2019. október 31. 17:06
Bodó visszatért.
Mióta jó pár éve a magyar kultúrpolitika legnagyobb dicsőségére megszűnt hazánk egyik legizgalmasabb független társulata, a Szputnyik, Bodó Viktort ritkán láthatjuk itthon rendezni. Nem csoda, hogy minden új produkciója eseményszámba megy, hiszen az ő rendezései különleges színt visznek a magyar színházi életbe. A vígszínházbeli A revizor vagy az Egy őrült naplója (véletlen vagy sem, mindkettő Gogol) az utóbbi években a legjobb színházi élményeim közé tartoznak, és valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel. Persze a művészi siker nem mindig garantált, gondoljunk csak előző rendezésére, az Átriumban futó A Krakken műveletre, amelyben viszont nem működtek az oly jól bejáratott Bodó-fogaskerekek.
©Szokodi Bea
Azt a színlap alapján is sejthettük, hogy Shakespeare Rómeó és Júliájának színrevitele is kellően bodós lesz, már csak a címet látva is: Kertész utcai Shaxpeare-mosó. Persze még véletlenül se a Kertész utcában keressük az előadást, ugyanis az hagyományosan a Madách téren, az Örkényben került színre, bár kétségkívül izgalmas lett volna egy igazi autómosóban látni. Schnábel Zita díszlete azonban így is megteremti az autómosó-hangulatot, amelyhez rövid ideig egy gyorsan szétszedhető Mercedes is társul. A színpad szélén egy kis fülkében Horváth Éva súgó teljesít szolgálatot, és még a közönség sorai is a játéktér részévé válnak egy-egy időre.
Mert itt polgárőr mos polgárkezet,
itt a legnagyobb váteszeket lóvá teszed!
Ez a hétker, itt lehetetlen eltévedni
a zsinagóga fenn van az Airbnb-n!
Ideköt a véred, ez van, hiába,
így ömlesz a kamrából az artériába,
a Királyra kiérve a másnap tompa,
rohamgyanús nyilallás a szívizomba.
Pumpál a gettó, az ereibe’ csorogsz,
és veled együtt csorog a sok roma, zsidó, orosz.
Mint a kóser disznótoros, itt megtörténhet bármi:
a Madách tér a kamaszkorodba fog hazajárni.
A Szimpla még áll, de a kecód sehol,
a bánat munkagépe mindent ledózerol.
Hol vár állott, most borzalom, az évek teltek:
fölhúztak a helyére egy foghíjtelket.
Ez egy önzetlen kerület, egy gáláns ország:
“Ha ütnek, tartsd oda a másik arcát!”
Ebben az állandósuló lincshangulatban
Ember az embernek farka… se… lassan…
Szóval annak, aki a megszokott pátoszt várta:
ez egy Shakespeare-dráma fullra szétspirázva.
Persze, Rómeó és Júlia, de meghúztuk csontra,
így lesz még az is, mi egész volt: csonka.
Mert Bodó meg az Örkény kiborít, és ott hagy.
Nem érted, de vigyorogsz. Nem segít, hogy sznob vagy.
A világ egy poszt-fakt posvány: veled poshad.
Helyetted is kimondjuk, legyen kire foghasd.
Vasárnap déltől csütörtök reggelig
Szerelem és halál: pacekba reppelik,
ugyanaz a sztori, csak mi nemes volt: proli,
szöveghűség nulla, Nádasdy, sorry…
Hogy mi az, ami nem lesz még, arról is pár szót:
jambusok, blank verse, foliók, quartók,
a Lord Chamberlain´s Men se fog befigyelni,
a Di Caprio frankó, na meg a Zefirelli.
És olyan se lesz, hogy: szívem egy komor
jövőre tekintő Nagy Imre-szobor,
lángoló szánkó – nehogy fölfázz.
Nem miattuk sírok… ez csak a könnygáz.”
Závada Péter
A Shakespeare-gúnyából pőrére vetkőztetett Máthé Zsolt mindjárt az előadás elején világossá teszi, hogy itt bizony nem a klasszik veronai love story-t fogjuk látni, úgyhogy „Nádasdy sorry”. A reneszánsz kori Itália helyett a mai Erzsébetvárosban vagyunk, mondhatni a bulinegyedben, azonban nem a rókázó brit legénybúcsú-turistákat, hanem az őslakosokat nézhetjük. Csuja Imre Kapulekje talán kőgazdag vállalkozó, netán helyi maffiózó, Hámori Gabriella Kapuleknéja műszőke cicababa, Kókai Tünde Júliája pedig lázadó kamaszlány. Rómeó és társasága hasonlóan kétes elemekből áll, mint Kapulekék bandája, bár ők a kerület szegényebb lakosságát reprezentálják. Egy Kishitler nevű dílertől szerzett drog, pia és száguldás a Merciben: a már korántsem annyira romlatlan fiatalság. A kiskirály azonban nem Kapulek és nem is Montág, hanem Gálffi László Herczege (szigorúan cz-vel), akinek elég csak megjelennie, és máris mindenki haptákba vágja magát.
