Szeptember 1-én nem csak az iskola, hanem a Jurányi Ház új évada is indul egy új bemutatóval, a Schwechtje Mihály rendezte Hajtűkanyarral. A rendezővel, Schwechtje Mihállyal és az előadás szereplői közül Pálya Pompóniával és Hajdú Szabolccsal beszélgettünk korrupcióról, a kelet-közép európai „szokásjogról”, a Kádár-, és a Horthy rendszer örökségéről, a „velem akart jönni!” mentalitásunkról, a politikai példa nemkövetéséről, a közönyről és a lassan bugyborékoló bablevesről…

  • A korrupció az magyar szó szerintetek?
  • Pompónia: Hogy magyar valóság, az biztos. Hogy magyar szó-e? Nem használjuk eleget, pedig jó lenne tudatosítani.magyarosodott. Miért, a futball az magyar szó?
  • Szabolcs: …pláne a foci!
  • Misi: A labdarúgás az igen, de a futball az nem magyar szó.
  • Ha mégsem magyar szó, akkor vajon mégis mitől mehet nekünk ennyire jól?
  • Pompónia: Hogy a nemzetközi versenyben miért vagyunk mégis ennyire jók  benne?
  • Misi: Nem vagyok ennek a szakértője, nyilván, de szerintem ez még a Kádár-rendszerből eredeztethető… A Hajtűkanyar Autósiskola nem a nagyméretű, hanem a hétköznapi korrupcióról szól. A hálapénztől egészen a lefizetett autósiskolai oktatóig.

Ahogy jössz Kelet-Közép-Európa irányába, akkor egyre inkább érzed a bőrödön, hogy mi is az a korrupció –, gyakorlatilag már önmagában a határátlépés is egy lehetőség erre. Vagy egy rendőrrel való találkozás az út szélén… Ezen a szinten ez Németországban majdhogynem esélytelen.

  • Azt gondolom, hogy a korrupció, ha van, létezik, akkor a kisemberek korrupciójában rejlik, nem a mértéke, hanem a mentalitás gyökerei okán…
  • Misi: Könnyen lehet, hogy  a Horthy-rendszerben is volt már korrupció, azt nem tudom, én a Kádár-éra végén születtem, ahhoz tudok viszonyítani, abból láttam valamit. Ott nagyon működött, hogy hazaviszik a gyárból a cuccot, abból épült fel a nyaraló.
  • Szabolcs: Igen, mert „haza akart velem jönni”…
  • Misi: Ki  minél ügyesebben tudja átverni a rendszert, annál vagányabb gyerek. Szerintem ez a mentalitásunk innen jöhet… Aztán persze ott van az eredeti „tőkefelhalmozás” korszaka – megtörténik a ’89-es rendszerváltás, amikor ugye, elvileg senkinek sincsen semmije, aztán valahogy az ügyeseknek lesz. Aki meg valaminél fogva nem volt elég ügyes, annak elkezd fájni, hogy miért is nem volt elég ügyes.
  • Szabolcs, szerinted is erre a rúgóra jár a magyar korrupció? Ami egyébként nem is magyar szó, ahogy azt pár éve egy tisztességes, magyar, földgázzal foglalkozó iparosembertől megtudtuk.
  • Szabolcs: Persze, nem feltétlenül magyar, mert egész Kelet-Közép-Európában dominánsan jelenlévő dolog ez.  Nyugat-Európában is jelen van, és nagy eltéréseket mutat országoktól függően. A németeknél talán kissé kevésbé jellemző, mint az olaszoknál. Persze ezek klisék, ám ha egy kicsit a hétköznapjaikban is élsz közöttük, akkor ezt van módod megtapasztalni. Ahogy jössz Kelet-Közép-Európa irányába, akkor egyre inkább érzed a bőrödön, hogy mi is az a korrupció –, gyakorlatilag már önmagában a határátlépés is egy lehetőség erre. Vagy egy rendőrrel való találkozás az út szélén… Ezen a szinten ez Németországban majdhogynem esélytelen. Misi mondta a Kádár-érát, a szocializmust, de nagy kérdés, hogy mi volt előtte?… Ha megnézzük a történelmet, akár a Horthy-korszakot, vagy az előtte levő évtizedeket, hát ott is, keresztbe-kasul korrumpálták egymást, és panamáztak versenysport-szerűen. Legalábbis ha hihetünk Móricnak, Mikszáthnak, Adynak…
  • …és milyen az a Hajtűkanyarban elkövetett hazai korrupció?
  • Misi: Megjelenik ebben a darabban a korrupció többféle formája, akár teljesen különböző társadalmi rétegek alakjai között is, olyanok között, akik nincsenek tisztában a közélettel, mert talán egyáltalán nem is érdekli őket. Mert nemcsak hidegen hagyja őket, hanem idegenkednek is tőle, valószínűleg. „Én ezekkel nem foglalkozom, csak jól akarok élni!” – avagy „túl akarok élni!” De persze, nyilván jól akarok élni, hisz a szerint választok magamnak munkát, hogy végre legyenek olyan bevételeim is, amelyek után nem kell adózni, mert könnyen, egészen sajátos helyekről, utakon jönnek. És e mellett ott van egy másik történetszál is, amelyben látjuk,  hogy csinálják ezt az igazi, nagy játékosok.

