"…a komolyság a humornál kezdődik…!" – interjú

2019. november 27. 11:23

December 3-án mutatják be az Orlai Produkció Abe Burrows Kaktuszvirág c. vígjátékát Novák Eszter rendezésében a Belvárosi Színházban. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Ötvös Andrással beszélgettünk az orbitális és a „kegyes hazugság” különbségeiről, a hazudozás vígjátéki önszembesítéséről. Pilinszky bűn balekjáról, egy villamosjegy államtitkáról, a nevetés mélyre ható erejéről, a vígjátéki „tempó” titkáról és a humor halál komolyságáról….

• Melyikőtök számára mi fér bele a „kegyes hazugság” kategóriájába?

• Patrícia: …kegyes hazugság az, ha valami, valaki „érdekében” nem mondasz feltétlenül igazat…azt persze nem tudom, hogy a Kaktuszvirág mennyire szól a kegyes hazugságokról. Itt inkább valami ordas nagy hazudozás zajlik.

• Persze, aki a saját komfortzónáját nem akarja átlépni, és ezért hazudozik nyakra-főre, az önmaga védelmében hazudik ordas nagyot, mintegy kegyesen.

• Patrícia: …amennyiben így vesszük, igen.

Kétféle indíttatású, mást-mást eredményező hazugság „játszik” a darabban: az egyik az elköteleződöttől való szorongás szülte hazugság, a másik pedig ennek a fajta hazugságnak a rád visszaható ereje. Csak mindez már nem lesz ennyire vegytisztán kielemezhető onnantól kezdve, hogy elkezdenek élni ezekben a hazugságokban. A hazugság légvárakat kreáló szereplők ezekké a hazugság légvárakká lesznek maguk is, beszippantódnak, ez lesz a létezési közegük.

• András: Ha azonban így nézzük, akkor legalizálhatok ezen az alapon bármilyen hazugságot, hiszen mindenki magát védi a hazugsággal, ha úgy vesszük, nem? Akár egy tömeggyilkos is! És ha ekképp tekintünk a „kegyes hazugságra”, akkor én abban meddig vagyok hajlandó elmenni? Nálam ezt mindig az az adott, konkrét szituáció dönti el. Nem ugyanaz, ha csak a komfortzónámat nem akarom kényelemszeretetből elhagyni, avagy épp meg akarnak ölni, és amiatt kell hazudnom… Egyszer nagyon el akartak verni Győrben, egy nagyon elhízott és egy törött kezű fiúval voltam, és esett a hó is.  Mögénk került egy helyi maffiózó, aki valamiért nagyon eltángálta volna az egyikünket valamiért. Hirtelen elestem – úgy téve, mintha elcsúsztam volna a jégen -, és ez őt váratlanul teljesen kizökkentette a rossz szándékából.

• A Kaktuszvirág mennyire szól a csakazértis nyakra-főre való, megrögzött hazudozásról, vagy inkább arról a fajta hazudozás- spirálról, amelyet az mozgat, hogy megvédjem azt a kis komfortosnak vélt magánéletemet, amelyen kényelemből nem szeretnék változtatni?

• Patrícia: Mind a két főszereplő hazugságait más és más mozgatja. Ez egy klasszikus „Hattyú-történet”, ahol a taps végére a szereplők már teljesen más emberré lesznek, mint amikor elindult a darab. Adott egy kókler, egy megrögzött hazudozó, aki állandóan vetít, és az általam játszott „szolgalelkű” asszisztense, aki azért kezd el hazudozni, mert a főnöke elvárja a lojalitását. Ebben a hazudozásban aztán elkezdi örömét lelni, elkezd kivirulni, teljesen új emberré válni.
  ©Herbszt-Véner Orsolya

• Milyen folytonosan úgy hazudozni, mintha levegőt vennél?

• András: Kétféle indíttatású, mást-mást eredményező hazugság „játszik” a darabban: az egyik az elköteleződöttől való szorongás szülte hazugság, a másik pedig ennek a fajta hazugságnak a rád visszaható ereje. Csak mindez már nem lesz ennyire vegytisztán kielemezhető onnantól kezdve, hogy elkezdenek élni ezekben a hazugságokban. A hazugság légvárakat kreáló szereplők ezekké a hazugság légvárakká lesznek maguk is, beszippantódnak, ez lesz a létezési közegük. Ha például azt kezdem el játszani a villamoson, hogy a nálam lévő villamosjegy államtitkokat tartalmaz, és úgy utazok végig a hatoson, akkor az én életem jóval színesebb, mint azé, aki „csak” szimplán végig zötykölődik rajta. Persze ez egy hazugság, önámítás.

