Bál faltól falig

…vagy legalábbis ameddig lehet, ameddig ki nem döntjük a ház falát. A fizikailag létezőkét és a belső házainkét is. Ámbár néha jólesik és szükséges is a faldöntögetés. Szőcs Artur Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjét rendezte meg  Nizza helyett Londonba helyezve az eseményeket, ezt a londonit meg itt, Miskolcon a Nemzeti Színház nagyszínpadán fergeteges könnyűvérűséggel, melytől mind a tíz ujjad megnyalod, és közben kedvet kapsz a szerelemhez, a bohémsághoz és a tánchoz.

Pedig nem történik semmi különös, csak komolyan vesszük, amit csinálunk: már pedig itt, kérem, bál lesz – Covid ide, Covid oda: Cziegler Balázs díszletében semmi különös nincs, csupán ízlésesen nagyvilági, a húszas évek gatsbys világát hozza közénk, miközben mindenki maszkban és minimum másfél méterre leledzik mostanság a másiktól. És akkor ebben az operettben a vetített hátérben (Hajdufi Péter) andalítóan úsznak a boldogság kék egén a felhők vagy épp a londoni emblematikus épületek sziluettjei – mind-mind finom, pasztell igényességgel, több kőhajításnyira még a gagyi látszatától is. Holott sznob entellektüel létedre csak nagyon vigyázva ülsz be egy ilyen operettre, ami eleve nem akar semmit becsomagolni, magas röptű eszméket, lavórért kiáltó érzelgősséget musical köntösben eladni. Nem is teszi, hanem ízig-vérig komolyan véve eme operett műfajt: belecsap a közepébe, lesz, ami lesz.

De mi is az, ami lesz? Bál, mert véget ért Madeleine (Borbás Barbara) és Lord Henry (Szőcs Artur) ötvenkét hetes nászútja, és most ünneplik őket, ők meg ünnepeltetik magukat, biztos, ami biztos, hisz a show-nak mennie kell. Megy is, hisz Lord Henry barátja, Musztafa bej (Rózsa Krisztián) fergeteges lendülettel tehetséges humor heroldként olyan ritmust és humor szintet tart fenn végig ebben az operettben – amellett, hogy az ügyeletes nőcsábász mentalitással motorjává is lesz ennek a zenés előadásnak –, hogy attól hol a szemünk kerekedik nevetésre, hol a kezünk tapsra.

Olyan szívvel-lélekkel, jelenléttel van velünk, közöttünk Rózsa Krisztián, hogy azt Kabos Gyula is szájtátva nézné – és miközben te meg őt nézed, azon kattog az agyad, hogy milyen jobbnál jobb operett főszerepeket lehetne még neki adni, mert nem lehet, hogy ne lássad őt újra és újra ezután is efféle műfajban.

Persze itt nemcsak Musztafa bej és Lord Henry szeretne a női keblek és csókok között szünet nélkül kalandozni, hanem Varga Andrea La Tangolitája is igyekszik elvenni azt, ami neki jár, és ha ez épp Lord Henry volna, akkor őt. Mint ahogy Czvikker Lilla Daisy Parkerje is kitesz magáért, ha lódításról, hódításról, avagy a férfinép gerjedelmének fokozásáról van szó. Czvikker Lilla elbűvölően mételyezni kész, elegáns mosolyával, magabiztos kisugárzásával tényleg a karakteréhez hű titokzatosság maga. Nézed, nézed, magára vonzza tekinteted, figyelmedet, és valljuk meg: egy ilyen vállaltan könnyűvérű operett esetén ez fél, már ha nem háromnegyed siker.

Siker lenne önmagában is mindez, de nem csupán ennyi. Szívós, gondosan felépített, maximális összjátékot kikövetelő rendezői munka ez. Szőcs Artur nem bízott semmit sem a véletlenre, holott a dramaturgia könnyen megoldhatná helyette, ám most az operett szövegének dramaturgja is ő volt: jöhet most itt apai-anyai, vállalhatóan minőségi és annál kevésbé épületes poénoknak gondosan összegyúrt, elrendezett egyvelege, ahol már nem is az a fontos, hogy min, hanem hogy újra és újra nevess, mert el nem feledteti veled Szőcs Artur egy percre sem, hogy bálban vagy, és hogy ha akarod, az egész életed egyetlen bál lesz a Savoyban vagy a nézőtéri székedben, ahogy tetszik.

Teszi mindezt úgy ez a rendezés, hogy egy percig sem akarja többnek láttatni az operettet, mint ami, mégis olyan őszintén, a minőséget megmutatni, a szórakoztatni akarás alázatával teszi mindezt, hogy attól minden aggályodat, fenntartásodat elfeledve kezded talpaddal ütni a tempót – minőségi operett Magyarországon avagy bál faltól falig, fehér hollós ritka kincs.

És ehhez a kincshez  teszi hozzá a maga igényesen bohém magánszámát a darab dirigense, Cser Ádám, a Miskolci Balett fegyelmezett, koncentráltan elengedett tánckarának koreográfiája és természetesen az eklektikus sanzon alapanyag, hiába: hamisítatlan, igényes revü-operett ez.

A szerelem, a csábítás és az elcsábulás olyan táncos lábakon és tehetséges énekhangokon száll tova, mondhatnám: kézről kézre, hogy az már maga is fülledt mámor. Olyan, amiből Feczesin Kristóf kétbalkezes,  megszeppent, ám ha elcsábíttatásról van szó, akkor  igazi vadmacskává váló Jacob Wilson ügyvédje rögtön visszaránt a földre, oda, ahol ismét táncra perdülsz. Keresztes Sándor dörzsölt fapofával a cinkosságért pénz lenyúló főpincérének élelmessége, avagy Kerekes Valéria mély, sokat sejtetően búgó hangú riporternője –  mind-mind igazi állócsillaga ennek az ereszd el a hajamat „bulinak”, ennek a folytonos táncra kelésnek.

Táncra, hisz bál van! Bál és pesti kabaré szintű, minőségű humor gyöngyözik a poharakból, az ajkakról pezsgő módjára, mert ha már mulatunk, szórakozunk, akkor tegyük ezt minőséggel, mint a Savoyban – faltól falig, nagyszínpadot, Miskolci Nemzeti Színházat betöltően.

(2020. október 28., Miskolc)

Csatádi Gábor