Augusztus tizenhatodikán, vasárnap lesz az Összefogás Gála a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Gála rendezőjével, Harangi Máriával beszélgettünk az összefogás „terhelt” kifejezéséről és pótólhatatlanságáról, a fellépők sokszínű egységéről, a műsor „nem úttörőműsor” jellegéről, a színjátszás személyességéről és az összefogás műsoron túlmutató többletéről…

  • Ha 2020-ban meghallod: összefogás, akkor mi jut az eszedbe elsőre? 
  • A járvány következtében van egy elsősorban emberi vetülete ennek a szónak, hisz ahol és amiben tudnak, segítenek egymásnak az emberek, de nekem most kizárólag az Összefogás Gála jut eszembe. Április óta szervezzük ezt a Gálát, így most, az esemény előtt egy héttel nem is nagyon tudok másra gondolni, ha azt hallom: összefogás.

Tizenhatodikán igazából ez a legfontosabb, ez kell a legjobban, hogy végre lehet majd egymáshoz és a művészethez is itt és most jelleggel kapcsolódnunk.  Most nyitva van a színház, lehet találkozni a művészekkel. A karantén ideje alatt mindenki próbált otthon, a webkamerája előtt énekelni, verset mondani, jeleneteket felvenni, igyekezett alkalmazkodni a helyzethez, anélkül, hogy tudott volna személyesen kapcsolódni a másikhoz. Tizenhatodikán végre ismét van lehetőség a valódi találkozásra!

  • Az áprilisi bezártsághoz képest, amikor mindenki azt várta, hogy mikor fog újra indulni a kulturális élet idehaza, és eredetileg a színházakra vonatkozó zárlat is augusztus tizenötödikéig tartott volna…
    ©Keravin Deraton
  • Gondolom, ezért is került akkor augusztus tizenhatodikára a Gála napja?
  • …igen, így ahhoz képest már június közepe óta lehet előadásokat tartani, folynak a próbák, mindenki készül az őszi évadkezdésre… Olyan, mintha valamiféle mementó is lenne egyben ez a nap, ez a műsor: újra és újra kerülhetnek a művészek olyan nehéz helyzetbe, hogy nem mehetnek ki a lakásukból. Közben pedig feszíti őket a vágy, hogy összekössék az embereket azzal az ősi örökséggel, ami a művészet! A rengeteg háttérdolgozóról nem is beszélve, aki – az anyagiakról nem szólva – ugyanúgy szenved, megsínyli, hogy a művészet általi egymáshoz kapcsolódás megteremtésében nem tud részt venni. Tizenhatodikán igazából ez a legfontosabb, ez kell a legjobban, hogy végre lehet majd egymáshoz és a művészethez is itt és most jelleggel kapcsolódnunk.  Most nyitva van a színház, lehet találkozni a művészekkel. A karantén ideje alatt mindenki próbált otthon, a webkamerája előtt énekelni, verset mondani, jeleneteket felvenni, igyekezett alkalmazkodni a helyzethez, anélkül, hogy tudott volna személyesen kapcsolódni a másikhoz. Tizenhatodikán végre ismét van lehetőség a valódi találkozásra!

Fontos volt az is, hogy próbáljunk meg valamilyen egységet teremteni a műfaji sokféleségben! Mátyássy Szabolcs zeneszerzővel, a gála zenei vezetőjével mindvégig nagy szakmai és emberi egyetértésben dolgoztunk. Blokkokat hoztunk létre: lesz musical, lesz verses-irodalmi, de lesz régi magyar slágerekből, sanzonokból felépülő blokk is. Úgy éreztem, nem feltétlenül fontos minden számot külön felkonferálni, leginkább azért nem, hogy egyfajta füzért alkothassanak a műsorszámok, s így valamilyen „története” is kerekedjen ezáltal a műsorfolyamnak.