Az én karakterem például abban a hazugságban él, hogy elhiteti magával, hogy „én vagyok a tökéletes munkaerő! Én vagyok a legmegbízhatóbb, legkonzervatívabb, legcsodálatosabb ember!” Így aztán belekényszerül nagyobbnál nagyobb hazugságokba…

• …nem is biztos, hogy az, lehet, hogy csak olyan, mint Laurence Sterne Érzelmes utazása, ahol a főszereplő alig halad pár száz kilométert, ám ezalatt annyi kalandot „gyárt” akár a leghétköznapibb vele megeső történések, párbeszédek köré, hogy az szinte felér egy Háború és béke terjedelmével…Ezért lehet, hogy az efféle hazugság nem is bűn sem önmagunk, sem más számára?

• Patrícia: Miért, az nem kegyes hazugság, amikor kitesszük a gyerekkel együtt a cipőt, a kekszet meg a tejet az ablakba, mert jön a Télapó?

• A Kaktuszvirágban lévő hazugságok is azért vannak, hogy általuk önmaguknak „segítsenek” vele?

• Patrícia: Nem…! Abban egy nőcsábász ember a saját érdekében hazudik, ami nem kegyes hazugság, hanem irgalmatlan férfiönzés, és onnantól kezdve ebbe a hazugság lavinába viszi magával az összes többi szereplőt. Mindez csak attól humoros és szórakoztató, mert egy ilyen ember emiatt bajba kerül. Engem minden történetben izgat mindenkinek a motivációja, megpróbálom megérteni azt is, aki elköveti a hazugságot és bajba kerül. És sokszor kapom azon magam, hogy akár könyvet olvasva, akár filmet nézve a gonosznak szurkolok. Mert át tudom érezni a drámáját. Akkor és attól lesz ez igazán humoros, ha véresen komolyan játszunk majd. Ránézésre ez a vígjáték nem tűnik mélyenszántónak, de szakmailag a jellemábrázolások okán mégis mélyenszántóvá válik az egész. Már csak azért is, mert ahogy már mondtam: a taps végére teljesen megváltozik – a jellemfejlődésük miatt – a szereplők személyisége.  Több vígjátékban is játszhatom, és állítom, hogy sokkal nehezebb egy ilyen karaktert eljátszani, megtalálni a ritmusát, a karakter igazságait, mint sokszor egy drámában.
  ©Herbszt-Véner Orsolya
• András: Ez az életnek az a fajta karneváli értelmezése, amelyről Mihail Bahtyin is ír. A „mélyenszántóságát”, a humoros, a humoron keresztüli értelmezését te adod hozzá azzal, ahogy a magad számára értelmezed. A nevetés igazsága a hozzád közel érő, a téged megérintő igazságnak a távol tartásában rejlik. Egyik ismerősömnek a Borkai-ügy kapcsán Pilinszky A bűn balekja című írása jutott eszébe, a sztorin a szauna gőzpárájában való „kérődzés” helyett: „ez a peremhelyzet a vesztesek meglepő szabadságával jár együtt. Az ilyen ember a kegyelem könnyű prédája. Elhagyja hamis illúzióit és megérkezik a realitásba. A kezüket dörzsölő farizeusok, sokkal nagyobb bajban vannak.” A Borkay-ügy is például tökéletes applikációk ehhez – anélkül persze, hogy ezzel bárkit, bármit is relativizálnék. A hazugságai között ott van az ember, aki fölépített egy hazugság-katedrálist, ami egyszer csak egyetlen pillanat alatt ráomlott. A karakterem is ott marad, mint aki elvesztette az összes nő ismerősét, mindenét, megszégyenült – ott áll megszégyenült balekként.

Hamvai Kornél szokta mondani: A bohózatot akkor lehet jól csinálni, ha mindenki az életéért küzd benne! Ha mindenki véresen komolyan veszi ezt a küzdést, mint egy királydrámában. Ez akkor, attól lesz csak jó.

• Lehetséges, hogy a szolgalelkűségből hazudozó asszisztens vagy a megrögzött nőcsábász a hazudozásai miatt az önszembesítés folyamatában előrébb tarthat, mint mi, akik őket nézzük, nem?

• Patrícia: Persze! Az én karakterem például abban a hazugságban él, hogy elhiteti magával, hogy „én vagyok a tökéletes munkaerő! Én vagyok a legmegbízhatóbb, legkonzervatívabb, legcsodálatosabb ember!” Így aztán belekényszerül nagyobbnál nagyobb hazugságokba, kénytelen lesz férfiakkal flörtölni, de mindez felszabadulttá teszi, és elkezdi élvezni is.

• András: Ez a hazugságáradat itt olyan „termékeny potenciává” válik, amely tulajdonképpen aztán szembesíti őket a saját sorsukkal. Ezért ők, akik játsszák ezt, abban a pillanatban e téren előrébb tartanak ebben a folyamatban, mint akik nézik. Emellett persze ezt kívülről iszonyatosan szórakoztató nézni!

