Pénzre vigyázni!

…mert annak könnyen lába kél vagy könnyen meglovasítják. Avagy azért is érdemes vigyázni, mert a pénz eltűnése, eltüntetése mellett másnak is nyoma veszhet. Keszég László Graham Linehan Betörő az albérlőm című krimi-vígjátékát rendezte a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában ereszd el a hajamat jellegű, egyre vadabb ütemű kalamajkává, amelyben mindenkinek megadatik, hogy brillírozhasson, hisz a nézőnek, színésznek is öröm, ha nevetnek, nevethetnek rajta – felhőtlen nevetés a röhejes kifulladásig, de mindenképp megéri.

Mindenképp, mert itt ez a mindenképp, ez a mindenáron, ez az életre-halálra mozgat mindent egész komolyan és totálisan komolytalanul. A tiszteletet parancsoló avíttasságú Mrs. Wilberforce (Máhr Ági) kétszintes, angolosan régimódi otthonába (díszlet: Hircsu Mariann) albérlőt keres, miközben egyre-másra küzd a háború előtti időkből vele maradt kényszerképzeteivel, hogy őt a nácik – az egykor őket elítélő levelezése miatt – még mindig le akarják vadászni. Nehéz úgy kitárni ajtónkat vadidegenek előtt, hogy közben kényszeresen kísértetjük magunkat a múlttal. Máhr Ági Mrs. Wilbeforce-a igazi, magán túllátni nem tudó, nem akaró, megfáradt özvegy, akinek ezek a félelmek, kényszerképzetek jelentik az egyetlen eseményt, adrenalin színt növekedést. Albérlőt, bármilyent is, de rögtön!

Fandl Ferenc Marcus professzora szinte beviharzik Mrs. Wilberforce életébe, otthonába, és rajta keresztül, vele együtt a bűnbandája, a vonósnégyese is, hogy az új bérletben terveljék ki a bankrablást, miközben magnóról szól a vonósnégyesük „gyakorlása”. Ebben a vígjátékban minden a vígjátéki szabályok szerint klasszikusan megkomponált, persze egy-két mesterien elhelyezett „hajtűkanyarral” együtt. Keszég László nem alakít át, nem forgat fel semmit, sőt, rá is játszik a fekete komédia jellegre egy-két füstgéppel, hangeffekttel. Hogy ez jó-e? Látványosnak látványos, bár néha nem tudni, hogy akció-vígjátékban avagy fekete komédiában vagyunk-e épp. Mindenesetre az éles váltások, a meglepő fordulatok, melyeket ki se néznénk egy ilyen típusú darabból,  garantálják, hogy el ne unjuk az egyébként már nagyjából előre sejthető poénokat.

Ám az igazi váltásokat, fordulatokat ennek az ál vonósnégyesnek a tagjai jelentik. Harry (Bodoky Márk), Őrnagy (Harsányi Attila), Egymenet (Salat Lehel) és Louis Harvey (Feczesin Kristóf) négyese egyszerre remekbe szabott összmunka és négy, egymástól teljesen eltérő karakternek a kifogyhatatlan magánszáma. Közös játék, amely készséggel veszi magához és adja tovább a stafétát, mégis zsigeri módon érzi, tudja, hogy a közös összedolgozás nélkül minden egyéni teljesítmény értelmét, súlyát veszti.

Bodoky Márk Harry-je úri ficsúr, aki önmagára igazított kétbalkezes karaktere ellenére a jó modor esetlenségével igyekszik meggyőzni magát és a házinénit. Érezzük, hogy Harry még játszik, magának is játszik: jólesik elhinnie önmagának is, hogy nem egy pitiáner balfékkel, hanem egy választékosabb modorú, kifinomult úrral van mindannyiunknak dolga. Igyekezete igazi vígjátéki, szánalmas igyekezet, amely  egyre kellemetlenebb helyzetekbe sodorja  saját magát.

Harsányi Attila Őrmestere a folyton hátráló magyarázkodás lazán előadott görcsössége, akiről sose tudhatod, hogy ő akar meggyőzni, avagy neked kell-e őt. Örök ficsúr, aki úgy kapaszkodik hangszerének tokjába, mintha az élete, de legalábbis a biztonsága múlna rajta.

Közben persze elraboltatik a pénz, sőt: Mrs. Wilberforce is közreműködik mindebben, hisz rajta keresztül kerül az „otthoni menedékbe” a lopott összeg. Bárcsak ne került volna, mert negyed jelenet alatt kiderül, hogy nem is a pénz elrablása, hanem annak az álcázása, rejtegetése az igazi kihívás. Keszég László mintha egymásra szabadítaná a szereplőket, és ebben a jótékony ereszd el a hajamat egymásra szabadítottságban minden és mindenki bámulatosan megleli a maga karakternyi, ám pótolhatatlan helyét. Senki sem túl sok, sem túl kevés, hanem pontosan az önmaga helyén való.

Vígjátékot játszani csak nagyon pontos, precíz fegyelemmel lehet, őket nézve ezt már biztosan tudjuk. Az, persze, már más kérdés, hogy ezen színészek bravúrosabb fordulatokat is képesek lennének összehozni önmaguktól, mint amit számukra a szövegkönyv „előír”.

Viszont Feczesin Kristóf Harvey-ját elnézve, aki egy olasz szépfiú allűrjeivel próbál rablóként és „zenészként” viselkedni – az már olyan vígjáték a vígjátékban, ami egészen elfeledteti a színpadi darab szándékolt, ám annál kevésbé elnézhető gyengeségeit.

Ahogyan Salat Lehel nagy, melák „hülye gyerek” Egymenete is olyan komédia a komédiában, ami miatt már önmagában is teljességgel érdemes beülni erre az előadásra. Egymenete olyan jól, autentikusan játssza a fejét gyakran fogó, inkább elbujdosni akaró sík hülye debiljét, hogy attól minden értelmileg cizelláltnak gondolt egyén elszégyenli magát.

Mert igazából  nem a rabolt pénz megtartása a lényeg, avagy a megkaparintása, hisz az láthatólag itt egyikőjüknek sem megy. Itt az értelmi, a fizikai életben maradás a cél, már ha ez sikerül. Mert aki a pénzre tud, az talán magára is tud vigyázni, sugallja ez az agyamenten  sem gyengeelméjű, sőt, sokszor már-már virtuóz rendezés,– vagy mégsem tud?

(2020. január 24., Miskolc)

Csatádi Gábor