…az valami olyan, amiről nem tudunk, nem sejtünk semmit, nem tervezhető előre, mert nem igazán tőlünk függ, mégis teljesen részt veszünk, részt kell vennünk benne. A táncot kötéltáncként magunkkal, a másikkal együtt eljárni valami olyan, amit sosem tudunk előre, mégis teljesen a hatalmába kerít… Kovács Domonkos rendezte, koreografálta a Manna Produkció Dancing On A Grinder c.fizikai bábelőadását, mely pont ezt a leheletfinom és egyben egész lényünk teljes erőbedobását igénybe vevő küzdelmes kötéltáncát ragadja meg hihetetlen érzékeny finomsággal. Talán azért, hogy megmutassa: a társkereső applikációkon és Covid bezártságon innen és túl létezik, léteznie kell valaminek, ami érzéki, emberi, szenvedélyes, önmagunkra és a másikra figyelni vágyó, akaró – olyan, amitől magunkra és a velünk egy húron, kötélen pendülőre, táncolóra lelhetünk…
A Bethlen Téri Színház elsötétült játszó terét üljük körbe, hogy a koncentrikus bevilágításban két ember, két egyenrangú fél közös vagy épp egymásnak feszülő „viadalát”, harcát”, egymás elleni és egymásért való feszülését nézhessük. Kovács Domonkosét és egy bábét. Egy emberméretű, papírból és celluxból alkotott fehér emberóriásét (látvány: Kárpáti Panna). Óriássá képződik, mert vakítóan áttetsző fehérsége, és játszi könnyedséggel, balettosokat megszégyenítő feszes pontosságú mozgással nő össze azzal, aki kecses, értő, tűpontosan kicentizett mozdulatívekkel mozgásba hozza őt – ezt a fehér, önálló entitássá, óriássá nővőt. Önállóvá, holott Kovács Domonkos mozdulatai nélkül maga mozdulatlan lenne. És bár, mint egy köldökzsinór, egy fehér szalag köti össze a bábunkat a játszó tér szélével, ettől csak még szabadabbá, autonómmá válik ez a papírból és celluxból „eggyé gyúrt” elevenség.
@Sin Olivér
Mozgásuk a légzés mozgásának üteme. A ki- és belégzés egymást váltó, egymással ellentétes irányú üteme. Mégis eme egymásnak ellentétes irány Kovács Domonkos rendezésében, koreografálásában még a vehemensen drasztikus mozdulatokra épülő jelenetekben sem egymásnak feszülő – avagy ebben az egymásnak feszülésben, egymásnak feszülésből harmonikus egység, egyesség válik. A kit, mit keressek bizonytalanságából, a milyen szerepet is válasszak a domináns vagy alárendelődő szerepvariációk közüljéből szép, dinamikus finomsággal, mintegy észrevétlen egyességben, szimbiózisban megszületik valami…
Megszületik e látszólagos egymásnak feszülő dominálni akarásból valami olyan, amit talán nem várnánk, remélnénk? Igen, mert nem ehhez vagyunk szokva, nem erre vagyunk kondicionálva… Vagy ez is csak egy unásig koptatott sztereotípia arról, hogy milyen az, amikor valaki nőies avagy férfias? Miért hogy mindig kell valakinek „kint” s valakinek „bent” lennie? Avagy „alul”, „elől”, „felül”, „hátul” lennie? Tényleg csak annyi lenne a társadalom mechanizmusa, a személyes kapcsolati hálónk alapkontextusa, hogy ki, hogyan, miképp tudja, akarja meghódítva leuralni, megenni reggelire a másikat? Húspiaccá lettünk, avagy mi magunk teremtjük újra és újra ezt a húspiac jelleget, mert bár viszolygunk tőle, ágálunk ellene úton-útfélen, mégsem tudunk másként, máshogy létezni?
Nézzük a fehér, egy kölyök macskányi játszi könnyedséggel mozgatott fehér óriást, és a vele egy percre sem megszüntető szemkontaktust, a gondos finomsággal, heroikus játékossággal, huncut kérlelhetetlenséggel és egyre tántoríthatatlanabb elszántsággal mozgó Kovács Domonkost, és lassan érteni, érezni kezdünk valamit…
@Sin Olivér
Mert igen, ez az az egymástól szinte el nem választható egymásban, egymásból élés, a maga leheletfinoman is markáns és érzékeny mozgás – a sajátos dinamizmusával olyan, mint egy kötéltánc. Olyan, melyben egyszerre vagy kötél is, és az ezen a kötélen táncoló is… Egyszerre vagy nő és férfi, ki- és belégző, szerető és szeretett, aktív és passzív… Egyszerre, egyetlen hatvan percnyire nyúló pillanatban érted meg, hogy a szexualitásban, a szerelemben nem biológiai nemek, hanem lelkek vannak, amelyeket keresve nem lelhetünk meg, ám egy egymásra találó tekintetváltásban rátalálhatunk.
A Dancing On A Grinderben Kovács Domonkos szenvedélyes dinamizmusával ad választ, és egyben útnak is indít, hogy kötéltáncát járjuk hihetetlen finoman, ám meg nem szűnő odaadással annak az életnek, amely minden bábból eleven élőt, és minden elevenből bábot is varázsolhat, feltéve ha elfelejtünk hús-vér módon, önmagunkat vásárra vinni tudó kontaktusba lépni azzal, akit szeretnünk, akihez kapcsolódnunk kell…
(2021.szeptember 17.)
Csatádi Gábor
@Sin Olivér
