"…én akkor már jól vagyok, ha igazából használva vagyok!" – interjú

2019. május 7. 13:52

Május 28-án lesz Náray Erika és Nyáry Krisztián közös estje, a Borítékolható volt a Budapest Jazz Clubban. Náray Erikával beszélgettünk a kézírás szenvedélyéről, az érzelmek kommunikálásáról, a kitárulkozás arcátlanságairól, a zene és a próza elválaszthatatlanságáról és az idő teremtette szakmai kiteljesedésről…

• Mikor írtál legutóbb bárkinek is hagyományos módon levelet?

• Ebben a kérdésben extra módon “konzervatívnak” számítok: a barátaim szerint grafomán vagyok. Az egyik hely, ahová nekem nem szabad betenni a lábam, az a papír-írószer bolt, magam is nyithatnék egyet, hisz annyiféle ceruzám, tollam, borítékom, papírom, sőt, még tintám is van otthon. Kifejezetten szeretek kézzel írni, és az is nagy öröm, ha nekem valaki kézzel ír. A gyerekemnek is gyakran írok az asztalra üzenetet, mintsem sms-t vagy messenger üzenetet küldenék neki – nálam nem  olyan ritka, különleges pillanat, ha kézzel kell írni valamit…

Semmi esetre sem slágerparádé lesz ez, inkább  arra gondoltam, hogy ezek a dalok “erősíthetik” ezeket a leveleket. A zenei betétek inkább – hiszen magam választottam ezeket a dalokat – egyfajta olvasatai ezeknek a leveleknek. Némelyik dalnál szándékosan léptem el a “nagyon adja magát” választható verziójától. 

• Vajon mi miatt ragaszkodhatsz ehhez ennyire mélyen?

• Az írás rettentően sokat elárul a személyiségemből, és bármilyen furcsán is hangozhat ez most az én számból: egyszerűen jólesik ránézni az írásképemre. Ha zaklatott vagyok, az az írásomon is látszik, olyankor közel sem olyan harmonikusak a kunkoraim, mint máskor. Az írásunk  fantasztikus egy dolog, ami rólunk mesél, sokkal személyesebb, mint egy sms vagy egy mail… Igazából csak ilyenkor derül ki, hogy mennyire művelt, intelligens az, aki épp ír, mert ott nincs előre beállított helyesírás-ellenőrző, amely korrigálhatná azt, amit leírsz. A kézírás  kifejezőeszköz is, arról, hogy milyenek is vagyunk, mit gondolunk a világról. Valószínűleg azért is lettem előadó, mert a zenével, a prózával közölni szeretnék valamit magamról a világgal, és ebbe a közlésbe beletartozik az írásom is, ezek szerint. Bármennyire is abba az irányba halad a világ, hogy a papír alapú közlést felváltja az elektronikus, egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani erről a kifejezési módról sem. A noteszomat sem cserélném le semmi pénzért, mert azt érzem, hogy amit nem látunk, nem tudunk érinteni, az egész egyszerűen nincs is.

• Nyáry Krisztián könyvét, az Írjál és szeress-t először olvasva, mi volt,  ami első benyomásként e levelezésekből számodra átjött?

• A legelső impulzusom, döbbenetem az volt, hogy mennyire nem változott a világ! A szókészletünk, a kifejezésmódunk persze igen, hisz a bő lére eresztett mondatok helyett rövid üzeneteket, rövidítéseket várunk, mert azonnali visszacsatolást akarunk a kommunikációnkra, ám ezektől függetlenül az érzelmeink közlési vágya, a kapcsolatot tartani akarásunk milyensége és minősége tulajdonképpen mit sem változott az évszázadok alatt. Azt gondolnánk, hogy két-háromszáz évvel ezelőtt sokkal szemérmesebbek voltak az emberek, ám nem, ilyen szemérmességnek ezekben a levelekben nyoma sincs. Leveleikben pont olyan kitárulkozóak voltak akkor is az emberek, mint ma, ha leülnének és írnának a szerelmüknek egy levelet.
• Ha már érzelmek és kitárulkozás: hogy érzed, ezekben a levelekben a szerelem mennyire meghatározó? Vagy az csupán csak egy apropó, és a közölni vágyás, a kapcsolatban lenni akarás az, ami döntő?

