2019. április 24. 13:13
Camus Az idegen című regénye új fordításában először kerül színpadra.
Az idegen – a 2016-os új fordítás óta (Ádám Péter és Kiss Kornélia munkája) immáron magyarul is eredeti címén (L’Étranger) olvashatjuk a Nobel-díjas Albert Camus regényét, az abszurd filozófia és az egzisztencialista irodalom egyik alapművét. Gyergyai Albert 1957-es, három évvel ezelőttig egyetlen magyar fordítása nemcsak a könyv címét változtatta indokolatlanul és megtévesztően Közönyre, hanem jól fel is cicomázta Camus szikár, köznapi nyelven megírt szövegét. (Minderről tanulságos elemzést találunk a Literán.) Az új fordítás fényében Gyergyaiét kicsit olyan olvasni, mintha a Ponyvaregény hősei irodalmi szalonnyelven beszélgetnének, miközben a szétlőtt fejű fekete maradványait pucolják a szélvédőről. Hogy csak egy példát mondjak, ami Gyergyainál így hangzik: „Az bántja, mondta, hogy még mindig odahúzza valami a ringyóhoz”, Ádámék fordításában már így szerepel: „Csak az bántotta, ‘hogy a nővel nagyon szeretett dugni’”.
Nem csoda, hogy a színműs Zakariás Máté az új fordítást és az eredeti címet használta fel monodrámájához, amelyet Camus könyvéből készített. Érdekesség, hogy néhány éve szintén monodráma formájában került színre Camus klasszikusa Közöny! címmel az Ódryn Szenteczki Zita rendezésében, Domokos Zsolt előadásában; még korábban másik híres regénye, A pestis szintén monodrámakánt mutatkozott be a Vígszínház Házi Színpadán Hegedűs D. Gézával. Camus maga négy drámát is írt, ezeket azonban a Caligula kivételével alig játsszák nálunk, habár A félreértést és Az igazakat is színre vitték az elmúlt években. (Illetve Camus Ördögök-átiratát is játszották itthon.)
Őszintén megvallva, a regényekkel összevetve drámái valóban kissé könnyűnek találtatnak, mindazonáltal megérdemelnének egy rendes magyar kiadást, ha már az elmúlt években az Európa kiadta vagy újra kiadta a szerző több művét is (A száműzetés és az ország, Az első ember vagy legutóbb Az idegen).
Az új fordítás színházban is igencsak jól mondható szöveg, amit Zakariás Máté előadása is bizonyít. Zakariás – bár még csak színművészetis – a pécsi Janus Egyetemi Színházban már számos előadást rendezett és játszott főszerepeket, K. – Egy ország két lóért című Kolhaas-átiratáról magam is dicsérőleg írtam anno. Most az Ódry Színpad klubjában – értsd: szűkös, pici, levegőtlen helyiségében – vitte színre a camus-i klasszikust, szinte teljesen eszköztelenül: egy elektromos gitárral, egy székkel, egy kihallgatólámpaként is funkcionáló égővel és egy vetítővászonnal.
A helyszín azonban ez esetben nemcsak kényszer, hanem találó is, hiszen Mersault kihallgatásán vagyunk, aki így meséli el a gyilkosságig vezető utat. Sőt, még egy kerettörténet van, mert valójában az egész egy mozifilm – bár ez a keret nincs annyira kitalálva az előadásban. (Az idegenből valóban készült is mozifilm Luchino Visconti rendezésében, Marcello Mastroianni főszereplésével 1967-ban, ez magyar nyelven továbbra is Közöny címmel fut.)
Az egyes szám első személyben megírt történethez jól illik a monodráma-forma, kvázi mintha Szókratész védőbeszédét hallgatnánk. A hasonlat persze több ponton is sántít, egy hasonlóság mégis van Platón Szókratésze és Camus Mersault-ja között: mindketten beletörődnek elkerülhetetlen végzetükbe, és nyugodtan várják a halálbüntetést. Kettejük bölcs beletörődése között is megvan a párhuzam: míg Szókratész szerint a halál vagy teljes elmúlás, vagy hajdanvolt nagyszerű emberekkel való találkozás, addig Mersault szerint egyértelműen az előbbi, és ebből kiindulva teljesen mindegy, hogy ma vagy húsz év múlva következik be.
Mersualt-t nem azért ítélik el, mert embert ölt – hiszen az arab kezében kés volt, tehát simán elment volna jogos önvédelemnek –, hanem mert nagyon más, mint a többiek vagy mint amit mások elvárnának tőle. Idegen. Végeredményben azért küldik nyaktiló alá, mert – ahogy ő maga is mondja – nem sírt az anyja temetésén.
Düh és harag sincsen benne, egy kivétellel, amikor a börtönlelkész erőszakosan meg akarja téríteni, nem sokkal a kivégzése előtt. (A kivégzési mód ekkoriban Franciaországban és a hozzá tartozó területeken, így Algériában is a guillotine volt.) Zakariás Máté jól idézi meg Mersault szenvtelenségét, majd a végén belőle kitörő haragot, és jók a mellékszereplők színészi megjelenítései is. Lepereg szemünk előtt a történet, és a talán legnehezebb részt, a gyilkosságot is érzékletesen mutatja meg.
Camus klasszikusának új fordítása a színpadon is jól vizsgázott.
2019. április 7., Ódry Klub
B. Kiss Csaba
