…akkor is, ha nem volt esetleg módunk a három nap egyikén sem bejutni a TÁP Színház által üzemeltetett Bánki Teátrumban, vagyis a Tábor tízes számú barakkjába. Ez az idei „bánkitó” egészen más és egészen máshogyan  volt olvasható, mint az elmúlt majd tizenvalahány évben, pont úgy, ahogy minket is kifordított magunkból – és nem is mindig a lehető legjobb értelemben – ez az elmúlt másfél év…azaz: „bánkitó” originál 2021!

Ez az idei három nap en bloc is végtelen nagyra növesztett sorbanálló-show volt, olyan, mint a TÁP Színház naponkénti Egyperces színház – Lépd át a határaidat c. előadását megtekinteni akaró nézők bejutásra várás közben kapott „bemelegítése”. Valami sajátost, mindig arra az épp adott egy percre szabottat kaptunk bent a bungalóban. Olyat, ami teljesen kibillentett a kényelmesen kialakított, behatárolt komfortzónánkból. Ahogy ebben a sorbanálló-show-ban is valami egyedit, épp a pillanatra szabottat kaptunk a bungaló előtt a sorunkra várva, pont úgy, ahogy az egész fesztivál alatt. És ez elég? És ha igen, mire, meddig?

Rossz úton jártam, járok, járunk, ha egy fesztivált, depláne egy „bánkitó” kaliberűt a résztvevők száma alapján  ítélünk működőképesnek, eget verően jónak vagy épp hanyagolhatónak. A NEM – a Nők Egymásért Mozgalom pénteki „Káros-e a pornó?” kerekasztal-beszélgetése – bár a témában való jártasság, egy ilyen beszélgetést moderálni tudó képesség igen hézagos volt a szervezői oldalról – lelkes, érteni, gondolkodni, véleményt formálni akarók igen népes táborát csalogatta el a tóban csobbanni vágyók gyülekezetéből a Bánkgyöngye Panzió szaletlijébe. Hallgatva a beszélgetést – éreztem azt az igazi, unikális „bánkitó” feelinget, olyant, ami máshol még fesztiválba csomagoltan sem is igazán működőképes kis hazánkban.

Kell-e, betiltsuk-e a pornót? Na, nem erkölcscsősz népnemzeti, keresztény-konzervatív hevületből, hanem sokkal inkább azért, hogy a benne szereplőket, azok kizsákmányolhatóságát megállítsuk. Maga a beszélgetés eléggé fából vaskarikára sikeredett minden nemes szervezői elképzelés ellenére, de jó volt látni, hogy maga a téma, a dilemma nem is kicsit mozgatta meg a beszélgetésre érkezőket. Megmozgatta, mert gondolkodni akartunk. Nem online, hanem egy igen széljárta helyen, egymás társaságában „összezsúfolódva”. De hát mi is a pornó, ha nem a szabadon, egészségesen megélni nem engedett szexualitásunknak  a „pervertálódott” utakon való visszatérése a mindennapjainkba. Az online kéznél levőség azzal, hogy valamit egy kattintásnyi közelségbe hoz, pont végtelen távolságba száműz. A pornót nem betiltani kellene, mondom én, hanem őszintébbnek, nyíltabbnak lenni a szexualitás kapcsán – elsősorban magunkkal, és pont ezért, emiatt a másikkal is.

Nos, ez az őszinteség, az egymás felé való meg- és kinyílás az, ami kissé szárnya szegetten működöt másfél év virtualitása után, de ez a szárnyszegettség már szombat estére, a Fran Palermo koncertre teljesen el is párolgott, akár a pénteki pár csepp eső percek töredéke alatt. Van annak valami gigantikus házibuli bája, amikor az egész táborban mindenki az egyetlen színpad elé suvasztja be magát – a napok előre haladtával mind az ezer arc felismerte, ismerősként nyugtázta magában  a rajta kívüli másik jó ezer arcot.

Jut eszembe: a szombati napijegyek külön való árusítását – bármely elitistán hangozzék is most ez – beszüntetném, mert a party-turizmus ilyetén való rászabadulása a Bánkifesztre az idei évben is, vagy most aztán különösen  érezhető volt. Ami persze csak akkor zavaró, ha hiszel, hinni akarsz egy fesztivál családiasságában. Az olyanéban, ahol megfog egy tekintet, és nem félsz attól, hogy ha azonnal nem ismerkedsz meg vele, akkor a tömeg fekete lyuka, vákuuma örökre elnyeli. Mert biztosan, megnyugtatólag tudod, hogy aznap még tuti látjátok majd egymást valahol. Valahol, majdnem ugyanott, mégis egészen máshol, máshogy.

Azaz: már majdnem, félig-meddig pszichedelikus élmény számba is tud menni ez a fajta megnyugvás, pont úgy, mint a szombat délután esedékes Szájensz Szeánsz, ahol épp dr. Szummer Csabával a hallucinogén szerek terápiás hasznáról, és az ehhez kapcsolódó élményekről volt szó. Jegyzem meg: a Szájensz Szeánszok naponta esedékes alkalmai – a legkülönbözőbb témákban – mindig teltházat produkáltak,  és a részvevők hihetetlen, tiszteletet parancsoló nyitottságot, együtt gondolkodni akarást mutattak az éppen aznapi, egymástól akár egész távol eső témák iránt is.

A FAQ Színház szombat estére, a Bánkgyöngye Panzióban ezt a fajta kérdezni és magunkról mesélni tudást, másikra figyelést koronázta meg egy kétszereplős előadással, a Barcsai Bálint által rendezett Gyakran ismételt kérdésekkel. Massaoudi Emina és Martinkovics Máté Gobbi Hildája és Őze Lajosa beszélgetett egymással a feltett kérdések kapcsán az ő  koruk színészetéről, emberségéről úgy, hogy közben fregoli módjára a saját pályakezdő színészi létezésük is benne lüktetett. És ebben a lüktetésben ott pulzált a tehetség játszani- és megmutatni akarása, a fiatal-öreg elődök alázatával, profizmusával. És bár a kérdések nem záporoztak, de abból a párból is éreztük, hogy a színészet, a színészetük nélkül még Fran Palermo is kevés ahhoz, hogy az együtt, egymás társaságában levés önfeledt egymásra csodálkozni tudása szombat este csont nélküli legyen.

Na, de ki az a szopófantom, hogyan került a Kispest hajléktalanjait egykor orálisan kielégítő körútja után ide Bánkra 2021-ben? Mert a TÁP egypercesekben, a 10-es barakkban az efféle kielégülés e fantom karakterén át eljött közénk is. Minket, fesztivál-hajléktalanokat kielégíteni. Sikerült neki? Erősen gyanítom, hogy igen, és talán most ez még szabálysértésnek se minősült. Nem, mert kinek mit jelent kielégülni – még ha most nem is pont orálisan értendő – a pandémia okozta elvonás után egy ilyen méretű Bánkitó Fesztiválon? Mindenkinek más és másképpen való kielégülést, nyilván. Ám az biztos, hogy ezt a mostani „kielégülést”, amit a 2021-es Bánkifeszt adott, akart és szeretett volna adni, nyújtani, jelenteni, még sokáig és jólesően fogjuk emlegetni…!

Csatádi Gábor