Közhang

Október 27-én a Freeszfe Egyesület által megrendezésre kerülő ötnapos Freeszemle keretein belül a zeneakadémisták közreműködésével mutatták be a Marczibányi Téri Művelődési Központban Sándor Dániel Máté rendezésében Mozart: Don Giovanni című operáját. Nem kis vállalkozás, de a fiatal alkotók képesek voltak a műfajból fakadó megpróbáltatásokat az előadás szolgálatába állítani.

Mint oly sok egyébként rendszeres színházba járó, e sorok írója is „fél” operába járni. (Hiába, a kritikus is csak ember!) Ki tudja, miért? Mintha az operának (legyen szó műfajról vagy épületről) lenne egy laikusokat meg nem tűrő aurája. „Itt már nem elegendő a cselekmény követése, itt már a zenéhez is érteni kell” – gondolhatja az ember. Valóban, egy opera értelmezésekor a zenei képzettség – itt a jártasságnál már jóval többről van szó – jól jön, hiszen az alkotók a zenével is játszhatnak (lehet gyorsabb, lassabb, hangosabb, halkabb stb.) – igaz, nem annyira szabadon, mint a darab többi részével –, és így többletjelentéssel ruházhatják fel az előadást. Ám egy átlag néző esetében a zene az élvezetek hordozója, nem pedig az információké, azokat számára a cselekmény juttatja el . Sándor Dániel Máté Don Giovanni rendezése azonban megszabadítja a nézőt ilyesféle kételyeitől.

Az előadás érdekessége, hogy a darab nyolc szerepe arányosan oszlik el színészek és képzett operaénekesek között. Természetesen a színészi hivatás egyik feltétele az énektudás – vagy legalábbis az arra való hajlam –, de könnyű belátni, hogy egy színész és egy operaénekes zenei kvalitásai nem tárgyalhatók egy asztalnál. Így joggal merülhet fel kétely a nézőben. Az előadás esetében ezen elképzelés mégis működik. A színművészek hősiesen teljesítenek. Külön kiemelendő a Zerlinát alakító Cseke Lilla Csenge, kinek teljesítménye leginkább közelíti meg az operaénekesekéit – egy hozzá nem értő számára legalábbis.

Többről van azonban itt szó, mint kivételes technikai felkészültségről. A színművészek alakította szerepekhez ugyanis remekül illik ilyesfajta „fogyatékosságuk”, míg az operaénekesekéihez szakképzettségük. Rohonyi Barnabás remekül hozza a bájgúnár címszereplőt, aki tenyérbemászóbb, mint valaha. Az operába illő kvalitás hiánya ez esetben a nárcisztikus karakter szatirikus ábrázolását vonja maga után, hiszen míg ő nem, a néző pontosan tisztában van hibáival, hiányosságaival.

A Vizi Dávid alakította Leporello burleszki karaktere szintén hiteles marad, hiszen az örök vesztes – ám morálisan korántsem megkérdőjelezhetetlen – kisember és a kifogástalan hangszín valahol mégis csak ellentmondásként mutatkozhat. Bánki Mihály féltékenységében valóságos agresszorrá váló Masettója pedig egy pillanatra sem tűri meg az emelkedett hangnemet. Cseke Lilla Csenge korábban már említett teljesítménye pedig remekül párosul a vágy tárgyaként feltűnő naiv Zerlina karakterével.

A fentieknek megfelelően a Zeneakadémia, illetve a Pécsi Tudományegyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak kifogástalan zenei képzettsége ugyancsak az alakított szerepek karakterrajzához járul hozzá.  Donna Annát Kronauer-Vida Anikó, Donna Elvirát pedig Takács Barbara alakítja, és valódi dívaként jelennek meg a színpadon. Az apját gyászoló Donna Anna és a büszkeségében megsértett Donna Elvira érzelmeiktől elvakított bosszút forraló karaktere egyaránt megköveteli az operaénekesek erőteljes és tiszta,  ily módon a szerepek elhivatottságát kifejező, hangnemet és hangszínt. Ugyanez mondható el a mindössze a második felvonás végén megjelenő, Dani Dávid alakította Kormányzóról.

