Október elején mutatták be Friedrich Schiller Don Carlos c. drámáját a Radnóti Színházban Nagy Péter István rendezésében. Don Carlossal, Nagy Márkkal és Posa Márkival, Baki Dániellel beszélgettünk vonzalmakról, azok viszonzatlanságáról, félrecsúszásáról, a távolmaradásról, szeretetéhségről és érzelmi manipulálásról, egy időtlen politikai hitvallás mostani elevenségéről, a szövegkönyből elhagyott, ám fajsúlyos mondatokról, bizalomról, a politikai és minden más értelemben is vett cselekvőkészség megtorpanásáról, a tettetett érzéketlenségről, a másikkal megosztani nem akart szándékok miatti egymagunk maradásról, a tétnélküliség mostani valóságáról, a Covid tépázta bizalomról és a szélsőségekig elvitt élet által megmutatkozó „mindennek tétje van” életképességéről…

  • Mit jelent számotokra vonzódni valamihez, valakihez?
  • Dani: A vonzásról, vonzódásról elsőre egy mágnes jut eszembe. Nagypapámnak volt egy hatalmas,  erős mágnese, amivel nagyon sokat játszottam gyerekkoromban, talán ezért.
  • Márk: Valakinek a közelségét, akinek ez a fajta közelsége aztán megváltoztatja az időt, a teret és igazából mindent…

Don Carlos folyamatos szeretetéhségben leledzik, és ebben a környezetben a szeretetből nem nagyon jut neki. Egyik viszony, kapcsolódás kaotikusabb  körülötte, mint a másik. Egyetlen közvetlen, tegező viszonya létezik: Rodrigóval,  ő az egyetlen lehetősége arra, hogy bármiféle szeretetet, kötődést megéljen.

  • A vonzódáshoz inkább több pozitív vagy negatív élményetek kapcsolódik?
  • Márk: Igen, nem mindig felhőtlen valami a vonzódás… Hányszor nem vesszük, gondoljuk igazán teljes mértékben komolyan… Brecht mondja: homályos gerjedelem. Számomra inkább pozitív élményt jelent azért. Szeretem kedvelni az embereket, jóleső érzés, ha tetszenek, ha hiányoznak. Ha ez a hiány különösen elhúzódó, lásd Covid-lezárások, akkor viszont nagyon kínzó tud lenni. Akikkel rengeteget vagy együtt, mert rengeteget dolgoztok, buliztok közösen, és  hirtelen, elvágólag ez az intenzív együttlét egyszer csak megszűnik, és mindenki ül a szobájában, és néha-néha írogat a másiknak maximum…
  • Dani: Veled volt már olyan, hogy valamihez nagyon vonzódtál, valamit nagyon-nagyon szerettél volna, aztán amikor egész közel kerültél már hozzá, akkor érezted, hogy a fenébe, ez mekkora csalódás?! – mert ez már így, ahogy van,  nagyon ronda, de annyira, hogy  szinte taszít…!
  • Márk: Nem, azt hiszem, ilyen még nem volt!
  • Jól érzem, hogy a Don Carlosban ez a fajta vonzás, vonzódás szabja, vezeti a történéseket?
  • Márk: Don Carlos folyamatos szeretetéhségben leledzik, és ebben a környezetben a szeretetből nem nagyon jut neki. Egyik viszony, kapcsolódás kaotikusabb  körülötte, mint a másik. Egyetlen közvetlen, tegező viszonya létezik: Rodrigóval,  ő az egyetlen lehetősége arra, hogy bármiféle szeretetet, kötődést megéljen.
  • …holott Don Carlos az, aki talán a legintenzívebben vágyik arra, hogy a lehető legközvetlenebb viszonyban legyen mindenkivel…
  • Márk: Igen, abszolút! …bár azért az a világ, ahol don Carlos közlekedik, az is fura, nem? Nem igazán  szív vezérelte világ – itt elvek vannak, van egy nagyon furcsa, „agy vezérelte” jellege, ahol minden csak fejben működik…-, mindezekbe furán illeszkedik egy csávó, aki tudja magáról, hogy elég fura, bárdolatlan a stílusa, de azért várja, sóvárogja, hogy szeressék.

Az érzelmeknek ez a fajta elfojtása itt egyik szereplőnek sem esik jól, de attól még ez így van, ez az uralkodás, kormányzás normális ügymenete és kész!