Az SzFE-n az egyetemfoglalás alatt sokszor szóba került az,  hogyan tudunk hatékonyan fellépni, és képviselni az érdekeinket úgy, hogy ezek ne csak üres frázisok, performatív tüntetések legyenek, hanem tényleg eredményre jussanak. Nagyon „furcsa” volt, hogy minél nagyobb dolgokban gondolkodtunk volna, annál kevéssé valósultak ezek meg. Egymás között beszélgetve jutottunk arra, lehet, hogy fordítani kellene ezen az egészen, és  kicsiben kellene elkezdeni.

  • Szabolcs: Van egy olyan gyanúm, hogy a hétköznapi emberek között talán fel sem merül, hogy ez probléma.Olyan nagy mértékben lépték át ezen a téren a  Rubikont és a határokat a mi vezetőink, hogy az átlagember, amikor egy ilyen autósiskolában a korrupcióra való felhívás megtörténik, akkor ezt szinte természetes működési mechanizmusnak tekinti.
  • Misi: Hányszor futunk bele olyan helyzetbe, amikor meg kell javíttatnod valamit, és azt kérdezik: „számlával lesz vagy számla nélkül?” – és elgondolkozol rajta, hogy basszus, tőlem mindig kérnek számlát, én mindig adok számlát…- és válaszolsz: persze, adjál számlát! – Jó, de akkor harmincezer forinttal több lesz.  …és aztán egyszer csak veszel egy nagy levegőt…!
  • Pompónia: …belecsúszol ebbe…
  • Misi: …mert ott van az a harmincezer forint…
  • Szabolcs: …de aztán megnyugtatod magad, hisz látod a kerületedben, a városodban, a faludban akár a polgármestert, és…
  • …igen, de a Hajtűkanyar Autósiskolában az a tanuló mégiscsak korrupcióellenes, nemde?
  • Szabolcs: Ez nyilván karakter-és neveltetésbelii kérdés is, hogy kinek hol van a határ…! Aki olyan családban nőtt fel, amelyik tele volt ügyeskedéssel, és azt tanulta otthon, az egészen más, mint az, akiknél otthon még füllenteni se volt szabad.
  • Misi: Ez a tanuló a történetünk szerint egy külföldön, Nyugat-Európában szocializálódott fiatal, aki hazajön, itt jár egyetemre – igazából azért jön haza, hogy gondoskodjon a nagymamájáról, aki beteg -, és közben az egyetemen szerveződő új politikai mozgalom, amivel ő egyébként szimpatizál, mert olyan célokat tűz ki, mint a korrupcióellenesség,  beszippantja, és ott elkezd dolgozni mint aktivista. Aki látja, hogy mi történik, hogyan zajlanak a dolgok itt, de nem is érti, hogy ez miként fordulhat elő. Azt gondolja, hogy mivel náluk, külföldön nem így mennek a dolgok, ezért biztos itthon is könnyen megfordítható lesz majd ez a trend.

Nincsenek benne ilyen mondatok: „Ha te lefizeted az orvost, akkor ne várd el a minisztertől, hogy ne jachtozzon az Adrián”. A produkciónkban a korrupció egy massza, egy balansz, amivel a legkülönfélébb helyzetekben találkozunk.