Mivel a darab elején Juhász Bence, az előadás karmestere testesíti meg a szerepet  a leginkább kifogásolható énektudással,  a temető jelenetben először hallható Dani basszusa valóban evilágon túliként hat. Az operaénekes egyébként a megjelenésében is remek választás, hiszen több, mint kétméteres termetével valódi óriásként magasodik a többi szereplő fölé. Végül pedig a hősszerelmes Don Ottaviót alakító tenor, Pál Botond trilláit és kitartott hangjait ügyesen aknázzák ki a karakter nyámnyilaságát, férfiatlanságát ábrázolandó.

Az egyes szereplők hangja mellett a látvány szintjén is az operáról kialakított általános nézői elképzelések aláásása figyelhető meg. Nincsenek grandiózus díszletek, kellékek, jelmezek – igaz, ez utóbbi a kortárs előadásokból is kikopni látszik. Minden csupán jelzésértékű. A színtér nem több, mint az elfüggönyözött színpad és az az elé felépített emelvény. Don Giovanni selyemingben pózol, a kívánt Zerlina vörösben esküszik, Donna Anna feketében gyászol, a bálban csak egy fehér maszkkal egészül ki a ruházat (Jelmez: Radványi Fruzsina, Osvárt Réka), a bált, illetve a pokol kapujának megnyílását csak a fények érzékeltetik.

Az alkotók a magyar szöveget sem kímélték, az meglehetősen profánná vált. Például: a „Csitt!” vagy „Csend!” megszólalásokat rendre a „Kuss!” helyettesíti, de nem ritka a káromkodás sem. A profán szöveg, mi tagadás, képes komikus helyzetet teremteni, de az már a néző ízlésétől is függ, hogy képes-e nevetni is rajtuk?

Természetesen, ahogy arra számítani lehetett, az elmúlt egy év SZFE körül lezajló eseményei erre az előadásra is hatottak. A néző egyszerűen képtelen nem a fiatalok hitvallásaként értelmezni a két felvonás fináléját. Az első felvonás végén Lorenzo Da Ponte librettójának megfelelően a szereplők a népet jelképező kórussal közösen zengik a „Viva la libertá!”-t („Éljen a szabadság!”). A második felvonás végén a kórussal együtt minden szereplőt felsorakoztató, a darab tanulságát megfogalmazó példabeszéd pedig Harsányi Zsolt fordításában hangzik el: „Jámbor légy, mert rosszul jársz!/Bárha jó a dínom-dánom,/Ámde, lám, a vége gyász!” És éppen ebben áll az egyébként ügyesen kivitelezett darab igazi ereje. Abban, hogy az alkotók nem egy klasszikusra húzták rá mondandójukat, hanem az eredeti darab erkölcsi mondanivalóját állították csatasorba. Bravo, bravissimo!

Győri-Drahos Martin

Zongorán játssza: Laufer Szilvia
Koncertmester: Hörömpöli Anna
Zenekar: Gyódi Norbert, Hurtik Rita, Paulovits Boglárka, Bélik Tamás, Bendes Bettina, Pethő Kriszta, Molnár Lily, Blaga Dávid, Kutyifa Gergő, Kutas Mária, Kovács Áron, Vincze Balázs
Kórus: Magamnál jobban 2.0 – Cseh Róza, Gadanecz Éva, Gubucz Viktória, Juhász Hajnalka, Nádudvari Nóra, Olcsák Viktória, Szabó Gábor Bence, Szabó Zsófia, Szemere Katalin, Tajti Boglárka, Talyigás Anikó, Törley Katalin, Vágó Nándor, Váradi Gábor