„…a színház beindítja a képzeletedet, az empátiádat” – interjú

Október elejétől láthatják majd a gimnazisták a Manna Produkció és a FAQ közös, új tantermi előadását, a Robert Musil: Törless iskolaéveit Kemény Zsófia átiratában, Tárnoki Márk rendezésében a gimnáziumainkban. Tárnoki Márkkal beszélgettünk gimnazista éveiről, az univerzálisan gondolkodó tudásvágyáról, a kis közösségek abúzusairól, az identitáskeresésről, a színház önreflexív erejéről, a hatalom szavával átírni akart színházeszményről és a generációk életkorától független színházi nyelv mindig hatni képes létéről…

• Mi az, ami elsőre eszedbe jut a gimnáziumi éveidből?

• Imádtam gimnáziumba járni. A győri Révai Miklós Gimnázium nagyon erős, jó közösségekkel rendelkező iskola volt, ahol megtaláltam a saját helyemet, közegemet, tehát nem az ottani problémáim kibeszéléseként nyúltam a Törless iskolaéveihez.

…egyrészt a szöveg az identitáskeresésről szól. Arról, hogy ki vagyok, hogy mi az, ami meghatároz engem? Mindaz, amit teszem, cselekszem,  hogyan fogja megváltoztatni az életem, a személyiségem? Másrészt a történet egy brutális eseménysort ír le. Erőszak, manipuláció, kínzás, abúzus, testi-lelki terror a cselekmény alkotóelemei. Ebben a regényben épp az az érdekes, hogy ezek a drámai események a háttérben zajlanak…

• A te osztályközösséged is jó volt?

• Sajnos nem, de ez annak is köszönhető, hogy harmincnégy lány és négy fiú járt abba az osztályba.
  ©Szokodi Bea

• Van bármi köze ezeknek az éveidnek ahhoz, hogy ez a Musil-szöveg, a Törless iskolaévei a kezedbe akadt?

• Gimnazistáknak kerestem darabot. Törless meg akarja érteni a körülötte lévő világot és benne saját magát. A személyiség alkotó elemeit, változásait. Hogy működik a világ? Egzakt válaszokat akar. Az iskola pedig mintha épp a lényeges dolgokat hagyná figyelmen kívül. Tantárgyak vannak, részismeretek, holott a legtöbb dolog összefügg. És épp ezek az összefüggések a legérdekesebbek. Test és lélek. Fizika és filozófia. Kamaszkoromban engem is foglalkoztattak hasonló kérdések.

• Az elbeszélés szövegében mi vagy inkább mik voltak azok a konkrét mozzanatok, amelyek miatt tantermi előadás lett aztán ebből a szövegből?

• A válasz erre kettős: egyrészt a szöveg az identitáskeresésről szól. Arról, hogy ki vagyok, hogy mi az, ami meghatároz engem? Mindaz, amit teszem, cselekszem,  hogyan fogja megváltoztatni az életem, a személyiségem? Másrészt a történet egy brutális eseménysort ír le. Erőszak, manipuláció, kínzás, abúzus, testi-lelki terror a cselekmény alkotóelemei. Ebben a regényben épp az az érdekes, hogy ezek a drámai események a háttérben zajlanak, a hangsúly a filozófián, a világ megértésén van.

Szerintem nem érdemes temetni a színházat. Amíg az emberben működik az empátia, amíg azonosulni tudunk a történeteink szereplőivel, addig lesznek történeteink. És amíg működik a játékkedv, a fantázia, addig lesz is, aki eljátssza őket. Ahogy ülsz itt a téren, figyeled a másik embert, elkezdesz „képzelegni” róla: vajon hogyan él, mivel foglalkozik… Ugyanezt teszi a színház: beindítja a képzeletedet, az empátiádat.

• A szövegben ott lévő identitással kapcsolatos kérdések a megírás korára jellemzőek, vagy egyetemes fejlődéslélektani sajátosságok, melyek százhúsz évvel később is épp oly naprakészek?

• Az gondolom, hogy ezek kortól, korszakoktól független gondolatok. Az ember mindig vágyott rá, hogy elhelyezze magát a körülötte lévő világban. A gimnáziumi évek alatt  pedig mintha ez a kérdés fölerősödne. hiszen tizennégy és tizennyolc éves korunk között többet változunk hormonálisan, szellemileg, fizikailag, mint mondjuk negyven és negyvennégy éves korunk között.
  ©Szokodi Bea

• A színmű előtti társulatalapítás, a FAQ mögött is valami hasonló identitáskeresés lehetett annak  idején?

