2019. október 14. 08:33

Egy roma család a XXI. század Magyarországán úgy dönt, otthagyja a cigánysort, és a kisvárosban kezd új életet. Hányattatásaik sora valóban kórkép a máról.
Egy férj, egy feleség és a négyéves kislányuk – egy cigánytelep lakói, akiknek a sorsa szinte eleve el van rendelt: a férj közmunkát végez, a feleség gyerekeket szül, a gyerekek pedig felnőnek valahogy, és kezdődik az egész kör elölről. Ez a házaspár azonban úgy dönt, megszakítja az ördögi kört, és elszakadva a régi közösségtől az idegen városba költözik, annak is a szélére. Ám az igazi nehézségek a felköltözés után kezdődnek, pláne egy olyan kisvárosban, amit Büdöskútnak hívnak.

@Csányi Kriszta

A Gábor Sára írta és Barcsai Bálint rendezte előadás szociológiai terepmunka eredménye: valós személyekből és valóságos szituációkból lepárolt alkotás. (Interjúnk a rendezővel itt.) Életszagú. Az alapvetően polgári (vagy inkább kispolgári?) magyar színház sokszor nehezen fogja meg a nyomorban tengődő emberek világát, mert hiányzik a valós élményanyag (legutóbb Ascher Tamás Örkény-beli A mélyben-rendezése kapcsán dohogtam erről), de vannak pozitív ellenpéldák, tényleg a valóságot bemutatni látszó előadások, melyek közös jellemzője, hogy ott van, és érezhetően ott van mögöttük a terepmunka, a valósággal való személyes találkozás. Ilyen a már évek óta futó Szociopoly, amely Bass László szociológus kutatásain alapul, és ilyen előadás lett a Kutyaportéka is, amely szintén egy szociológus szakértő, Bazsalya Balázs közreműködésével készült.

Nem mintha tökéletes előadásról lenne szó, de nem is olyanról, amelyben az ember a jószándékot ugyan díjazza, de túl sok esztétikai értéket nem tud felfedezni benne. És még fontosabb, hogy nincs benne didaxis, a tanulságok arcunkba nyomása, ehelyett finoman, a történetből bomlik ki az, amit az alkotók elmondani szándékoznak. Nincs ítélkezés, nincsenek fekete és fehér szereplők: egy kicsit mindenki fekete és mindenki fehér.

Hiszen a szilánkosra tört kezű apa kálváriája jórészt a társadalmi feltételek eredménye, ugyanakkor drogos múltja miatt részben a saját hibája is – és persze a drogos múlt is részben a társadalmi körülményekből fakad. A szereplők egy igencsak determinált világban mozognak, ahol kevés az egyes ember mozgástere, szabad akaratának játéktere. A cukrásznő például nem engedheti meg, hogy részletre adjon tortát az apának kislánya születésnapjára, hiszen ha folyton így tenne, bezárhatná a boltot.

@Csányi Kriszta

Az előadás párhuzamosan mutatja be az apa és az anya küzdelmeit. Az apa törött és saját maga által összefércelt kezével próbál munkát találni, az anya eközben beteges kislányát igyekszik elhelyezni egy megfelelő helyen – hiába. Túl sok a nehézség, túl nagy a teher, és túl kevés a segítőkészség. Ami felemelkedéstörténetnek indult, egyre inkább hanyatlástörténet lesz. Fekete Anna és Illés Haibo látványtervezők díszletelemei a végén egy sorba rendeződnek, amelyet emelkedőnek és lejtőnek is tekinthetnénk, bár inkább látszik lejtőnek.

Szabó Zola apája, Hertai Petra anyája és Békési-Szombati Anett kislánya mellett a másik három színész több szerepet is eljátszik. Martinkovics Máté és Horváth Dániel Dudu láthatósági mellénybe bújt közmunkás clown-párosa a komédiáért felel, a hegedűművész Dudu looper és hegedű segítségével a zenei anyagot is szolgáltatja. Martinkovics Máté egyik szerepből a másikba bujkál: előbb nem túl együttérző orvos, majd ugyancsak érzéketlen pap, hogy aztán női szerepben is megjelenjen. Messaoudi Emina egyszer cukrásznő, másszor gyermekintézet-vezető, hogy aztán az előadás legnegatívabb alakjában, a minimaffiózóból lett szektavezér szerepében jelenjen meg.
A sok tapasztalati anyagból összerakott történet finoman szervesül egy előadássá: nem érződnek az egymás mellé hordás, a mindent elmondani akarás hasonló esetben gyakran feltűnő hibái. Fontos, pontos és érzékeny előadás, ami esztétikailag is érvényesen beszél egy általános, mégis kibeszéletlen problémáról.
Gábor Sára: Kutyaportéka – kisvárosi kórkép
2019. október 3., Trafó Klub

B. Kiss Csaba

@Csányi Kriszta