  • Dani: Posát azért alapvetően egészen más motivációk mozgatják. Nyilván vonzódik  Carloshoz, de ettől függetlenül őt az mozgatja, hogy kit hogyan, miképpen tud használni, mozgósítani a céljai, a saját ügye érdekében. Mindjárt az elején, amikor vinné ennek a fiúnak a levelet a lázadóktól,  rögtön felméri, hogy ezt így nem teheti, csak Erzsébeten keresztül. Posa mindjárt az elején átlátja, hogy a szereplők egymás közti vonzódásait hogyan tudja felhasználni a saját hasznára.
  • …és ez már manipuláció…
  • Dani: Persze!
  • Márk: De Posa nem a saját érdekérvényesítése miatt tesz így, hanem  egy magasabb ügyért manipulál másokat. Mindez tehát közvetlenül nem neki jó, hasznos, még akkor sem, ha mindezeknek örül természetesen, hisz nem önös érdekből kavarja össze a szálakat. Bár  valamennyire mégis kihasznál embereket, nyilván.
  • Dani: Hát igen, így is meg lehet közelíteni…
  • Nem lehetséges, hogy bár a márki  nemes ügyet képvisel, de nem minden esetben látja át, hogy mindeközben kinek mekkora bajt is okoz?
  • Dani: De, ezt el is mondja: „Megvakított a büszke őrület, hogy a tervem nélküled is végbe vihetem!”Beismeri, hogy az  hiba volt a saját részéről. hogy a tervébe nem vonta be Carlost.
  • …mert talán, azzal, hogy bevonjuk a másikat, elmagyarázzuk neki, hogy mit, miért szeretnénk, így tudtunkon kívül neveljük is, nem?
  • Dani: Igen, ez a nagy vétsége a márkinak, hogy nem avatja be  tervébe, terveibe don Carlost.

…amikor elkezdtük közönség előtt játszani a darabot, hogy a reakciókból  eszméltünk rá, hogy még most is, háromszáz év távlatából is mennyire aktuális! Amikor édesapám látta a darabot, utána kifakadt, hogy mi a fenének kell itt aktualizálni! Mert azt gondolta, hogy ez a szövegrész ott a napi politikához lett alakítva. Pedig nem, ez a Vass István fordításának itt-ott meghúzott és éppen csak módosított változata pusztán.

  • Mit kezd, mit tud kezdeni ezzel a be nem avatással don Carlos?
  • Márk: Összezavarodik, mert nem érti, hogy mi, miért történik, ám aztán – a nagy vádaskodás és a börtönbe helyeztetése után – kap egy vallomást a márkitól, és egyből összeáll benne ez az egész! Egy ilyen vallomás általában mindenkinek jól szokott esni.
  • Mintha ebben a drámában mindenki ledugózná az érzéseit, érzelmeit, nem merné őket megélni, nem?
  • Márk: Don Carlos ki is fakad, hogy itt a márkin kívül nincsen senki, akivel őszintén beszélhetne! Van is pár mondata, ami arról szólt, hogy az apja utoljára  csak gyerekkorában érintette meg gyengéden – bár ezt a részt aztán töröltük a szövegből…
  • Dani: Pedig ezt majd lehet, hogy egyszer vissza kéne tenni, mert ez egy nagyon jó rész…
  • Márk: Az érzelmeknek ez a fajta elfojtása itt egyik szereplőnek sem esik jól, de attól még ez így van, ez az uralkodás, kormányzás normális ügymenete és kész!
  • Posa márki szájából a második rész elején mennyire őszinte az a politikai hitvallásáról szóló monológ?
  • Dani: Egyfajta játék, hisz mérlegelnie kell, hogy mi az, amit elmondhat, ám azt hiszem, hogy a gondolatatokat, amiket elmond,  komolyan is veszi. Valóban: pengeélen táncol, ám monológja nagyrészt Posa márki valós politikai hitvallása.
  • Márk: Igen, Posa márkinak fontos ez a fajta haladás, felszabadítás.
  • Dani: Döbbenetes volt számunkra, amikor elkezdtük közönség előtt játszani a darabot, hogy a reakciókból  eszméltünk rá, hogy még most is, háromszáz év távlatából is mennyire aktuális! Amikor édesapám látta a darabot, utána kifakadt, hogy mi a fenének kell itt aktualizálni! Mert azt gondolta, hogy ez a szövegrész ott a napi politikához lett alakítva. Pedig nem, ez a Vass István fordításának itt-ott meghúzott és éppen csak módosított változata pusztán. A király és a Posa márki között elhangzó szöveg szinte egy az egyben a Vas István-fordítás.