• A szerelemhez mindenképpen köze van annak, hogy ezek a levelek megíródtak. Mégis jó a kérdés , rengeteg levél ezek közül nem azért született ám meg elsődlegesen, mert az írója szerette volna kifejezni a szerelmét, hanem sok esetben önző, a magunkat szebb színben feltüntetni akarás vágyából. A legérdekesebb levelekben ezek közül benne van az árulás, az önzés, bizonyos férfiak részéről a “basa-attitűd”, amely arról szól, hogy az ilyen férfiak azt várják, hogy mint egy basa lábai elé, az ő lábaikhoz is oda járuljanak a nők. Akiknek mindig, minden jár: az is, ha egyszerre három nővel van viszonyuk, az is, hogy megcsalhatják őket. Nagyon sok mindenről szólnak ezek a levelek: az indító ok  persze mindig valamilyen érzelem, de hogy ez az érzelem épp a szerelem-e vagy az önzés vagy az agresszió, az teljesen változó. Pont ettől nagyon izgalmasak is, van például egy, amin magam is nagyon jól szórakoztam: az egyikben megkérdezik a hölgyet, hogy milyen jogon kéri számon a férjétől, hogy hűtlen hozzá, miközben ez a hölgy maga is hűtlen. Erre ennek a bizonyos hölgynek az a válasza: “Elég nagy baj, hogy ő ezt eltűri!” Van ezekben a levelekben hatalmas adag humor, és van, amitől – saját értékítéletem okán – egyszerűen felfordul a gyomrom – egyszerűen azért, mert megdöbbent, amikor bizonyos emberek elhitetik magukkal, hogy nekik mennyi minden jár az életben, miközben ők maguk csak használják a másikat… Sokfélék ezek a levelek, de az közös bennük, hogy valamilyen fajta érzelemből születtek.

• Ez az érzelmi “túlfűtöttség” az alapja annak, hogy a Borítékolva volt est prózai szövegei mellé dalok és zene is társuljon?

• Nem feltétlen a fogyaszhatóbbság, a könnyebben emészthetőség bulvárosnak tűnő szempontja vezetett. Semmi esetre sem slágerparádé lesz ez, inkább  arra gondoltam, hogy ezek a dalok “erősíthetik” ezeket a leveleket. A zenei betétek inkább – hiszen magam választottam ezeket a dalokat – egyfajta olvasatai ezeknek a leveleknek. Némelyik dalnál szándékosan léptem el a “nagyon adja magát” választható verziójától. Teszem azt, mikor egy színésznő levelezik a szerelmével, akkor ott a “There’s no business, like show business” kezdetű dal, hisz aki ebben a fajta business-ben részt vesz, mint a színészet, annak nem biztos, hogy marad kellő ideje, energiája bármiféle más “business-re” is. Hiszen akik ezt a műfajt űzik – az én értelmezésemben, – azok épp ezért nem a szerelem klasszikus módját élik meg. Nem szerettem volna, ha csak szép, ismert szerelmes dalok egészítenék ki a leveleket, hanem azt akartam, hogy legyen köztük egy-két truváj.  Ahogyan az sem feltétlenül baj, ha az est egy-egy pontján a humor felé mozdulunk el azért, hogy utána visszakanyarodhassunk egy újabb drámai tetőponthoz.

A kézírás  kifejezőeszköz is, arról, hogy milyenek is vagyunk, mit gondolunk a világról. Valószínűleg azért is lettem előadó, mert a zenével, a prózával közölni szeretnék valamit magamról a világgal, és ebbe a közlésbe beletartozik az írásom is, ezek szerint. Bármennyire is abba az irányba halad a világ, hogy a papír alapú közlést felváltja az elektronikus, egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani erről a kifejezési módról sem.

• Showbusiness és időhiány: az eddigi pályádon mire jutott, mire jut idő, hogy próbáltál, próbálsz megannyi előadói minőséged között egyensúlyozni?

• Azt szoktam mondani, hogy nekem most van olyan szakmai életem, amilyennek én már nagyon örültem volna huszonöt évesen is. Mostanra adatott az meg, hogy olyan feladatokban vehessek részt, amiket tényleg rendkívül szeretni tudok! Másrészt most minden projektben ott lehet a kreatívitásom és a tehetségem is. Amikor nekem problémám volt egy produkcióval és legfőképp saját magammal, az azért lehetett, mert nem voltam benne teljes mértékben “kihasználva”! Mert egyszerűen csak el kellett énekelni, el kellett játszani valamit. De ez nekem önmagában kevés. Szeretem, ha használják az agyamat, a tehetségemet, a kreativitásomat, az ötleteimet, az impulzusaimat, mindenemet! És ha belőlem ez így mind valahol nem kell, onnan én előbb-utóbb elmegyek, mert úgy nem akarom, nem szeretném és nem tudom azt a dolgot csinálni, mert nem érzem benne jól magam. Most azt mondhatom, hogy egyensúlyban van a szakmai életem: van egy pici szinkron, egy pici reklám, elég sok koncert, színházi előadás, rendezvény. Sokszínű most a “szakmai” életem, mégis ebben a sokszínűségben az a legfontosabb, hogy mindig szőröstül-bőröstül szükség van Náray Erikára – és nemcsak arról van épp szó, hogy gyere ide, énekeld el vagy gyere ide, mondd el, játszd el – hanem mindenhol elmondhatom az ötleteimet, hozzátehetem a kreativitásomat is. És én akkor már jól vagyok, ha igazából használva vagyok!

Csatádi Gábor