Legyél jó gyerek!

...azt persze már senki se tudná pontosan körülírni, hogy azt hogyan is kellene csinálni. A felnőttvilág már a gyerkőcök felé is imperatívuszokban kommunikál, nem csoda, hogy ott tartunk, ahol. Hol is? A Kiss Márton által írt és rendezett A méhek istene ezt a holt, ezt az egészen veszedelmes, örvényszerű létállapotot és a minden abból következőt teregeti ki elénk a Kolibri Pincében – megmutatva, hogy ezekből a felnőttektől érkező, „jó szándékúnak” szánt imperatívuszokból aztán egészen veszedelmes végeredmények fejlődhetnek.

A Kolibri Pincében egy komplett családtörténetet látunk, ami aztán borzasztó messzire vezet, holott csak éppolyan családból indul ki minden, mint bármelyik másik: Apa (Szanitter Dávid) Anya (Grisnik Petra) és a közös elsőszülöttjük (Ruszina Szabolcs). Ebben a térben az egyetlen díszlet és kellék egy röntgen asztalra hajazó, egymástól függetlenül mozgatható, ledekkel körberakott asztal  (látvány: Polgár Péter) uralja a játékteret. Egyszerre családi asztal, hitvesi ágy, gyerekágy és ravatal vagy éppen katedra. Emelvény jellege okán mindent kiemel, középpontba helyez, figyelmünket önmagára és a rajta ülőre fókuszálva.

Legtöbbször Ruszina Szabolcs elsőszülöttje mesél rajta láblógatva, fehér inges, bermuda nadrágos kisiskolásként. Persze ez a „kisiskolásság” elkíséri őt a négy hónapos kortól egészen az érett férfikorig. Van is mit mesélnie családalapításról, gyermekvállalásról, megfelelni akarásról, az apai minta követésének lehetetlenségéről,  vagy épp ennek az apának a kisemberi zsarnokoskodásáról, saját maga fontosságának túlértékeléséről. Ruszina Szabolcs gyermekszemszöge segít napnál világosabban látni a játszmázások végtelen sorát, azokat, melyeken keresztül egész életünk folyamán sakkban tartjuk,  vagy legalábbis próbáljuk sakkban tartani egymást.

Vajon sikerül-e? Mert hát Kiss Márton darabjában ezen áll vagy bukik minden. Képesek vagyunk-e a másikat a saját bűvkörünkbe vonni, ujjunk köré csavarni annyira, hogy aztán minden zokszó nélkül azt  tegye, és úgy, ahogyan mi azt szeretnénk? Mert van, akinek mindehhez zsigeri tehetség, vagy épp tökéletes tehetségtelenség adatott. Szanitter Dávid Apája, az osztrák állami hivatalnok, fehér, méhészkedéshez alkalmas védőruházatban, jön-megy, próbál rendet, tekintélyt fenntartani.

Próbál, de szinte hiába, mert ez az igyekezete merő szánalom. Merő szánalom nézni is ezt a széllel, világ folyásával szembeni erőlködést, amelyből csak az sejlik ki egyértelműen, hogy ő, akit máshol légypiszok számba sem igen vesznek, ő legalább a családja körében szeretne, vágyna generalisszimusszá lenni.

A Kiss Márton rendezte darabban a megfelelni akarás és a hatalmaskodás adja, veszi ki egymás kezéből  a „végszót”, gyermekded tökéletes tökéletlenséggel mutatva meg, hogy a felnőttvilág infantilizmusa,  infantilis gyermeknevelése újra teremti önmagát, ahol aztán bármi, bármikor megtörténhet. A tehetetlenségből, a jó gyereknek lenni akarásból szép lassan görcsös uralkodni, leigázni akarás lesz, olyan, amely aztán a korábbiakhoz képest is sokkal gátlástalanabbul igyekszik átlépni majd mások fölött.

Grisnik Petra Anyája túl sokáig igyekszik középutas kompromisszumok mögé bújva, az anyai és női gyengédség szerepe mögé rejtőzve „helytállni”. Mert így az a gyengédség veszik végképp el és ki a mikro- és makrovilágból, ami egyként kellene, hogy a férfi és  női mintának, princípiumnak a sajátja legyen. Grisnik Petra Anyájának sodródása a történet többi szereplője élettörténetének szükségszerű sodródása is egyben.

Merész, ám persze szükségszerű párhuzam: Ruszina Szabolcs Gyermekéből Hitler cseperedik, és ha már az apja nem lehetett, hát akkor majd ő maga lesz a méhek istene. Mindez a darabban és a rendezésben olyan magától érthetődő, finom váltások, tolódások során alakul az említettekké, hogy egy pillanatig sem hat erőltetettnek, didaktikusnak. Inkább elképedünk, hogy hát miből is lesz az a bizonyos cserebogár. Az, amely mindannyiunkban ott szunnyad, ergo: érdemes jól megfontolni, hogy mikor, kitől, minek és miért is várnánk el azt, hogy legyen jó!

(2020. január 13.)

Csatádi Gábor