  • Pompónia: Az SzFE-n az egyetemfoglalás alatt sokszor szóba került az,  hogyan tudunk hatékonyan fellépni, és képviselni az érdekeinket úgy, hogy ezek ne csak üres frázisok, performatív tüntetések legyenek, hanem tényleg eredményre jussanak. Nagyon „furcsa” volt, hogy minél nagyobb dolgokban gondolkodtunk volna, annál kevéssé valósultak ezek meg. Egymás között beszélgetve jutottunk arra, lehet, hogy fordítani kellene ezen az egészen, és  kicsiben kellene elkezdeni. Mert ha mindenki csak egy kicsit tesz oda, csak egy kicsit tesz másként különböző helyzetekben, az a pillangó-elv módjára  beindít majd egy jóval nagyobb folyamatot, amelynek az eredményét  meg se éred, élvezni sem fogod tán. De ez nehéz, mert ott kell lefékezni, ahol nem akarnál, ahol lefizetésről van szó, ott kell nemet mondani, és zsíros kenyeret enni egy hónapig –,  persze  az ember az efféléket előtte azért átgondolja… Hinni valami nagyobb változásban, amit bár te egymagadban nem tudsz megcselekedni, de a saját életedben ennek a változásnak a kicsinyített másait igyekszel megcselekedni, akként létezni. És természetesen ez  arra a síkjára, dimenziójára is igaz az életnek, az életednek, amikor épp depressziós vagy, vagy akár kiközösítenek, a szégyent éled meg, azt, amikor nem csatlakozol, nem tartozol sehova. Hogyha a fordított pszichológiát alkalmazod: elkezdesz adni, egy ölelést, visszajelzéseket, egy jó reggelt!-túró rudit, mert tudom, hogy szereted a túró rudit, akkor egyszeriben elkezd ez az egész visszajönni hozzád, és talán ez az áramlás képes felduzzadni akkorává, hogy szemmel látható változást indítson el.
  • Amíg a vezetőink nem adnak nekünk túró rudit, addig ne csodálkozzunk, hogy mi sem adunk egymásnak túró rudit, nem, Szabolcs? Azaz: mi azért legyünk vagy ne legyünk korruptak, korrupcióra fogékonyak, mert a vezetőink sem azok, vagy éppen mert annyira azok, hogy szinte el is vesznek benne?
  • Szabolcs: Minden embernek szüksége van referenciapontokra, -személyekre, -helyzetekre, amelyekhez viszonyítani tud. Egy politikai szereplő hatalommal a kezében, az  óriási felelősség!
  • Pompónia: Példa!
  • Szabolcs: …ha ő azt mutatja, hogy lehet, mert a törvény nála van, akkor onnantól kezdve sokan gondolhatják úgy, hogy akkor azt nekem is meg lehet, szabad tenni. Vagy legalábbis tehetek rá kísérletet. Főleg akik ezeket a politikusokat referencia pontoknak tekintik.
  • A Hajtűkanyar Autósiskola c. előadás tud vagy akar-e referenciapont lenni?
  • Misi: Vannak benne helyzetek, amelyek elgondolkodtathatják a nézőt, ám semmilyen megoldást nem kínálunk, ilyen értelemben viszonyítási pontok sem tudunk lenni. Semmilyen megoldást nem akarunk adni.
  • …az is megoldás, ha nincs megoldás…
  • Misi: Nincsenek benne ilyen mondatok: „Ha te lefizeted az orvost, akkor ne várd el a minisztertől, hogy ne jachtozzon az Adrián”. A produkciónkban a korrupció egy massza, egy balansz, amivel a legkülönfélébb helyzetekben találkozunk. Elkezdve az orvostól az autósiskolán át a jön a gázszerelő, és milyen számlát kérsz-ig, a rendőrrel való egyezkedésekig. Számtalanszor nem is azért sodródsz bele, mert jól jársz vagy egyetértesz vele, hanem egyszerűen csak a félelem miatt.
  • Szabolcs: A fogaskerekek azok egy irányba mozognak, és van egy nagy fogaskerék…

A korrupciónál sokkal nagyobb kihívás vagy mumus a közöny, a belenyugvás. Amíg megkísért minket a legyintés, a beletörődés – a közöny újfajta formája -, mindaddig ez marad a legnagyobb mumusunk, gyilkosunk.

