"Nagyon kevésszer esik meg veled színészként, hogy ennyire érzed, mit és hogyan kell csinálnod"

Az évad elején mutatták be Székely Csaba: Semmit se bánok c. darabját Sztarenki Pál rendezésében a Rózsavölgyi Szalonban. A darab Dominikjával, Schneider Zoltánnal beszélgettünk, számonkérésről, megbocsájtani tudásról és az arra való képtelenségről, egy szekus szimpatikusságáról, a „Schneider-szűrőről” és a belülről érzett karakterekről…

Hogyan szokott esni neked, ha valamilyen régi botlásod évek múlva felemlegetik?

Végzős gimnazistaként kaptunk egy kérdőívet, sok között egy kérdéssel: „Mi volt a legemlékezetesebb dolog, ami négy év alatt történt veled?” Erre a kérdésre azt írtam: az, hogy megismertem Láng Lászlót. Kiderült, hogy Laci is ugyanezt írta rólam. Ő volt az, akivel megállapodtunk, sosem fogjuk felhánytorgatni a későbbiekben, ha valamiért majd eltávolodunk egymástól térben és időben, vagy ritkábban fogjuk keresni egymást. Persze aztán akárhányszor találkozunk, mégis mindig felemlegeti, miért nem keresem őt – ez piszok rosszul esik…

Csaba nagyon bravúrosan írta meg ezt a darabot. Mert lehetne ezt olyan vaskalaposan is kezelni: miért kell megbocsájtanunk a bűnösöknek egyáltalán? Dominik hitt abban, amit akkor tett, és csak azt tette, amit kellett: „Én tettem a dolgom, kiszedtem emberekből információkat – az eszközök közül bármi megengedett volt, páran ugyan belehaltak, de hát ilyen az élet!” – véli Dominik.

A Semmit se bánokban a múltat kérnék közvetetten számon – elégtételt követelve – Dominikon. Ebben az elégtételt követelésben nem lehet ott kicsit az is, hogy néha nem tudunk, nem akarunk túllépni azokon a dolgokon, amik velünk történtek?

Ilyenkor valami ősi sérelem lehet a mélyben, amire ily módon szeretne „magyarázatot” találni valaki. Nem értem, annyi eltelt év után miért kell még mindenért a múltat hibáztatni, hisz azóta is történtek dolgok, melyeket nemes egyszerűséggel besöprünk a szőnyeg alá. Miért lehet a számonkérésre az a válasz, hogy de hát az a másik ott, akkor, jóval durvább dolgokat művelt, mint most én. Miért lehet ez válasz bármire is?
©Szokodi Bea

…ilyeténképp hasonló a megrökönyödés e téren benned is, mint Dominikban, nemde?

Csaba nagyon bravúrosan írta meg ezt a darabot. Mert lehetne ezt olyan vaskalaposan is kezelni: miért kell megbocsájtanunk a bűnösöknek egyáltalán? Dominik hitt abban, amit akkor tett, és csak azt tette, amit kellett: „Én tettem a dolgom, kiszedtem emberekből információkat – az eszközök közül bármi megengedett volt, páran ugyan belehaltak, de hát ilyen az élet!” – véli Dominik. A visszajelzések alapján a nézők a végére mégis megszeretik Dominikot.

Nagyon kevésszer esik meg veled színészként, hogy ennyire érzed, mit és hogyan kell csinálnod. A Semmit se bánok-ot lehetne vígjátékként is játszani, mint ahogy a határon túl úgy is rendezték meg, vígjátékként. Dominik kapcsán például egy percig se jut eszembe, hogy ő egy volt szekus, mert szerintem nem ez a fontos! Hanem az, hogy most hogyan él Dominik! Hisz ő nagyon határozottan otthagyta azt az állambiztonságot annak idején. Visszaadta az emelt nyugdíját, mert már nem értett velük egyet – lett egy új élete azt követően. Ami persze olyan, amilyen: iszik, mint a gödény, szarokat eszik, ami kitelik abból a nyolcszáz lejes nyugdíjából. És egyszer csak felkavarják benne ezt az egészet…

Miről szólhat a megbocsátás annak, akinek megbocsájtanak, és annak, aki megbocsájt?