• A színház nagyon jó eszköz arra, hogy kutassuk a világ működését és benne az embert, és a társadalmat. Olyan égető problémákkal foglalkozhatunk, amik egyetemesek, és közben szétfeszítik a mindennapjainkat. Ez hívhatta életre a társulatalapítás gondolatát is.

…Szegeden, a fesztiválon úgy tűnt, működik az előadás, meg is fordult a fejemben, hogy  „forgalmazni” kellene felnőtt közönségnek is! Persze nagyon várom, hogy gimnazisták előtt hogyan fog működni, igazán ott fog kiderülni. Az előadás szövegkönyvét Kemény Zsófi írta. Asszociatív, slam-poetry szerű, verses szöveg lett.  Úgy tűnt a fesztiválon, hogy a kegyetlen cselekmény és a költői szöveg kettőssége izgalmas elegyet alkot.

• A mostani Színmű bedarálás azzal függhet össze, hogy a bedarálók nem szeretnek a színház önreflexív létezésében élni, és ezért szeretnék alapjaiban a saját maguk kreálta keretek közé szorítani, avagy ez pusztán csak egy kultúrhatalmi kérdés?

• Erre  pesszimista válaszom van: inkább hatalmi kérdés. Központosítás, kézi vezérlés a hatalom célja az összes ágazatban, az élet mindenféle területén. Az önálló, gondolkodó, netán kritikus közösségek megfojtása. Szellemi értelemben az ország két részre szakítása. Vidnyánszkyék pedig, úgy tűnik, kiszolgálják ezt a törekvést. Egyébként a SZFE ügye reménykeltő. A diákok morális értelemben már győztek. Ki mertek állni magukért, az igazukért. Lesújtó, hogy ez ma itthon milyen nagy kockázatvállalást jelent.

• A másik reménykeltő dolog: a színház eleven – mindenfajta falat, korlátot ledob magáról…

• Abban biztos vagyok, ha a SZFE, megszűnik abban a formában, ahogy az elmúlt százötvenöt évben működött, akkor megjelenik máshogy, előbújik máshol. Minőségi munka biztosan fog zajlani, még ha nem is az egyetem falai között!
  ©Szokodi Bea

• Milyen volt a Thealter-en a fogadtatása a Törless iskolaéveinek?

• Az egy speciális helyzet volt, mert  felnőtt, fesztiválközönség látta az előadást, és nem egy gimnáziumi osztály. A tantermi bemutató majd október elején lesz. De Szegeden, a fesztiválon úgy tűnt, működik az előadás, meg is fordult a fejemben, hogy  „forgalmazni” kellene felnőtt közönségnek is! Persze nagyon várom, hogy gimnazisták előtt hogyan fog működni, igazán ott fog kiderülni. Az előadás szövegkönyvét Kemény Zsófi írta. Asszociatív, slam-poetry-szerű, verses szöveg lett.  Úgy tűnt a fesztiválon, hogy a kegyetlen cselekmény és a költői szöveg kettőssége izgalmas elegyet alkot. El tudom képzelni, hogy egy városi, elit gimnáziumban a szöveg fog jobban hatni, egy hátrányosabb helyzetű térségben inkább a cselekmény. persze ezek csak előítéletek. Erősen bízom a négy színészben, magas színvonalon tudják működtetni az előadást, ezért is vinném bátran gimikbe ezt az anyagot.

Központosítás, kézi vezérlés a hatalom célja az összes ágazatban, az élet mindenféle területén. Az önálló, gondolkodó, netán kritikus közösségek megfojtása. Szellemi értelemben az ország két részre szakítása. Vidnyánszkyék pedig, úgy tűnik, kiszolgálják ezt a törekvést. Egyébként a SZFE ügye reménykeltő. A diákok morális értelemben már győztek. 

• A mostani és a te valamikori gimnáziumi korosztályod között érzékelsz valamilyen színházfogyasztási különbséget, változást? Lehet egyfajta színházról való „leszokást” észlelni?

• Szerintem nem érdemes temetni a színházat. Amíg az emberben működik az empátia, amíg azonosulni tudunk a történeteink szereplőivel, addig lesznek történeteink. És amíg működik a játékkedv, a fantázia, addig lesz is, aki eljátssza őket. Ahogy ülsz itt a téren, figyeled a másik embert, elkezdesz „képzelegni” róla: vajon hogyan él, mivel foglalkozik… Ugyanezt teszi a színház: beindítja a képzeletedet, az empátiádat.

Csatádi Gábor