• Patrícia: Persze egy ilyen darabban, mint a Kaktuszvirág is, annyira gyorsan történik minden, hogy nincs idejük önmagukkal szembesülni a szereplőknek. Ha lenne idejük gondolkodni azon, hogy: „uhh, mi történik most velem?” – akkor nem lépnék meg az épp soron következő helyzetet. Ezt majd a néző gondolja végig, ha mint reméljük, jól csináljuk majd.
  ©Herbszt-Véner Orsolya

• Hogyan kell, lehet mindezt jól csinálni?

• András: Hamvai Kornél szokta mondani: A bohózatot akkor lehet jól csinálni, ha mindenki az életéért küzd benne! Ha mindenki véresen komolyan veszi ezt a küzdést, mint egy királydrámában. Ez akkor, attól lesz csak jó.

• Patrícia: Ezt csak úgy, olyan irgalmatlan pontossággal lehet jól játszani, mint a versenysportolók, a klasszikus zenészek teszik!

• Mi miatt fontos az ilyen műfajú előadásoknál a tempó?

• Patrícia: A színpadon bizonyos helyzetek akkor ütnek, ha megfelelő „fordulatszámon” következnek egymás után.

A jó vígjátéknál a nézők nem moralizálnak a jellemek kapcsán, hanem elkezdenek úgy viselkedni, mint a gyerekek, azt tapasztaltam. Ahogy gyerekként a Tom és Jerry-t néztük: nem kezdtünk el azon gondolkodni, hogy hát Jerry azért ott mennyire kis gonoszkodó figura, hanem csak arra fókuszáltunk, amit láttunk.

• András: Ahogy „beindulnak” az események, az magában hordoz a későbbiekre is egy olyan öngeneráló tempót, ami alól nem is tudnád kivonni magad, szerintem. Ez nem arról szól, hogy mi játszanánk gyorsan, hanem attól tűnik gyorsnak, mert nincs igazán idejük felfogni a szereplőknek azt, ami velük történik. Egyik hazugság „löki” a másikat, olyan helyzetbe kerülnek, ahol már nem lehet tovább nem hazudozniuk.

• Patrícia: Nincs is idejük felfogni rengeteg mindent, ami velük történik, mert olyan gyorsan követik egymást az események.

• András: …ennek ellenére sem fogunk fel jó csomó dolgot abból, ami velünk történik a mindennapokban, hiába történnek azok velünk lassan…

• Nem lehet, hogy az az illúzió igazán, amikor felfogottnak, megértettnek vélünk valamit, ami velünk történt, holott egyáltalán nem is értjük, fogjuk fel?

• András: Pont ez az, rengetegszer esünk ebbe a csapdába!
  ©Herbszt-Véner Orsolya

• A Kaktuszvirág mitől lesz véres komolytalanságában is komoly vígjátékká?

• Patrícia: Attól – és csak önmagamat tudom ismételni most: emberek bajba kerültek! A jó vígjátéknál a nézők nem moralizálnak a jellemek kapcsán, hanem elkezdenek úgy viselkedni, mint a gyerekek, azt tapasztaltam. Ahogy gyerekként a Tom és Jerry-t néztük: nem kezdtünk el azon gondolkodni, hogy hát Jerry azért ott mennyire kis gonoszkodó figura, hanem csak arra fókuszáltunk, amit láttunk. Amikor buszon, villamoson azt hallod, hogy kérdezgetik egymást az emberek: „mondj már valami jó darabot, de vígjáték legyen!” – akkor az emberek arra vágynak, hogy önfeledten nevethessenek, és mikor volt a nagy többségük utoljára önfeledt? Gyerekként!

A nevetés igazsága a hozzád közel érő, a téged megérintő igazságnak a távol tartásában rejlik. Egyik ismerősömnek a Borkai-ügy kapcsán Pilinszky A bűn balekja című írása jutott eszébe, a sztorin a szauna gőzpárájában való „kérődzés” helyett: „ez a peremhelyzet a vesztesek meglepő szabadságával jár együtt. Az ilyen ember a kegyelem könnyű prédája. Elhagyja hamis illúzióit és megérkezik a realitásba. A kezüket dörzsölő farizeusok, sokkal nagyobb bajban vannak.”(…)A hazugságai között ott van az ember, aki fölépített egy hazugság-katedrálist, ami egyszer csak egyetlen pillanat alatt ráomlott. A karakterem is ott marad, mint aki elvesztette az összes nő ismerősét, mindenét, megszégyenült – ott áll megszégyenült balekként.

• András: Csak az tud jóízűen hatalmasat nevetni valamin, aki nagyon is komolyan veszi – ha nem veszed komolyan, nem tudsz rajta igazán nevetni! Minél inkább nevetsz valamin, aközben annál mélyebbre ér benned az a téma, amin épp nevetsz. Kemény Henrik vásári bábjátékéban azon, hogy elverik a halát, harsányan nevet gyerek, felnőtt – holott az is valami véresen komolyról szeretne a nevetés nyelvén keresztül beszélni. Egyre inkább azt érzem manapság, hogy a komolyság a humornál kezdődik…

Csatádi Gábor