Nem igazán hallottam még olyat, ahol a lakosság száz százaléka azt mondta volna, hogy az adott helyen minden mindig jól működik. Abból a szempontból ez egy nagyon jó Schiller-dráma, hogy itt, ebben a világban minden a szélsőségekig feszített,  mindennek nagyon durva tétje van… Schiller világában nem szabad megszólalni, nem szabad magánbeszélgetéseket folytatni, nem szabad olyan kijelentéseket tenni, melyek többértelműek lehetnek, mert végső soron bárki az életével fizethet érte.

  • Szerintetek ebben a Don Carlos-rendezésben mi jelenti az igazi tragédiát?
  • Márk: Az, hogy ez a világrend a maga tettetett nagyságával, hatalmaskodásaival, végtelen kiüresedéseivel, az érzelmek megélése, kimutatása terén való deficitjével nem legyőzhető. Bár Posa márki meghozza a maga áldozatát,  mégsem legyőzhető!
  • Dani: Az a baj, hogy don Carlos nem hallgatja meg az üzenetet, mert akkor tudná, hogy pár száz év múlva jönni fog egy királyfi… Nem most, majd egyszer…!
  • Márk: Persze, mi a darabban most csak eddig látunk, ezt értem, de várunk, várjuk…
  • „…amit várunk, sosem jő el/ még a nem vártnak utat nyit a sors…”
  • Márk: A dráma világa autoriter, tettetetten érzéketlen…
  • Dani: Vannak, persze vannak párhuzamok, de azt azért nem mondhatjuk, hogy egy az egyben ugyanabban a világban élünk! Ha most kimegyek itt, akkor nem látok kiégett emberi csontokat az Andrássy úton – a tétek megváltoztak…
  • De nem lehet, hogy a maga módján pont olyan működésképtelen ez a világ, mint az ott a drámában?
  • Dani: De, mindegyik az.
  • Márk: Mindegyik világban vannak fiatalok, akik meg akarják változtatni, és vannak persze olyanok, akik azt akarják, hogy minden maradjon úgy, ahogy eddig volt. Nem igazán hallottam még olyat, ahol a lakosság száz százaléka azt mondta volna, hogy az adott helyen minden mindig jól működik. Abból a szempontból ez egy nagyon jó Schiller-dráma, hogy itt, ebben a világban minden a szélsőségekig feszített,  mindennek nagyon durva tétje van… Schiller világában nem szabad megszólalni, nem szabad magánbeszélgetéseket folytatni, nem szabad olyan kijelentéseket tenni, melyek többértelműek lehetnek, mert végső soron bárki az életével fizethet érte. Igen, ez egy durva világ, de színpadon ez fontos, vagy legalábbis pont ezt a „durvaságot” bírom benne.
  • Dani: Az igazi tragédia itt szerintem a bizalom hiánya. Posa márki azt hiszi, képzeli, hogy neki egymagának kell végrehajtania mindent – egyedül. Ezt a személyes tragédiát fontosabbnak érzem benne.

…ez a világrend a maga tettetett nagyságával, hatalmaskodásaival, végtelen kiüresedéseivel, az érzelmek megélése, kimutatása terén való deficitjével nem legyőzhető. Bár Posa márki meghozza a maga áldozatát,  mégsem legyőzhető!

  • …egészen más, mégis ugyanaz: a Covid alatt is pont a bizalom, a másikban, a közösségben lévő bizalom sérült a leginkább…
  • Dani: Most csak úgy hirtelen elképzeltem, hogy az akkori, a dráma egykorú világában a Covidnak milyen tétje lett volna? Ebben a darabban Posa márki tényleg az életét kockáztatja! Mindennek tétje van, és a szereplők bele is állnak ezekbe a helyzetekbe.
  • Márk: Posa  rögtön az elején találkozót szervez don Carlos és Mondecar márkinő között, ami miatt azonnal kitiltják az országból tíz évre Mondecart. Itt mindennek súlyos következményei vannak – ez nekem nagyon tetszik, vonzó, mert itt mindennek tétje van. Nagyon szerethető, hogy itt végig forró parázson lépkednek!
Csatádi Gábor