  • …és már a lendület visz magával…
  • Szabolcs: …és amelyik az összes többit hajtja. És a nagy fogaskerék az összes többit egy irányba hajtja.
  • Látod, Pompónia, lehet, hogy bedarál minket és a túró rudit is a gép?
  • Pompónia: Mi van, ha ez az előadás vagy mi alkotók azzal, hogy önkritikát gyakorlunk, tehát nem felmutatjuk, hogy ti ilyenek vagytok, ellentétben velünk, hanem hogy mi is ilyenek vagyunk, hisz akár magam is rádöbbenek megannyi helyzetre a próbafolyamat alatt, ami engem is elgondolkodtat, ami kihat a nézőre is…
  • Szabolcs: Teszteljük, kóstolgatjuk ezeket a helyzeteket, nyilvánvalóan ezek közül számtalan ismerős már a hétköznapjainkból, ám van, amit csak hallomásból ismerünk. Mégis  érdekes felismerés volt az, hogy nem tudunk olyan extrém dolgot mondani, kitalálni – hisz a művészet megengedi, szabadabban kezeli a túlzást –, amiről azt éreztük, hogy  ma Magyarországon ez nem történhetne meg és túlzás. Magyarország most  olyan helyzetben van, ahol minden, amiről azt hitted, hogy  a legvadabb abszurdban lehetséges csak, az ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren teljesen bevett, szokványos mindennapisággá lett.
  • Tudunk-e, egyáltalán kell-e valamit, bármit kezdeni a mostani magyar korrupcióval?
  • Szabolcs: Számomra minden olyan körüljárásnak van értelme, ami által akár egy ezred százalékkal is, de hozzájárul ahhoz, hogy tisztábban lássál ebben a dologban. Ezt a problémát a színház eszküzeivel nem lehet megoldani önmagában, de pici, apró mozaikok által segíthetjük azt a kulturális folyamatot, amely által tisztul a kép, és talán egyre kevésbé lesz elfogadható gazdaságilag vagy morálisan a korrupció. Bár őszintén nincsenek illúzióim, ezek a folyamatok általában visszatekerednek a nullpontba és kezdődik minden előlről. 
  • Pompónia: A korrupciónál sokkal nagyobb kihívás vagy mumus a közöny, a belenyugvás. Amíg megkísért minket a legyintés, a beletörődés – a közöny újfajta formája -, mindaddig ez marad a legnagyobb mumusunk, gyilkosunk. Valóban meg kellene kísérelni, hogy legalább a  közönytől megszabaduljunk, és tényleg lásunk egyre  jobban rá, hogy mennyire kártékony és ártalmas!

Hinni valami nagyobb változásban, amit bár te egymagadban nem tudsz megcselekedni, de a saját életedben ennek a változásnak a kicsinyített másait igyekszel megcselekedni, akként létezni. És természetesen ez  arra a síkjára, dimenziójára is igaz az életnek, az életednek, amikor épp depressziós vagy, vagy akár kiközösítenek, a szégyent éled meg, azt, amikor nem csatlakozol, nem tartozol sehova. Hogyha a fordított pszichológiát alkalmazod: elkezdesz adni, egy ölelést, visszajelzéseket, egy jó reggelt!-túró rudit, mert tudom, hogy szereted a túró rudit, akkor egyszeriben elkezd ez az egész visszajönni hozzád…

  • Szabolcs: Ha már évek óta kudarcélményekkel vagy körülvéve, akkor már mindenről azt érzed, hogy eleve halálra van ítélve minden próbálkozásod. Ám ha meg sem kísérled, akkor akkor biztos hogy nem fog történni semmi. Mindig a halálra ítélt kísérletekből történik aztán valami igazán jó,  amikor megkísérled azt, amit lehetetlennek ítéltek.
  • Misi: Minden megszüli a maga ellenpólusát. Mondhatjuk, hogy idegesít, hogy a közöny miatt  nem „történik” semmi, ám ettől még ez a közöny rengeteg embert idegesít annyira, hogy egyszer csak valami átbillen, és elkezdi a közöny azokat is mobilizálni,  akiket nem idegesít. Persze, a kérdés az, hogy mikor történik meg ez a fordulat, ahogy nyilván azokat idegesíti a leginkább, akik talán a legrégebb óta várnak erre a fordulatra. Ez valami olyasmi, mint a forrásponthoz közelítő gulyásleves: buggyangat, buggyangat, majd egyszer már csak forr…

Csatádi Gábor