  • Az összefogás szóban ott rejlik az is, hogy minden napi aktualitás felett átívelően is létrejöjjön, létrejöhessen valamilyen összefogás?
  • Abszolút, természetesen! Próbáljunk meg felülemelkedni kicsinyes harcainkon, pártállástól függetlenül, hisz mindannyian ugyanabban a helyzetben voltunk, és még kerülhetünk újból. Ráadásul a szakmánkból adódóan alapvetően a művészet által, a közösen átélt élményen keresztül történő összekapcsolódás vágya mozgat bennünket. A Gálán fellépők névsora nagyon jól példázza ezt, hisz annyiféle helyről, annyiféle világnézettel, annyiféle műsorszám javaslattal jelentkeztek, s nem okozott egy pillanatig sem zavart senkiben, hogy ez most éppen a Városmajori Színpadon lesz, ahol most éppen ilyen és ilyen irányultságú a vezetés a politikai preferenciáit tekintve, s hogy ő ott most színpadra állhat-e vagy sem. Ahogy azt sem kérdezték meg a jelentkezők, kik lépnek még fel, illetve kik nem, hogy esetleg attól tegyék függővé a saját fellépésüket. Több, mint kétszázan jelentkeztek, nagy nevű művészek is, kevésbé ismertek is, de annyian, hogy tényleg csak kapkodtuk a fejünket, hogyan is lesz ebből műsor.

    ©Keravin Deraton

  • Ha már említetted: hogyan lett ebből műsor?
  • Igen, ez a kérdés döntően meghatározta az áprilistól eltelt hónapjainkat, és aztán szép lassan kikerekedett belőle a végső változat. Nóra annyit kért, hogy mindenki jusson fellépési lehetőséghez, mert erről szól ez a nap! Sokáig két időpontra is készültünk, mindkét napon egy délutáni és egy esti műsorszakaszra. Aztán Benkő Nóra úgy döntött, hogy a második, a szeptemberi előadásnapot elhagyjuk, így jónéhányan visszaléptek, mert sokuknak nem volt jó az augusztusi időpont, ám még így is rengeteg fellépő maradt erre a napra. Az esti műsor két és fél órás szünet nélküli hossza a csendrendelet miatt sajnos gátat szabott a fellépők számának, így már délután kettőkor belekezdünk a műsorba a Városmajori Színház Bisztrójában, ahol egészen este hétig lépnek fel a művészek – színes, családias programra számíthatnak itt a nézők. Annyira más a délutáni és az esti műsormenet, hogy remélem, mindkettőnek meglesz a maga lelkes közönsége.

…a személyes találkozás nélkül, a ’pár méterre van tőlem a másik, és úgy kapok tőle valamit’ élménye nélkül nagyon nehéz élni. Persze mindent megpróbálunk: odaülünk a gép elé, beszélgetünk egymással, de közben mégis hiányzik valami. Ez a járvány nélkül is nagy tanulság lehet, hisz egyre inkább arra megy a világ, hogy bezárkózunk a kis szobáinkba, és mindenféle online felületeken kapcsolódunk egymáshoz, ahol megmutatjuk magunkról azt a legjobb képet, amit és ahogy magunk szeretnénk – ám abban a pillanatban, ahogy szembejön a másik az utcán, nem tudunk egymással mit kezdeni! 

