Kérdez, aztán újra kérdez. Gondolkodásra bír, de közben ki is röhögteti magát. A Rossz versek hat; testre és szellemre egyaránt. És végeredményben jót tesz.
Bár műfaját tekintve vígjáték- és dráma besorolás alatt találjuk, a film valójában egy ún. coming of age movie. Ennek, a napjaink hollywoodi iparában népszerű irányvonalnak (pl. Sráckor, Lady Bird) a sajátossága, hogy végigkíséri fiatal főhőse felnőtté válásának és jellemfejlődésének egyes állomásait. A Rossz versek ezt a hullámot lovagolja meg, ám nem fél a műfaj egyedi módon való kezelésétől. Lineáris történetmesélés helyett folyamatosan ugrál jelen és múlt között, összefüggések után kutatva.
Egyfajta öngyónás ez olyan alapvető kérdések mentén, hogy kénytelenek vagyunk magunknak is feltenni őket. A film azonban nem akar válaszokat lediktálni a torkunkon, sokkal inkább rávezet, ennek érdekében pedig igyekszik közel kerülni a nézőhöz. Ez személyes és őszinte hangvétele által válik lehetségessé, melyet aláhúzandó, Reisz Gábor nem csak, mint rendező és forgatókönyvíró jegyzi a művet, maga bújik a főszereplő, Merthner Tamás bőrébe is.
A történet ott kezdődik, ahol egy szerelem véget ér; Tamás, a fiatal reklámfilm készítő Párizsból tér haza Magyarországra, miután kapcsolata zátonyra futott a nagy Ő-vel, Annával (Nagy Katica). Itthon azonban egzisztenciális válság és egy önidegen karrier folytatása várja. A fiatalkori kiégés egyre gyakrabban használt kifejezése juthat a néző eszébe, mellyel a Rossz versek aktuális és valós problémát jelentő kérdéskört tesz alaptémájává, feldolgozásában viszont a fordított pszichológia eszközét alkalmazza.
A film ugyanis folyamatosan ellenpontoz, ehhez pedig az ízléses humort és a vizuális ábrázolásban rejlő szabadságot használja. Szeretném kiemelni Tálas Zsófia, vágó, munkáját, ennek köszönhetően teljesedik ki ugyanis a Rossz versek dinamizmusa, amit az ún. belső vágásnak (lényegében azt jelenti, hogy anélkül változik a beállítás, hogy ténylegesen vágást érzékelnénk) tűnő snittváltások még tovább fokoznak Ám ezek valójában utómunka eredményei, melyek folyamatosan csalják meg a néző tér- és időérzékelését. Így lehetséges például, hogy a főszereplő gyermekkori önmagát lássa bejönni a hátsó ajtón.
Felmerül a kérdés: milyen céllal kezelik a film alkotói ennyire szabadon a realitás fogalmát. Meg lehet-e, meg kell-e mutatni azt a maga teljes valójában?A Rossz versek szerint nem. Inkább az alternatív olvasatok híve a rendező. Tamás egykori szerelmei köré szerveződő flashbackjei a meglódult fantázia játszóterei, hol idealizálják, hol kifordítják a múltban történteket, így például simán előfordulhat, hogy a lírai én gyerekkori mása az átlagosnál is átlagosabb nappali közepén, zöld fényárban úszva léggitározza a Gyöngyhajú lányt. Az ilyen és ehhez hasonló jeleneteket kompenzálandó, időről időre visszatérünk Tamás jelenébe, ahol a film tipikus élethelyzeteket ábrázol ugyan, ám ezek realitás-faktorát csúcsra járatja, így tart görbe tükröt és világít rá egyúttal a szituációk nevetséges vagy bájos mivoltára.
Mindez a Rossz versek szövegkönyvének és színészi alakításainak kémiája által teljesedik ki igazán. A stilizált, máskor pedig nagyon is hétköznapi szövegek egyensúlya Reisz Gábor írói képességeit dicséri, akinek személyes játéka mellett Nagy Katica eszköztelen, letisztult alakítása, valamint a szülőket megformáló, a helyzetek direkt jellegét remekül érzékelő és visszaadó Takács Kati és Kovács Zsolt játéka kiemelendő. Külön említést érdemel továbbá Monori Lili szókimondó Vali karaktere. Alakításuk által válik lehetségessé aktuálpolitikai és erkölcsi kérdések megpendítése is, melyek azonban egy pillanatra sem veszik át a stafétát, így válnak hiteles és szerethető elemeiévé a filmnek.
Adott egy jól működő, jelen és múlt között ugráló, a “valós” fogalmához bátran nyúló dramaturgia, mely hiteles mondatok és alakítások által alátámasztott. A zárószekvencia azonban változtat a recepten, ezzel kockáztat, amikor az említett elrajzolt, illetve eltúlzott valóság helyett, hiper- reálisra vált, és új dramaturgiai stratégiába kezd, azt azonban nem aknázza ki teljes mértékben. Tamás ugyanis visszatér Párizsba, ahonnan egy titokzatos doboz feladásával bízza meg az otthoniakat.
Hogy a csomag körül kerekedő konfliktus kiváltó okait mennyire tartjuk indokoltnak, illetve annak végső sorsát kielégítő befejezésnek, ki-ki döntse el maga, annyi azonban bizonyos, a film ezen a ponton kitérőt tesz, melyben megmutatkozik, mennyivel magabiztosabban mozog az elemelt valóság működtetésében.
Ezzel együtt azt mondhatjuk, a Rossz versek jól van összerakva: témaválasztásával azonnal kapcsolatot teremt a befogadóval, melyet aztán fent is tud tartani, ezzel ösztönözve egyfajta együttgondolkodásra. Legnagyobb erőssége azonban abban a rendhagyó történetábrázolásban rejlik, melynek segítségével kreatív dimenziót hoz létre a néző számára. Ebben a gondok új színben tűnnek fel, így megoldásuk is egyszerűbbé válhat.
Mindeközben nem felejt el szórakoztatni sem, s noha változó dramaturgiai hozzáállása felvet néhány kérdést, méltán lehet iránymutató azon magyar alkotók számára, akik a coming of age témájában szeretnének filmet készíteni.
Cseplye Dániel
