Repüljetek!

…már ha akarnánk, lenne bátorságunk, elszántságunk repülni. De pont ez, ami szinte sosincs, pedig az élethez, az életben maradáshoz leginkább ez az, ami szükségeltetne… Sardar Tagirovsky Csehov 3Nővérét rendezte a szentendrei Művészet Malom színpadára olyan mozgalmas tablóvá, amelyben az orosz szamovár lassúsága és egy forgatás jelenetről jelenetre pergő gyors üteme természetes magától érthetődőséggel karol egymásba. És épp ez a kézenfekvő egymásba fonódás az, ami ezt a Csehov-darabot egyszerre teszi akkorivá és nagyon mienkké: maivá. A színház időtlenségének igazi, autentikus ünnepe, ahogy azt már Sardar Tagirovskytól megszokhattuk.

Vízkék drapériával leborított lépcsőzetes emelvényen szoborszerűen állnak velünk szemben a Csehov-dráma szereplői. Persze tudjuk: a Csehov-drámák mind komédiák, komikusságukban drámaiak. Olyan ez, mint egy casting, egy jelenet fotózásos forgatás. Gellert kap így mindaz, ami ebben a darabban történik, történhet, és Olga (Barna Lilla), Mása (Ténai Petra) és Irina (Boznánszky Anna) „története” valóban előttünk elsorjázó, kimerevíthető történet lesz, amit néhol megállíthatunk, visszatekerhetünk, mintegy újranézhetünk. A szereplők itt, ebben a 3 Nővérben mondatokat, gesztusokat, ikonikus megszólalásokat ismételnek, akár a szájba rágásig menően.

Ám ettől nemhogy felfüggesztődne az előadás komolysága, sőt: ez a drámai komédia és komikus dráma ettől a nagyon unikális Sardar-olvasattól nyeri el az értelmét.

Mert minél inkább rájátszik a filmezés kétdimenziós síkjára, annál inkább lesz eleven, ezáltal felerősödő a színház létéből önkéntelenül adódó háromdimenziós jelenlét. Sajátosan szép, művészi tehetséghez, éles eszűséghez méltó reflektálás ez a nézz színházat online térben újítására, és egyben természetesen arra is, hogy ha nem erőszakoljuk egymásra a film és a színház műfajait, akkor azok áldott, termékeny szimbiózisban képesek együtt élni, háborítatlanul.

Ahogyan itt is háborítatlanul él együtt a vágyakozás, a tenni akarás, az elvágyódás és a szeretni akarás, távolra szakadva a tettektől, a tényleges elhatározásoktól és a kézzelfogható, történéseket formáló cselekedetektől. Hisz azok sem Csehovnál, sem ebben a Csehov-átiratban, e 3Nővérben nincsenek. De Boznánszky Anna Irinája oly cserfes jókedvvel készül Moszkvába és a házasságba (Ivák Bence Tuzenbach-ja a jelölt), hogy hirtelen azt érezzük, itt most a Három nővérrel ellentétben tényleg történni fog valami…

Ivák Bence Tuzenbach-ja érett férfi, a szerelemtől és saját magától is  arányos, átérezni tudó távolságot tart. Az előadás során a többieket néző tekintetében is ugyanez látszik, s ettől egyre inkább sejtjük, hogy az az időtlen statikusság, amelyben élünk, az maga a mozgalmasan tehetetlen életünk. Ivák Bencének jót tesz a kor, az idő előre haladása, hisz kiérleli a benne rejtőzködni akaró tehetséget – jó ilyen Tuzenbach-ot látni, mert megérted belőle a Csehov alkotta figurát.

Vagy Vasvári Csaba vakítóan deres szakállú Versinyinjét látva is, aki elegánsan visszafogott udvarlásával, a „szeretem a teát!” repetitív ismételgetésével,  hol ennek, hol annak a nővérnek a vállára hajló fejével egyszerre kortalan macsó és a legjobb modorú hősszerelmes, akit mindnyájan szeretnénk magunk mellé, még akkor is, ha ennek semmiféle gyakorlati, életet, szíveket felforgatni tudó hatása nincs.

Mert tulajdonképpen ez a Csehov-olvasat pont ettől, ezért zseniális: megértheted belőle a Három nővért úgy, ahogy a Körmendi-Mensáros-Haumann paródiából majdnem megérthetted volna, de mégsem. Mert Sardar Tagirovsky a legkomolyabban veszi ezt a tenni nem tudó, de nagyon vágyódni akaró Csehov-társaságot.

Ahogy ott állnak vagy ülnek azon a lépcsőzetes emelvényen, ahogy az előadásbeli rendező-asszisztensek a csapó-tábláikkal szaladgálnak – mert igazából itt csak ők szaladgálnak, ténykednek érdemlegesen –, abban ott van az igazi Csehov dráma komikussága, ami pont így, ettől és ezért lesz drámai. Szinte éteri, amikor időről időre mind felénk fordulva emelgetik kezüket, és súgva, majd egyre hangosabban, élénkebben biztatnak: „Repüljetek, repüljetek, repüljetek!”

Pont úgy, ahogy Anfisza (Nagyabonyi Emese) – aki észrevétlen görnyedtségében egy külön bolygója az előadásnak – Olga kérésére nemcsak a zenészeknek, hanem nekünk, nézőknek is röptetni kezdi feneketlen kötényzsebéből a cukorkákat. Repülnek a cukrok, repülünk mi is, mert a repülés a lelkünk, életünk, létünk egészének repülése ebben a 3 Nővérben. Azé a repülésé, amely nem biztos, hogy Moszkváig visz, lehet, hogy sokkal messzebb, sokkal magasabbra és sokkal intenzívebben. Repüljünk akkor is, ha a szamovár mindennél lassabban folyó teáját várjuk, repüljünk akkor is, ha nekünk látszólag, időlegesen most itt nem terem semmi, nem jut dinnyeföld. Mert ebben a repülni tudásban van a dráma komédiája és a komédia drámája, mely egyben az élet színházának és a színház életének repülése, repülni tudása.

(2021. július 22., Szentendre)

Csatádi Gábor