"...pont a tudatosság az, ami nehéz ma" - interjú Pótszékfoglaló

Szeptember óta láthatjuk – már amikor van előadás a vírushelyzet okán – a Schwechtje Mihály írta és rendezte Ginát a Radnóti Tesla Laborban. A darab Ákosával, Nagy Márkkal beszélgettünk szorongásról, a szintetikus drogokról, az elmélyülést akadályozó tempónkról, a személyiség „folytatásaként” szedett hallucinogénekről, az erőszakig elmenő alfa hímségről, a „bezártság” haszontalanság érzéséről és a motivációról mint természetes bódítóról…

Mi az, ami elsőre eszedbe jut arról, hogy szorongani?

Elsőre az villan be, hogy amikor épp nagyon jól érzed magad, és egyszerre csak valami hirtelen elveszi, elrontja ezt a jókedvet, és ott maradsz, mint egy gödör alján ezzel az ünneprontóval. Gyakran van velem így, de igyekszem nem mutatni, nem terhelni másokat, elrontva vele az ő hangulatukat is.

Ezekkel a helyzetekkel hogy birkózol meg, hogyan tudod feloldani?

Lassan, igen lassan, sokat foglalkozom azzal, hogy megbirkózzam ezekkel a helyzetekkel.

…a próbák alatt is az járt a fejemben, hogy ez az Ákos érzékeny, törékeny srác. Nem is beszélve arról, hogy egy nagyon erős „alfa hím” közegben él mindeközben. Ez a fajta alfa hím a csapatbéli legjobb barátja, ilyen az edzője, a Schneider Zoltán által játszott Jani bá’, és tulajdonképpen az apja is ezt szeretné hinni, elhitetni magáról. Ilyen környezetben megélni a saját férfiasságát igazán nagy, komplex kihívás…

Gimnazistaként láttál magad körül hasonló szituációkat, mint amilyenek a Gina Ákosával megestek?

Látni ugyan nem láttam, de abban az időben jöttek ’divatba” ezek a szintetikus drogok. Keszthelyre jártam gimnáziumba, ahol a város adottságaiból eredően szinte mindig buli volt. Igen nagy nyomatékkal felhívták arra a figyelmünket épp ezért, hogy csak üveges sört vegyél, mindig nézd meg, hogy mit tesznek a poharadba – volt egyfajta közösségi, kifejezetten erre a fajta droghasználatra irányuló figyelem.

Mi teszi vonzóvá ezeket a partidrogokat a korosztályod számára?

Azt tapasztaltam, hogy azokra, akik efféle szereket használnak, valójában jellemző is ez, mintegy a személyiségük folytatásaként is értelmezhető, hogy épp ilyeneket használnak. Ahogy az is, hogy pont milyen szereket, ha nem pont ezt. Megérzed rajtuk, hogy mik azok a dolgok bennük, amelyek kielégülés után kiáltanak, és ezek a szerek nagyon gyorsan képesek megadni az ilyen kielégüléseket. Legalábbis azoknál, akik csak alkalmanként élnek velük. Náluk mindig azt érzem, hogy igen: az ő személyiségükben ott rejlik, hogy élni fognak ezekkel a drogokkal, ha módjuk lesz rá.

©Szokodi Bea

Ezeket a „pótlékokat” a legkönnyebb elérni?

Nem érzem, hogy az „én generációm” ellustult volna, sőt, kifejezetten azt érzem, hogy nagyon is tüzes, vibrál, képes és tud is tenni a dolgaiért. Az idő azonban felgyorsult. A belső vágyak, kielégülések vagy épp elakadások kibogozására nincsen már elegendő belőle. Folyamatosan megyünk: A pontból B-be, C-be, folyamatosan teljesíteni kell, egyre valamilyen társadalmi szerepet játszol, ezért aztán végtelenül redukálódik az arra fordítható időd, amikor ezekkel valóban képes lennél foglalkozni. Holott tudatos dolognak kellene lenni, hogy pont az effélékre módod legyen időt szakítani – ám pont ez a tudatosság az, ami nehéz ma. És könnyen lehet, hogy mindez nem is az emberek nyakába varrható felelősség, hanem talán a világ felgyorsultsága miatt szakadt egyszerre túl sok minden ránk, amitől szinte sokkolódunk.

…emiatt aztán se időnk, se igényünk nem is igen lesz már arra, hogy bármit is bogozgassunk magunkban. A Gina Ákosában a szorongáson túl mi az, amit szintén nem lehet olyan könnyen, instant módon kibogozni?

Már a próbák alatt is az járt a fejemben, hogy ez az Ákos érzékeny, törékeny srác. Nem is beszélve arról, hogy egy nagyon erős „alfa hím” közegben él mindeközben. Ez a fajta alfa hím a csapatbéli legjobb barátja, ilyen az edzője, a Schneider Zoltán által játszott Jani bá’, és tulajdonképpen az apja is ezt szeretné hinni, elhitetni magáról. Ilyen környezetben megélni a saját férfiasságát igazán nagy, komplex kihívás, és abban sem vagyok biztos, hogy ebben a kihívásban az anya a segítségére lenne.

