2019. május 3. 12:36

…ritkán unatkozunk, és mindig nyitottak maradunk önmagunkra és a másikra. Mert a játékban pont ez a szép: képlékennyé lesz a határ saját magunk és a játszótárs között, és az efféle játékban tanulhatni önmagunkról a legtöbbet… Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor egy ilyen játékra hív Raymond Queneau Stílgyak című szövegét színpadra állítva: halálosan komoly és maximálisan komolytalan önfeledt játszadozás, melyben megérteni, hogy az életünk múlhat rajta, ha nem tudunk játszani, mint ahogy az életünk élhetősége is e játékunk belefeledkezni kész komolyságán áll vagy bukik.
Hol áll, hol bukik, avagy hol fent, hol lent, mint a libikóka, úgy elevenedik meg a Queneau-i pár sornyi szöveg Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor két feketébe öltözött alakja között. Mintha labdát adogatnának egymásnak, holott csak katonaszökevényként menekülnek. És persze passzolgatják e pár sorból álló szöveg kilencvenkilencféle variációját. Menekülnek, félnek, és eme félelmüket ezzel a szöveg-labdázással szeretnék távol tartani.

@Szvacsek Attila

Mint Stan és Pan avagy két tojás,  egymás ellentettjei és tükörképei is egyszerre.  Persze csak annyira, hogy e két hórihorgas alak külsődleges “azonossága” mellett karakteresen különbözzön is egymástól. Gulyás Hermann Sándor félénk bátortalansága, a mindenre figyelők érzékeny riadtsága, mint első lépteit megtevő kismacska, kódorog a mondatok között, szemeiből mindennek ellenére süt az életigenlés, a mindig a talpára esni akaró, pajkosan derűs életkedv. Jászberényi Gábor hetyke, daliás, pimaszul bátor naiv figurája úgy hadarja, darálja a sorokat, mintha mindig azokkal kelt és feküdt volna – bravúros zsonglőrködése igazi bátorság. Bátorság, amely a külvilágnak szól, ám  legalább annyira  saját magának is. Mintha a játékos igyekezet lenne kezében az az eszköz, mellyel önmagát is bátorítani, istápolni akarná.
El is kell ez efféle bátorítás itt, hiszen ők ketten épp  egy bombatölcsér alján csücsülve iparkodnak túlélni egy légitámadást, majd pedig a saját csapattestüktől való elkallódásukból adódó dezertálásuk katonai következményeit is ép bőrrel szeretnék megúszni.

A Vallai Kert téglafalára és a fehérre pácolt, egymáshoz illeszthető termetes méretű padokra, hokedlikre vetített háborús környezet, a bombázásokkal, SS-katonák kontúrjaival egyszerre hátborzongatóan valóságos és szánni valóan röhejes hangulatot adnak Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor nyelvvel, szófordulatokkal, szinonimákkal való “labdázásainak”. Mert ezek a játszadozó labdázások a nyelv stílusváltozataival tulajdonképpen óvóhelyként szolgálnak. A játék és az emberképű önazonosság óvóhelye. Mert amíg beszélünk, játszunk a nyelvvel, addig még önmagunk vagyunk, fedezékben a pusztulás, a pusztítás erőivel szemben.

És persze nemcsak bombázás és lövészárok, hanem megannyi  váratlannál váratlanabb élethelyzet, kaland várja őket. Néha nehéz értelmezni, hogy ők vannak-e a kalandokért, vagy a kalandok vannak-e értük. Mókázásuk mégsem céltalan börleszk csupán, hanem eszeveszett iramú igyekezet, hogy elszórakoztassák magukat és egymást. Mert aki erre képes, az értelmet lel. Értelmet: az élet, a lét értelmét. Ott és akkor, amikor minden messzemenően értemét veszti. Stílgyak ez, amely legalább annyira, ha nem jobban szól a léleknek – melytől emberi arcunkat nyerjük, – mint a pallérozott agytekervényeknek.

@Szvacsek Attila

Olasz pizzéria, céltalan városi buszozgatás, hamis papírokért egy családi barát nyomdász keresgélése egy ostrom alatt lévő városban vagy épp Hamlet nagymonológjának előadása, ahol Jászberényi Sándor a színész és Gulyás Hermann Sándor a rendező: egymást, önmagukat rendezik, és minden próbafolyamati megbicsaklás: kapaszkodás. Kapaszkodás abba, ami emberi, ami élni, túlélni, ám leginkább megélni segít.

Mert ez a Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor által írt és rendezett és legfőképp játszott Queneau-i Stílgyak élni segít. Élni a játék, a játékosság erejével. Mert aki játszik, az kapcsolatban, primer kapcsolatban van a másikkal, és épp ezért önmagával is. Elemi erejű színészet, mély, magas, könnyed és komoly regisztereket bejáró, amelyik színházat teremt. Önmagunkkal játszva, azért, hogy lehessen egyáltalán önmagunk, és lehessen számunkra a másik.
(2019. április 27., Vallai Kert)

Csatádi Gábor