  • A Gála rendezésekor – a mindenki jusson fellépési lehetőséghez kérdésén túl – mi volt még, ami meghatározó szempont volt?
  • Nóra kérése volt az is, hogy ne „úttörőműsor”-t szerkesszünk, amiben egymást követik a műsorszámok: felkonferálják, előadja, meghajol, kimegy és így tovább, hanem próbáljunk meg ezen túlmenően színházi élményt is nyújtani. Az egész programot tematizálta a járványhelyzet, a bezártság, illetve az ebből való „kiszabadulás”, az újrakezdés, az újranyitás, a remény arra, hogy valamire, valamiért mégiscsak hasznos volt ez az időszak… mindez ott mocorgott a fejemben a műsor dramaturgiai vázának kialakításakor. Fontos volt az is, hogy próbáljunk meg valamilyen egységet teremteni a műfaji sokféleségben! Mátyássy Szabolcs zeneszerzővel, a gála zenei vezetőjével mindvégig nagy szakmai és emberi egyetértésben dolgoztunk. Blokkokat hoztunk létre: lesz musical, lesz verses-irodalmi, de lesz régi magyar slágerekből, sanzonokból felépülő blokk is. Úgy éreztem, nem feltétlenül fontos minden számot külön felkonferálni, leginkább azért nem, hogy egyfajta füzért alkothassanak a műsorszámok, s így valamilyen „története” is kerekedjen ezáltal a műsorfolyamnak. Itt mindenki hozta a maga produkcióját, alig-alig van, szinte csak egy-két szám, amit mi illesztettünk a programba. Vannak közös számaik a fellépőknek a műsor elején, a végén is, ami megint csak fontos volt az összefogás miatt. Egymásra vagyunk utalva, együtt kell játszanunk, a művészek nem egymástól függetlenül lépnek fel. Kértünk olyat is például, hogy egy zenekar és egy bábszínházi formáció lépjen fel együtt –, ez nyilván olyan együttműködés, amely többről is szólhat, mint ami első ránézésre látszik, nem csupán egyetlen egyszerű közös produkció.

    ©Keravin Deraton

  • A Gálában mi az a többlet, amiről szeretne még szólni minden didaktikusságtól mentesen?
  • Nekem mindenképpen az, hogy egymásra vagyunk utalva! Egymás nélkül nem lehet átadni ezeket a művészi értékeket. Persze le lehet szűkíteni a kérdést a művészekre, az ő megélhetésükre, de akár a nézőkre is, akik ott ülnek a nézőtéren, és úgy várják, mint egy falat kenyeret, hogy kaphassanak végre valamit!

A Gálán fellépők névsora nagyon jól példázza ezt, hisz annyiféle helyről, annyiféle világnézettel, annyiféle műsorszám javaslattal jelentkeztek, s nem okozott egy pillanatig sem zavart senkiben, hogy ez most éppen a Városmajori Színpadon lesz, ahol most éppen ilyen és ilyen irányultságú a vezetés a politikai preferenciáit tekintve, s hogy ő ott most színpadra állhat-e vagy sem. Ahogy azt sem kérdezték meg a jelentkezők, kik lépnek még fel, illetve kik nem, hogy esetleg attól tegyék függővé a saját fellépésüket.

  • Ebben az egymásrautaltság falat kenyerében benne van az is, hogy ez nem kiváltható az online térrel, nemde?
  • Egyelőre nem lehet, vagy nyilván azt is meg kell, meg lehet tanulni, hogy ott hogyan lehet átadni ezeket a falat kenyereket. Most mindenki sütötte otthon a maga kenyérkéit, ezt ország-világ jól megtanulhatta. Mégis a személyes találkozás nélkül, a ’pár méterre van tőlem a másik, és úgy kapok tőle valamit’ élménye nélkül nagyon nehéz élni. Persze mindent megpróbálunk: odaülünk a gép elé, beszélgetünk egymással, de közben mégis hiányzik valami. Ez a járvány nélkül is nagy tanulság lehet, hisz egyre inkább arra megy a világ, hogy bezárkózunk a kis szobáinkba, és mindenféle online felületeken kapcsolódunk egymáshoz, ahol megmutatjuk magunkról azt a legjobb képet, amit és ahogy magunk szeretnénk – ám abban a pillanatban, ahogy szembejön a másik az utcán, nem tudunk egymással mit kezdeni! De végső soron az ember nem tud így működni. Az együtt, a közösen, az élő találkozás élménye nélkül nem. Számomra ez épp annyira fontos ebben a Gálában, mint bármely más szakmai vagy emberi mozzanata.

Csatádi Gábor

©Keravin Deraton