni mindenütt! Ezek az alkalmak kicsit mindig olyanok, mint egy vérátömlesztés. Huszonnyolcadik éve vagyok a Katona József Színházban….

Egyben ez  a kritikus pontjuk is az ilyen előadásoknak. Ha egy családban, teszem azt, három különböző korú gyerek van, akkor a szülők elhozzák mind a három gyereket, természetesen. Ha játék közben lenézek, és látom, hogy az első sorbelieknek nem ér le a lába, akkor abból már tudom, hogy nem “odavaló” közönség nézi az előadást. Abból már tudom, hogy nem a gondolatait értik, figyelik a Rókának, hanem a fülét, hogy az milyen helyesen, hegyesen áll!

• Főiskola után egyből oda mentél?

• Nem jártam a főiskolára, a Nemzeti Stúdiójába jártam, együtt  Lukács Sándorral, Bánsági Ildikóval, Martin Mártával. Mindenki mást fölvettek, de…az utolsó Pártos-osztály tagja lettem volna, ám  Pártos Géza disszidált, így aztán nem járhattam már az ő osztályába. Rettenetesen hiányoztak is ezek a főiskolai kötődések, barátságok, beszélgetések. Hiszen ott, akkor indulsz el a pályán, ott és úgy nyílik ki előtted a világ… Egy kellemes beszélgetés, ami után azt érzed: de jó volt, jó lenne ezt megismételni. Ugyanilyen élmény egy vidéki társulatban játszani: a vidéki színházaknak varázsa van. Nem véletlen, hogy vidéken született mindig a jó színház, pontosan azért, mert a színészek ott egy Bermuda-háromszög-szerű létben élnek: középen a színház, aztán a büfé és a színészház. Lement este az előadás, ülünk a büfében, és még ott is, akkor is  mindig a színházról folyik a szó. Aztán egyszer csak: “tudod, mit, itt a próbaterem, menjünk fel, próbáljuk ki!” Éjjel, fél tizenkettőkor. Itt Pesten ez már máshogy van… Mindenki rohan a maga dolgai után… Eleinte, amikor megalakult a Katona, azt mondtam, hogy ez a legjobb pesti vidéki színház!(felnevet)Akkor még megengedhettük magunknak, hogy társulatostul, aki épp aznap, abban az előadásban játszott, átmenjünk a Pilvaxba egy Revizor vagy Übü király vagy Boldogtalanok után meginni egy korsó sört. Nem jutott eleinte eszembe, hogy a próbatáblát  telefonon is meg lehet kérdezni! Innen bementem a Petőfi Sándor utcába, hogy megnézzem,  másnapra mi van kiírva. Gelley Kornél mondta akkor egyszer: Dini, te hülye vagy? – a próbatáblát telefonon is meg lehet kérdezni! Ja!-mondtam. Ma meg már csak fölmész az internetre, és megnézed, mi a dolgod…

©Szokodi Bea

• Ez A kis herceg most mi miatt fontos számodra?

• Egy előadás sok mindenből tevődik össze. Szerintem egy előadás sikere már a próbafolyamat alatt eldől! Ha a benne részvevők, mindnyájan, akik azon dolgoznak, megkedvelik egymást, akkor az már ott egy nyert ügy, ha viszont nem, akkor az az előadás halálra van ítélve! Talán azért is, mert maga az anyag már szeretetteljes, mi is szeretettel álltunk hozzá, és megszerettük egymást! Ez egy újonnan alakult társulat, a Dramatic Art, Farkas Ádám és  Dénes Viktor csinálják, ahová örömmel megyek majd a Micimackóba Fülest játszani – persze, ha még mindig aktuális lesz a felkérés.(nevet)

Rettenetesen hiányoztak is ezek a főiskolai kötődések, barátságok, beszélgetések. Hiszen ott, akkor indulsz el a pályán, ott és úgy nyílik ki előtted a világ… Egy kellemes beszélgetés, ami után azt érzed: de jó volt, jó lenne ezt megismételni. Ugyanilyen élmény egy vidéki társulatban játszani: a vidéki színházaknak varázsa van. Nem véletlen, hogy vidéken született mindig a jó színház, pontosan azért, mert a színészek ott egy Bermuda-háromszög-szerű létben élnek: középen a színház, aztán a büfé és a színészház. Lement este az előadás, ülünk a büfében, és még ott is, akkor is  mindig a színházról folyik a szó. Aztán egyszer csak: “tudod, mit, itt a próbaterem, menjünk fel, próbáljuk ki!” Éjjel, fél tizenkettőkor. Itt Pesten ez már máshogy van…

• Vannak olyan mesék, amelyek meseként alapvetően a “felnőttekhez” szólnak, amolyan felnőtt-gyerek mesék…

• Egyben ez  a kritikus pontjuk is az ilyen előadásoknak. Ha egy családban, teszem azt, három különböző korú gyerek van, akkor a szülők elhozzák mind a három gyereket, természetesen. Ha játék közben lenézek, és látom, hogy az első sorbelieknek nem ér le a lába, akkor abból már tudom, hogy nem “odavaló” közönség nézi az előadást. Abból már tudom, hogy nem a gondolatait értik, figyelik a Rókának, hanem a fülét, hogy az milyen helyesen, hegyesen áll!(mosolyog)Én biztosan kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban a Vuk mellett – amelyről a kilencéves fiam okán tudom, hogy az most épp ilyen kötelező olvasmány. Nagyon nehezen “rágta át” magát rajta – mondta is a feleségem, hogy megvan DVD-n. Ám az más – habár remekül megrajzolták, és Csákányi László, Pogány Judit szinkronhangjai is remekek! Egészen más, ha filmen látsz valamit, és egészen más az is, ha könyvben, színházban találkozol ugyanazzal, mert akkor ott a néző, az olvasó megteremthet a fejében egy saját Vukot, egy saját Kisherceget, értesz, ugye?(mosolyog)

Csatádi Gábor