"...reméljük, az idő- és térérzékelésünk is megváltozik a bent töltött idő erejéig"

Az idei évadját a Trafó egy tematikus Liberty Fesztiválal, a Görög Befogadással kezdi augusztus 23-29 között. E fesztivál részeként a Vízmezők c. immerzív installációt láthatjuk a Trafó Nagytermében augusztus 27, 28, és 29-én. Az öt alkotó – Kálmán Eszter, Juhász András, Balázs Juli, Keresztes Gábor és Szabó-Székely Ármin – közül kettővel, Balázs Julival és Szabó-Székely Árminnal beszélgettünk bizonytalanságról, a 20-40 perc szabadságban töltött időről, a kiszolgáltatottság többféleképpeni megéléséről, a szöveg és a vizualitás installáción belüli helyéről és a nézőpontot váltani tudás biztonságot és felszabadultságot adó próbálgatásairól…

A bizonytalanságról, kiszámíthatatlanságról mi az, ami eszedbe jut?

Ármin: A vízben lebegő ember képe. Vagy azé, aki egy hosszú úton elalszik az erdőben egy rögtönzött szálláshelyen. Mindkettőben közös, hogy pozitív érzéseket is kelthetnek bennünk ezek a helyzetek, vágyhatunk rájuk, megélhetjük bennük a szabadságot, de jelentik a környezetnek való kiszolgáltatottságot, védtelenséget is.

Hatásokat, képeket, atmoszférákat kerestünk a témához kapcsolódóan. Maga az installáció két „belépési pontot” kínál, két pozíciót. Van egy lenti, szűkebb, zárt tér, ahol meditatív hangulatban, akár fekve követhetjük a fejünk fölött zajló eseményeket, és van egy kinti, távolabbi pozíció, ahol lehetőségünk nyílik rálátni az egészre, és bizonyos mértékben alakítani is.

Juli: A közös munkánk egyik hívószava is a szabadság volt, olyan installációt szerettünk volna létrehozni, amiben a résztvevőknek/nézőknek szabadsága van, elmerülhet a különböző részletekben, szemlélődhet, és magának rakhat össze egy verziót. Ez behozta a kiszámíthatatlanságot, reméljük, jó értelemben: egy vizuálisan és hangilag is folyamatosan változó térben tölthetik majd azt a 20-40 percet, amit az installációra szánnak.

Hogyan hat rád általában, mit tudsz, mit szoktál kezdeni vele?

Ármin: Én igyekszem menni vele. És bízom a szerencsémben.

Juli: Én is, az Árminéban.
©Kálmán Eszter

A Vízmezők mit kezd, mit tud, mit szeretne kezdeni a bizonytalansággal, kiszámíthatatlansággal, azaz: milyen is egy immerzív installáció, hogyan képzeljük el?

Ármin: A Trafó programsorozatának kerete a görög menekültek hetven évvel ezelőtti befogadása. Ebből a felkínált témából minket a helyváltoztatás, az úton levés, a nálunk nagyobb rendszereknek, a természeti erőknek való kitettség és a változó körülmények között élő ember ragadott meg. Innen jön a vízen lebegő figura képe, aki körül zajlanak az események, és kontextus kérdése, hogy nyaraló családapának vagy hajótöröttnek látjuk.

Juli: Hatásokat, képeket, atmoszférákat kerestünk a témához kapcsolódóan. Maga az installáció két „belépési pontot” kínál, két pozíciót. Van egy lenti, szűkebb, zárt tér, ahol meditatív hangulatban, akár fekve követhetjük a fejünk fölött zajló eseményeket, és van egy kinti, távolabbi pozíció, ahol lehetőségünk nyílik rálátni az egészre, és bizonyos mértékben alakítani is.

…azt gondolom, hogy a bizonytalanságra lehet fejben készülni. Előre lehet gondolkodni kérdéseken, például: mi kell ahhoz, hogy az ember elinduljon, változtasson? Ezeken a kérdéseken a mindennapi pszichológia, Magyarország vagy éppen Afganisztán állapota, és a klímaválság kapcsán is gondolkodhatunk. Próbálgathatjuk a nézőpontokat!

Ármin, hogyan lesz, lehet ennek az installációnak a része a szöveg? Azaz az installációról a vizualitás jut eszünkbe elsőként, és nem a szöveg, miért lehet ez az alapvető, szokványos megközelítésünk “téves”?

Ármin: Nem téves, és nem is lesz a szöveg meghatározó része az installációnak. A hangzás annál inkább. Keresztes Gábor szövegrészleteket is használni fog, de ezekre inkább asszociációs lehetőségként gondolunk, a résztvevőkre bízva, hogy mennyit akarnak hallani belőle.

Juli, a vizualitás hogyan tud “szövegszerűvé” válni most itt?

Juli: Ez az ötös felállás Kálmán Eszterrel, Juhász Andrással és Keresztes Gáborral azt is magával hozza, hogy nem rendeztük egy értelmezés alá az anyagokat. Ilyen értelemben a részvevők „ízlésére” van bízva, hogy a videóval, a hanggal, a térbeliséggel vagy éppen egy szöveggel tud jobban menni az adott pillanatban, mi érdekesebb számára.

©Kálmán Eszter

Miért fontos a nézőpont váltás, és hogyan tesz erre kísérletet a Vízmezők?

Juli: Inkább érdekes, mint fontos. Maga a műfaj is nézőpontváltást fog kínálni, mert nem színházat látnak majd az emberek, de nem is egy képzőművészeti installációt. Azt reméljük, az idő- és térérzékelésük is megváltozik a bent töltött idő erejéig.

…a felkínált témából minket a helyváltoztatás, az úton levés, a nálunk nagyobb rendszereknek, a természeti erőknek való kitettség és a változó körülmények között élő ember ragadott meg. Innen jön a vízen lebegő figura képe, aki körül zajlanak az események, és kontextus kérdése, hogy nyaraló családapának vagy hajótöröttnek látjuk.

Ha változhat, és ha igen hogyan változhat általa a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság bennünk?

Ármin: Az ezzel kapcsolatos gondolatokat majd meghallgatjuk a résztvevőktől, és beküldjük a szerkesztőségbe. Én személyesen azt gondolom, hogy a bizonytalanságra lehet fejben készülni. Előre lehet gondolkodni kérdéseken, például: mi kell ahhoz, hogy az ember elinduljon, változtasson? Ezeken a kérdéseken a mindennapi pszichológia, Magyarország vagy éppen Afganisztán állapota, és a klímaválság kapcsán is gondolkodhatunk. Próbálgathatjuk a nézőpontokat!