…Hajlamosak vagyunk a nézőket egyetlen nagy, egységes közegként kezelni, valójában azonban ők mind-mind külön egyéniségek, csak éppen egy helyre gyűltek össze. Ezért aztán mindegyiküknél más és más az, hogy mi és mennyire tetszik neki, mennyire lesz rá hatással. Számomra mégis pozitív élmény, hogy azokkal beszélve, akik látták az előadást, kiderült, mindannyiukban rengeteg kérdés fogalmazódott meg…

Ez a fajta alfa hím lét ugyanolyan drog, mint a mai kor bármely szintetikus szere, nem?

Azt hiszem, igen!

Mennyire látod meghatározónak a saját korosztályodban is akár azt a problémakört, amiről a Gina szól?

Azt gondolom, és ezt magamon és a kollégáimon is észreveszem, hogy ez tömegtünet. Amilyen körülmények között élünk – a Covid és az SZFE ömlik ránk mindenhonnan –, nagyon nehéz motiváltnak maradni, képesnek lenni arra, hogy oda tudd magad adni teljesen valaminek…

©Szokodi Bea

A saját motivációidat mennyire nagy feladat meglelned?

Hiszek abban, hogy lendületbe vagy képes hozni magad. Egészen kézzelfoghatóan: most éppen zárva tartanak a színházak, ilyenkor az ember nagyon nehezen érzi hasznosnak magát – bár a Pepe (Nagy István Péter -a szerk.) hősiesen tartja a zoomos próbákat, ez azért mégsem teljesen ugyanaz. Bár azért még az is valami, mert hozzáépül a napi rutinodhoz. Ezek mellett pedig ott a fennmaradó időd, ami akkor mivel is teljen el? Én ilyenkor a beszédtechnika óráink házi feladatait csinálom, egy adott órában nekiállok „erőszakkal” a házi feladatnak. Ami valójában az elején még csak nem is érdekel igazából, aztán kis idő után beránt, mert ennek is megvan a maga mechanizmusa! Ugyanez igaz a napi edzésekre. Ezek aztán egyenként segítenek visszatornázni magam a motivációk egészséges napi szintjére.

Nem érzem, hogy az „én generációm” ellustult volna, sőt, kifejezetten azt érzem, hogy nagyon is tüzes, vibrál, képes és tud is tenni a dolgaiért. Az idő azonban felgyorsult. A belső vágyak, kielégülések vagy épp elakadások kibogozására nincsen már elegendő belőle. Folyamatosan megyünk: A pontból B-be, C-be, folyamatosan teljesíteni kell, egyre valamilyen társadalmi szerepet játszol, ezért aztán végtelenül redukálódik az arra fordítható időd, amikor ezekkel valóban képes lennél foglalkozni. Holott tudatos dolognak kellene lenni, hogy pont az effélékre módod legyen időt szakítani…

Alkotóként belülről hogy érzed, az előadásban előkerülő problémák kibogozásában, vagy legalább ennek elkezdésében majd két óra alatt a Gina mennyire tud segíteni a nézőnek?

Ez minden egyes nézőnél személyre szabott. Hajlamosak vagyunk a nézőket egyetlen nagy, egységes közegként kezelni, valójában azonban ők mind-mind külön egyéniségek, csak éppen egy helyre gyűltek össze. Ezért aztán mindegyiküknél más és más az, hogy mi és mennyire tetszik neki, mennyire lesz rá hatással. Számomra mégis pozitív élmény, hogy azokkal beszélve, akik látták az előadást, kiderült, mindannyiukban rengeteg kérdés fogalmazódott meg, melyekről aztán később lehet beszélni, gondolkodni.

Az előadás szövege, felépítése számomra kissé didaktikusnak hatott, de lehet, hogy pont az ilyen mértékű didaktikusság az, ami aztán kiben-kiben elindítja az egymástól teljesen eltérő, egyedi kérdéseket?

Igen, erről lehet szó. Szerintem manapság kicsit minden a didaktikusság felé halad, ezért azt gondolom, hogy ennek a színpadon is teret lehet engedni. Ez az előadás nagyon erős impulzust ad, amire aztán mindenki úgy reagál, ahogy tud, vagy ahogy szeretne. Nem érzem azt, hogy ez az előadás az „átlagon felül” didaktikus lenne. Belülről, alkotóként inkább gondosan aprólékosnak, minden részletre szigorúan és egyben udvariasan odafigyelőnek hat ez az anyag. Nagyon erősen tart valami felé, ezért azt gondolom, hogy motiváció adásában a Ginában nincs hiány!