Múlt csütörtökön mutatták be David Eldridge Kezdet c. drabját Dicső Dániel rendezésében a Rózsavölgyi Szalonban.  Az előadás két szereplőjével, Laurával, Danis Lídiával és Danny-vel, Schmied Zoltánnal beszélgettünk rendezetlenségről, belső biztonságot adó rendszeretetről, görcseink mögé való elbújásról, az igazinak hagyott időről, a jelentéktelennek tűnő mondatok, beszélgetések szerepéről, a nyegyven felettiek önmagukat leíró, kudarcra ítélni szerető társkereséseiről, az első lépések küzdelmeiről, az újrakezdeni tudás fontosságáról és az őszinte, gyermeki másikra figyelésről…

  • A rendről, rendezettségről mi jut az eszetekbe elsőre?
  • Lídia: Nagyon szeretem a rendet, rendfüggő vagyok, mondhatni, tisztaságmániás. Fontos számomra a rend, attól nyugszom meg, az tartja karban a belső rendszeremet. Ha a két fiú a konyhában nem olyan állapotokat hagyott maga után, képes vagyok rögtön az előadás után lerakni a ridikülömet, és egyből nekiállni akár hajnal egyig rámolni, de úgy hajtom álomra a fejem, hogy rend van, rend legyen körülöttem. Biztonságot ad, mert ha rend van kívül, akkor biztosan belül is. De a Kezdetben szereplő nő, szerintem, ennél sokkal lazább…

…két szimpatikus ember miért is jut el ennyire nehezen egymáshoz, holott ha ez könnyen menne, akkor már nem is lenne olyan, amiről érdemes darabot írni. Ahogy azt is megmutatja, hogy nem megy minden csettintésre. Meg kell mászni bizonyos hegyeket, és igenis le kell csúszni néha egy-egy szikláról…

  • Zoltán: A rendet szeretem én is, de vannak helyzetek, amikor nem érdekel. Ha
    bulit tartunk, akkor nem izgat a rend, mégis szeretek utána úgy lefeküdni, hogy addigra már legyen újra összerakva a lakás. Viszont el is tudom engedni, ahogy a darabban Laura is… De rám is igaz: akkor tudok szabad lenni, azt érzem, amikor rend van!

    ©Szokodi Bea
  • A Kezdetben viszont a rend és szabadság, a rend és biztonság mintha nem feltétlenül jelentené ugyanazt, nem?
  • Lídia: A darabban a férfi elmondja, hogy az anyjával él a válása óta, a kislányát nagyon rég nem látta. És van egy takarítási jelenet, amikor még egy morzsaporszívót is behozok, hogy akkor tessék! Azaz: tessék, ha te csak maximális rendben tudsz  velem szeretkezni! Aztán behajítom a porszívót a kanapé alá. Megérint lelkileg, amikor azt mondom Dannynek: lazítson. Ő pedig kiveszi az ágy alól a porszívót, és a helyére rakja. Megjelenik előttem, hogy valaki a nyolcvan éves anyjával él, aki nem engedi úgy élni, ahogy akar, mert az anya szemében az a férfi még mindig kisgyerek. Hogyan kerülhet egy jóképű pasi lelkileg olyan helyzetbe, hogy számára zavaró tényező az, ha van egy porszívó behajítva a kanapé alá…?

…ez a darab olyan, mint az első öt béna mondatom egy ismerkedés elején. Amiről mindenkinek van emléke a saját életéből, hisz ezt a részt egészen biztos, hogy száz emberből kilencvenöt elbaltázza, hiába tervezi meg alaposan jó előre. Ritka, hogy valakinek van bátorsága ennyire bagatell, mindennapos sztoriról darabot írni.

  • A Kezdet abban az értelemben is kezdet, hogy a szereplőknek nagyon az alapoktól kezdődően kell saját magukat és a másikat is megfejteniük?
  • Zoltán: Ebben a címben benne van az új kezdet, az az újraépítés, ami Danny számára egy olyan élet kezdete lehet, amit szeretne. Mindig újra, máshogy kell alapoznunk egy új élethez. Próbál az előzőekből tanulni, jobban csinálni, mégis adódnak olyan helyzetek, amikor teljesen a nulláról kell mindent elkezdened. Mert annyira eltorzult az életünk, annyira nem tudjuk, hogyan kell társas életet élni, ahogy ebben a darabban sem.
    ©Szokodi Bea
  • Mintha az effajta alapvonalra való visszatéréshez manapság nem lenne időnk, vagy nem is akarnánk magunknak időt hagyni, nem?
  • Zoltán: Azt gondoljuk, hogy nincs rá idő.
  • Lídia: Sok olyan embert ismertem, ismerek, aki retteg az egyedülléttől. Teljesen mindegy, milyen kapcsolatban, de valamilyenben legyen, valamilyen pörgés legyen körülötte. Laurának van bátorsága vállalni, hogy gyakorlatilag senkije sincs. Ehhez hatalmas intelligencia, bátorság kell, legtöbbünk inkább belehajszolja magát valamibe.

