"...másnap már ott ültem a repülőgépben, és arról álmodoztam, hogy a mennybolt felé szállok..." Pótszékfoglaló

Advent, vagy amit akartok…

december 8., szerda Bajor Lili

Sok minden történt azon az éjszakán, ami miatt reggelig sem jött álom a szememre. Mindenekelőtt a nagy jövés-menés, apám lábdobogása miatt, ahogy szuszogva futkosott föl-alá a lépcsőn. Feltétlenül meg kellett néznem, hogy mit csinál. Elbújtam az erkélyen, a bougainvillea alá. Onnan beláttam a szalonba, és rálátta a karácsonyfára és a kandallóra is, ahol halványan, de még mindig pislákolt a tűz. A legfőképpen azonban az erkélyről láttam apámat. Láttam, ahogy négykézláb mászkál a karácsonyfa alatt és különféle dobozokat rak piramisba. Lila, vörös, arany, fehér és kék papírba csomagolt dobozokat, melyek papíja zizegett, ahogy apám rendezgette őket. Kóválygott a fejem, mert olyasmit láttam, ami miatt mindent újra át kellett gondolnom. Ha ezeket az ajándékokat nekem szánják, akkor én nyilván nem az Úr elrendeléséből kapok ajándékot, és nem is a Mikulás hozza; ezeket az ajándékokat apám vásárolta, és ő csomagolta be. Ez pedig azt jelentette, hogy az utálatos kis unokatestvérem, Billy Bob meg a többi, hozzá hasonló, utálatos gyerek nem hazudott, amikor kicsúfoltak, és azt mondták, hogy nincs is Mikulás. De a legjobban az a gondolat gyötört, hogy vajon Sook is tudja-e, hogy mi az igazság. És hazudott-e nekem? Nem, ő is hiszi. És ez tulajdonképpen így is volt – bár elmúlt már is, Sook sok tekintetben ugyanolyan gyerek volt, mint én.

Megvártam, hogy apám végezzen a szalonban, és elfújja azt a néhány gyertyát is, amely még égett. Vártam, amíg biztos voltam benne, hogy lefeküdt, és már mélyen alszik. Akkor lelopóztam a szalonba, melyet még mindig megtöltött a gardénia és a havannaszivarok édes illata.
Leültem, és arra gondoltam, hogy nekem kell majd megmondanom Sooknak, hogy mi az igazság. Közben pedig egyre jobban forrt bennem a düh, tulajdonképpen nem is apám ellen, habár végül is ő lett a kárvallottja.
Amikor hajnalban világosodni kezdett, megnéztem a dobozokra kötött cédulákat. Mindegyiken az állt, hogy „Öcsikének”. Egyet kivéve, amelyen azt olvastam, hogy „Evangeline-nek”. Evangeline öregedő néger asszony volt, aki reggeltől estig Coca-Colát ivott, és legalább háromszáz fontot nyomott; ő volt apám házvezetőnője – aki anyáskodott is felette. Úgy döntöttem, hogy kibontom a csomagokat: végtére is karácsony másnapja volt már, és én ébren voltam. Miért is ne tenném? Nem vesződöm a csomagok tartalmának: csak ingek, pulóverek és más unalmas dolgok. Az egyetlen ajándék, amely megtetszett, egy nagyon szemrevaló kis patronos pisztoly volt. Valamiért az az ötletem támadt, milyen jó tréfa lesz, ha azzal ébresztem apámat, hogy elsütöm. El is sütöttem. Durr. Durr. Durr: Rémülten rohant ki a szobájából. Durr. Durr. Durr.
– Mit képzelsz… mit művelsz te itt?
Durr. Durr. Durr.
– Azonnal hagyd abba!
De én csak nevettem.
– Ide nézz, papa. Mennyi szép dolgot hozott nekem a Mikulás.
Apám közben megnyugodott, lejött a lépcsőn a szalonba, és átölelt. – Tetszenek a Mikulás ajándékai? Rámosolyogtam. És ő visszamosolygott rám. Meghitt, gyöngéd pillanat volt, de azonnal semmivé lett, amikor feltettem neki a kérdést: – És tőled milyen karácsonyi ajándékot fogok kapni, papa? – Arcáról lehervadt a mosoly. A szeme összeszűkült, és gyanakodva nézett rám – látszott rajta, hogy azt hiszi, csapdába akarom ejteni. Aztán elpirult, mintha elszégyellte volna magát, amikért ilyesmit gondolt rólam. Megsimogatta a fejemet, köhintett, és azt mondta: – Arra gondoltam, hogy nem sietem el a dolgot, hanem rád bízom, hogy válassz te magadnak valamit, amit szeretnél. Van-e valami, amit nagyon szeretnél?
Azt feleltem, hogy az a repülőgép, amit együtt láttunk a Canal Street-i játéküzlet kirakatában. Erre nagyon lekókadt az arca. Persze, emlékszik rá, és arra is, hogy milyen drága volt. Mindazonáltal másnap már ott ültem a repülőgépben, és arról álmodoztam, hogy a mennybolt felé szállok, miközben apám kitöltötte a csekket a boldog eladónak. Volt még egy kis vita a repülőgép Alabamába szállítása körül – én azonban hajthatatlan voltam, és ragaszkodtam hozzá, hogy a repülőgép velem utazzon, ugyanazon a buszon, amely engem visz haza, és délután kettőkor indult. A boltos felhívta a buszvállalatot, és azt a választ kapta, hogy a dolog könnyen elintézhető.