Az idei ősz folyamán az Orlai Produkció három új bemutatójában is láthattuk Pataki Ferencet: a Hogy szeret a másikban, az Apád előtt ne vetkőzz című kétszemélyes előadásban, illetve az Irodai patkányokban. Vele beszélgettünk rágcsálókról, a vidéki színházat budapestire cserélő váltásról, a találkozások teremtette pesti pezsgésről , Asterixről, a nyomozásban önmagát kiélő Frankről, az önkontroll beidegződéseiről és egy jó csapat teremtette páratlan levegőről…
- Milyen a viszonyod a rágcsálókkal?
- Van egy családi házunk Szegeden, ahol jó párszor összefutottam egerekkel. Bandi, a macskánk is letett párat az ajtó elé. Nem vagyok rettegős fajta, Debrecenben nőttem fel, rengeteg háziállatunk volt, a nagyszüleim lovat is tartottak. Ha akartam, ha nem, találkoztam rágcsálókkal.
Frank tulajdonképpen olyan ember, aki mindenre rácsodálkozik, akinek minden egy nagy „nyomozás”. Akkor is így gondolkodik, amikor a házasságtörés után szimatol, vagy amikor két embert szeretne összeboronálni. Ezzel együtt Frank felszínes: ha megrázol előtte egy csörgőt, akkor arra figyel, ha benyomsz az orra elé egy sípolós gumikacsát, akkor arra.
- Azt mégsem kérdezhettem, hogy milyen a viszonyod a hivatali élettel, mert egy színész maximum az ügyintézései során találkozik ezzel a közeggel.
- Asterix tizenkét próbája ugrik be, nagy családi kedvencünk: a szereplők különböző színű lapokkal napokon át szaladgálnak egyik szintről a másikra, hogy elintézzenek egy egyszerű ügyet – ennél beszédesebb bemutatása a bürokráciának szerintem nem is lehetne. A mi darabunk is hasonló; szeretem ezt a fajta hivatali revüt eljátszani. Kifejezetten örültem annak is, hogy éneklünk az előadásban: Vinnai András remek dalszövegeit adjuk elő. Amióta feljöttem Budapestre, ez az első alkalom, hogy zenés darabban szerepelek.
©Szokodi Bea
- Tényleg, milyen érzés volt a vidéki lét után belecsöppenni az Orlai Produkció sűrű, pezsgő tempójú miliőjébe?
- Azt éreztem, hogy visszatértem ide, hiszen korábban, a főiskolás éveim alatt is itt éltem. Három éve olyan csapatot kerestem, akikkel szívesen dolgoznék együtt, és amikor Orlai Tibor a Férjek és feleségek című produkcióba hívott Jack szerepére, azt éreztem, hogy ez pont olyan csapat, amilyenre vágytam. Járó Zsuzsát, Ullmann Mónikát, Mészáros Mátét már korábban is ismertem. Szabó Máté pedig jó barátom, a gimnáziumban és a Színművészetin is osztálytársak voltunk. Számomra Pest a találkozásokat, újra találkozásokat jelenti – mindig van valami pezsgés, vibrálás, sosem unatkozom. Nem is említve az elmúlt négy hónapot, amikor három darabot próbáltunk párhuzamosan. A Hogy szeret a másik, az Irodai patkányok és Péterfy Borival a kétszereplős darab, az Apád előtt ne vetkőzz című produkciókon kívül szinkronba, castingokra és forgatni járok – amióta Pesten vagyok, egyik izgalmas munka talál meg a másik után!
A pályám elején sokszor kontrolláltam magam a színpadon. Jóllehet ez pár év alatt megszűnt, de magánemberként mindent inkább befelé élek meg, belül dolgozom fel.
- Szegeden másképpen volt pezsgő az élet, avagy ez amolyan egyik körte, másik alma helyzet?
- Ott sokkal inkább egy helyre koncentrálódott a munka, míg itt ez teljesen más: például mindig örülök, amikor könyvbemutatókra hívnak felolvasni – nagyon szeretek olvasni. A forgatások egyeztetési okok miatt elkerültek vidéken. Budapest kulturális szempontból is nagy: ha kedvem, időm van, bármelyik színházba elmehetek előadást nézni.
©Szokodi Bea
- …és az eljátszható karakterek szempontjából mit jelent Budapesten színésznek lenni?
- Az Orlai Produkciónál több olyan szerepem volt, amelyet én szólaltathattam meg először – ezt rettentően élvezem. Sok olyan darabot játszunk, ami a mai problémákra reflektál: ilyen az Apád előtt ne vetkőzz, Járó Zsuzsi Huszonhárom perce, vagy a nemrég bemutatott Határátlépések.
- Akkor nem fenyeget a veszély, hogy karakterszínésszé avanzsálsz?
- Szegeden is széles spektrumon mozogtak a szerepeim, ahogyan itt is. Megtisztelő, mert ez a bizalom jele.
Most kezdtük Szabó Mátéval a Válaszfalak című előadás próbáit. Jó érzés, hogy én is tagja lehetek ennek az alkotóközösségnek, amelyben Tibor olyan jó levegőt teremt. Hasonlóan gondolkodó, baráti társaságként működő társulat vagyunk.
- Menyire vagy színészként, „civilként” olyan, mint a Hogy szeret a másik Frankje, aki a görcseivel, elfojtásaival küzd?
- Göttinger Palival fedeztük fel, hogy Frank tulajdonképpen olyan ember, aki mindenre rácsodálkozik, akinek minden egy nagy „nyomozás”. Akkor is így gondolkodik, amikor a házasságtörés után szimatol, vagy amikor két embert szeretne összeboronálni. Ezzel együtt Frank felszínes: ha megrázol előtte egy csörgőt, akkor arra figyel, ha benyomsz az orra elé egy sípolós gumikacsát, akkor arra.
©Szokodi Bea
- Mindenki után nyomoz, és persze legkevésbé önmaga után…
- A pályám elején sokszor kontrolláltam magam a színpadon. Jóllehet ez pár év alatt megszűnt, de magánemberként mindent inkább befelé élek meg, belül dolgozom fel. Nem tartozom a hisztizős emberek közé, viszont nehezen viselem az igazságtalanságot.
Három éve olyan csapatot kerestem, akikkel szívesen dolgoznék együtt, és amikor Orlai Tibor a Férjek és feleségek című produkcióba hívott Jack szerepére, azt éreztem, hogy ez pont olyan csapat, amilyenre vágytam.
- Te mostanság leginkább mire szeretnél figyelni?
- Az elmúlt négy hónap rengeteg munkája után a családomra. A fiam nemrég nősült, ők Szegeden élnek, Eszter lányom pedig már régóta pesti. Hálás vagyok a feleségemnek és a kisebbik lányomnak, hogy felköltöztek velem, bár Noémit hamarabb felvették a Táncművészeti Egyetemre, mint engem az Orlaihoz. Most kezdtük Szabó Mátéval a Válaszfalak című előadás próbáit. Jó érzés, hogy én is tagja lehetek ennek az alkotóközösségnek, amelyben Tibor olyan jó levegőt teremt. Hasonlóan gondolkodó, baráti társaságként működő társulat vagyunk.
Csatádi Gábor
©Szokodi Bea