…ott lüktet az is ebben a darabban, hogy a negyvenes korosztály az életkorára vagy bármi egyébre hivatkozva még bőven ne kezdje el „leírni magát” pusztán csak emiatt.

  • Zoltán: Nem feltétlenül adunk magunknak időt arra, hogy megtalálhassuk az “igazit”. Ahogy ennek a nehézsége ebben a Kezdetben is ott rejlik, ahogy annak a gondja is, hogy őszintén kommunikáljunk egymással. Úgy, hogy attól, amit mondunk, a másiknak kevésbé legyen rossz érzése, előítélete. Ahogy itt is: két ember, akik a saját magukban lévő gátaktól nem tudnak közeledni a másikhoz. Vagy attól félnek, hogy ha kicsit bátrabbak, mint az átlag, akkor pont emiatt nem találnak társat. Ebben a darabban a mindennapoktól eltérően viszont adnak, hagynak figyelmet a másiknak, azt a fajta figyelmet, ami nélkül alapvetően nem lehet kapcsolatot építeni.
    ©Szokodi Bea
  • Lídia: Számtalan történet íródott már nagy szerelmekről, szerelmi háromszögekről, ezekhez képest ez a darab olyan, mint az első öt béna mondatom egy ismerkedés elején. Amiről mindenkinek van emléke a saját életéből, hisz ezt a részt egészen biztos, hogy száz emberből kilencvenöt elbaltázza, hiába tervezi meg alaposan jó előre. Ritka, hogy valakinek van bátorsága ennyire bagatell, mindennapos sztoriról darabot írni.

A mi esetünkben még nem mondhatjuk, hogy ha gyerekem lesz, akkor fel tudom-e nevelni? Furcsa számomra, mikor egy negyvenes évei vége felé járó férfi azt mondja: nekem már nem lesz gyerekem! Miért, honnan tudod? Számomra mindig szimpatikus, ha valaki újra tudja kezdeni. Arra mindig kell lennie energiánknak, hogy legyen, lehessen egy ilyen új kezdet. Néha magam is meglepődőm – minden álszerénység nélkül – az életkoromon, de aztán inkább azt kérdezem magamtól, tudok-e, akarok-e még őszintén figyelni, nyitott lenni  a másikra?

  • Zoltán: Kívülről tán nem is igazán érti a néző valószínűleg, hogy két szimpatikus ember miért is jut el ennyire nehezen egymáshoz, holott ha ez könnyen menne, akkor már nem is lenne olyan, amiről érdemes darabot írni. Ahogy azt is megmutatja, hogy nem megy minden csettintésre. Meg kell mászni bizonyos hegyeket, és igenis le kell csúszni néha egy-egy szikláról…
    ©Szokodi Bea
  • Jól értem: a Kezdet a mindennek időt hagyni, a mindennek megtalálni a maga ritmusát-ról is szól?
  • Zoltán: Nem lehet megúszni olykor, hogy ne csússzunk lefelé kettőt, és csak egyet tudjunk utána felkapaszkodni.
  • Lídia: Emellett ez a történet attól is érdekes, és csak így születhetett meg, hogy negyvenesek benne a szereplők. Elindult karrier, meghalt szülők, megszületett gyerekek… Laurának és Dannynek már van egy kialakult élete, Laura egy jó karrierrel, jó helyen lévő otthonnal bír, ám közben belátsz e mögé az élet mögé, és inkább sajnálni kezded őt.
  • Zoltán: Hiába adatik meg a karrier – minden közhelyesség ellenére -, ha nincs egy társ… Ennek a harmincas-negyvenes korosztálynak kell hogy elmondhassa, hogy van egy embere, akivel megnézheti a Szombat esti lázat! – ahogy itt is elhangzik.
  • Lídia: Ahogy ott lüktet az is ebben a darabban, hogy a negyvenes korosztály az életkorára vagy bármi egyébre hivatkozva még bőven ne kezdje el „leírni magát” pusztán csak emiatt.
  • Zoltán: Nagyon fontos, hogy igenis tudni kell új életet kezdeni. Bármikor egyébként, de főleg a mi negyvenes korosztályunkban. A mi esetünkben még nem mondhatjuk, hogy ha gyerekem lesz, akkor fel tudom-e nevelni? Furcsa számomra, mikor egy negyvenes évei vége felé járó férfi azt mondja: nekem már nem lesz gyerekem! Miért, honnan tudod? Számomra mindig szimpatikus, ha valaki újra tudja kezdeni. Arra mindig kell lennie energiánknak, hogy legyen, lehessen egy ilyen új kezdet. Néha magam is meglepődőm – minden álszerénység nélkül – az életkoromon, de aztán inkább azt kérdezem magamtól, tudok-e, akarok-e még őszintén figyelni, nyitott lenni  a másikra? Szót érteni egy olyan emberrel, aki akár csak tizenöt évvel fiatalabb nálam?
  • Lídia: Azt érzem, hogy a hívatásomból adódóan, hál’ istennek, megmaradtam gyerekesnek kicsit, jó értelemben, és ez szerintem rengeteget számít.

Csatádi Gábor

©Szokodi Bea