Ha már meg kell bocsátani, akkor az már régen rossz, mert akkor ott valami ősi, eredendő vétek, bűn elkövetődött a másik ellen. A legtöbb esetben inkább csak valamiféle félreértésről van szó, amit a „megbocsátás” révén tisztába teszünk.

…ahhoz, hogy megbocsássunk, meg kell értenünk azt a másikat, hogy miért tette azt, amit tett. Mintha csupa olyan karaktert játszanál mostanában, amelyikre nem lehet legyintve azt mondani, hogy ő ilyen vagy olyan, hanem muszáj megértened, hogy mit is akar ő, nem?

Igen, mindenképp. A világirodalomban azonban minden szerep alapvetően ilyen – muszáj megértened a mögöttes mozgatórugóját is, nem? Minden rám osztott szerep áthalad a „Schneider-szűrőn”, azaz minden egyes eljátszott szerepben ott vagyok valamiképp én is – a néző a szereppel együtt kap valamennyit az én habitusomból, lelkületemből, gondolkozásmódomból is. Ha más ember lennék – mizantróp, kellemetlenebb vagy depressziós –, akkor több mint valószínű, a szerep „végterméke” is egész másmilyen lenne.
©Szokodi Bea

…de mintha vonzanád is ezeket a figurákat.

Ha ez így van, akkor jó felé megyünk, nem?! A Semmit se bánok Dominikja nagy falat. Úgy fárasztó, hogy közben pedig mégsem az – ám azért meg lehet rendesen izzadni benne. Ilyen a színház, szeretem, különben nem csinálnám!

A világirodalomban azonban minden szerep alapvetően ilyen – muszáj megértened a mögöttes mozgatórugóját is, nem? Minden rám osztott szerep áthalad a „Schneider-szűrőn”, azaz minden egyes eljátszott szerepben ott vagyok valamiképp én is – a néző a szereppel együtt kap valamennyit az én habitusomból, lelkületemből, gondolkozásmódomból is.

Említetted, hogy egyre többen szeretik, kedvelik meg Dominikot: mi lehet Dominik „titka”?

Mi lehet a titok? Számomra ebben a szerepben annyira egyértelmű volt, hogy mit kell csinálnom! – Sztarenki Pali rendező pedig hagyott! Nagyon kevésszer esik meg veled színészként, hogy ennyire érzed, mit és hogyan kell csinálnod. A Semmit se bánok-ot lehetne vígjátékként is játszani, mint ahogy a határon túl úgy is rendezték meg, vígjátékként. Dominik kapcsán például egy percig se jut eszembe, hogy ő egy volt szekus, mert szerintem nem ez a fontos! Hanem az, hogy most hogyan él Dominik! Hisz ő nagyon határozottan otthagyta azt az állambiztonságot annak idején. Visszaadta az emelt nyugdíját, mert már nem értett velük egyet – lett egy új élete azt követően. Ami persze olyan, amilyen: iszik, mint a gödény, szarokat eszik, ami kitelik abból a nyolcszáz lejes nyugdíjából. És egyszer csak felkavarják benne ezt az egészet… – annyira szép és mélyen emberi, ahogy ezt Csaba megírta. És az a borzalmas monológ a végén… Emlékszem, azt tanultam meg legelőször, elkészítve hozzá a ládát otthon. Majd úgy mentem be, hogy ha ez nem fog tetszeni így Palinak, akkor inkább el se játszom, szerződést bontok. Megnézte Pali, sokáig figyelte, gondolkozott, majd azt mondta: jó, legyen! Így aztán elkezdtem tanulni az elejéről a szövegemet.