©Szokodi Bea
Aki Závada Péter átiratában először találkozik a történettel, nem innen fogja megismerni, de a színlapra illesztett 16-os karika már eleve feltételezi, hogy nem a kilencedikes diákok fogják itt letudni a kötelezőt. A nem kevés meztelenkedés és trágárkodás hivatalosan indokolja is a korhatár-besorolást, de ne legyünk álszentek: egy mai 14 éves valószínűleg nem itt fog először találkozni hasonlóval, és ez az igencsak mai nyelven szóló előadás biztos jobban megtalálná őt, mint mondjuk Zeffirelli 1968-as giccsparédája.
A Bodóra jellemző ötletes ötletekben, filmszerű jelenetekben, perverzül gátlástalan műfaji és mindenféle kavarodásban itt is tobzódunk, melyeket Nagy Fruzsina jelmezei, Duda Éva mozgásai, valamint Keresztes Gábor és Kákonyi Árpád zenéi tesznek igazi összművészeti karnevállá. A csúcspont természetesen nem más, mint Kapulekék bulija, amely a maga nemében egészen zseniális színházi karaokeparti: csak azért nem csatlakozunk, mert fogjuk a hasunkat a röhögéstől (egyébként csatlakozni lehet, néhányan meg is teszik). A show-t aztán Takács Nóra Diánája lopja el, aki Montágnéként Whitney Houston I Will Always Love You című dalát adja elő tolószékből – máris megnyerte a következő zenés tehetségkutatót. A Soharóza előadásaiban bámulatos ruhakölteményekkel előálló Nagy Fruzsina itt igazán elemében van, Párisz, azaz Ficza István Eiffel-torony-jelmezére (értjük: Párisz) például hosszú ideig emlékezni fogunk.
Ahogy a legtöbb Rómeó és Júliában, a két felvonás itt is más hangulatú: míg a hosszabb első felvonás bodósan gátlástalan komédia, addig a másodikban megjelennek sötétebb árnyalatok is – igaz, ezeket jelentősen oldja Mácsai Pál Lőrinc barátja, aki inkább drogdíler, mint szerzetes. Míg a két felvonás közötti szünet elején még a nagy buli utójátékával örvendezteti meg a társulat a kivonulni készülő közönséget, addig a második felvonás elején már Polgár Csaba – Mercutio és Nagy Zsolt – Tybalt brutális összecsapását láthatjuk, hogy azután következzen Rómeó és Júlia szerelmi története. A végét természetesen nem spoilerezem el, de Závadától és Bodótól itt se számíthatunk szokásos megoldásra – de ezt már úgyis tudjuk.
©Szokodi Bea
Az Örkény társulata láthatóan apait-anyait beleadva viszi a show-t: úgy tűnik, jól és könnyen egymásra találtak Bodóval, kiválóan beszélik a rendező színházi nyelvét. Kókai Tünde Júliája és Patkós Márton Rómeója – főleg az első felvonásban – kicsit mintha háttérbe szorulna (valamiért, talán poénból, a címlapon is utolsó helyen szerepelnek), Polgár Csaba Mercutiója viszont igazi mókamesterként pörgeti előre az előadást. Csákányi Eszter a lepcsesszájú dajka szerepében testhezálló szerepben lubickolhat, ahogy Csuja Imre is Kapulekként, Hámori Gabriella pedig Kapuleknéként.
Az Örkény fiatal férfiszínészei (Novkov Máté, Dóra Béla, Jéger Zsombor) az egymással harcoló családok talpasait játsszák, kiegészülve Vajda Milánnal és Máthé Zsolttal, Ficza István pedig Eiffel-toronyként a félig szünetben mutat be emlékezetes magánszámot. De nem is annyira az egyéni teljesítmények viszik előre a produkciót, mint inkább az Örkény összeszokott és mindig jól együttműködő társulatának egésze.
Bodó ismét visszatért Magyarországra, és már az évad elején ki merem mondani: az évad egyik legizgalmasabb előadásával.
2019. október 26.
B. Kiss Csaba
©Szokodi Bea
