…abból születik, támad életre. Még akkor is, ha mindezt nehéz kivárni. Talán már maga a bizonytalan várakozás is a létrejövés része, még ha a mindennapi életgyakorlatunk nem is számolja annak. Lábán Katalin Rilke Malte Laurids Brigge feljegzései c. művét alkalmazta és rendezte az RS9 Színház terébe a melankolikus bizonyosság megingathatatlanságával, lírai finomsággal, kellően lassú tempóval, hogy nekünk is maradjon időnk együtt gondolkodni, tipródni és szárnyalni a szereplőkkel – mert ez manapság igencsak ránk fér.

A feketébe öltöztetett RS9 játszóterének elején Malte (Kókai János) rója kis asztalkáján a sorokat naplójába hangosan. Mert hisz a gondolkodás időt, teret magának kikövetelő dolog, akkor is, ha közben mögötte a többi szerepló fel-alá járkál, faltól falig szinte mérföldeket tesz meg. Ki jut messzebbre? Ki jár be nagyobb utat? És miként is tehető meg nagyobb távolság, hogyan rakódik bennünk vaskosabb, tekintélyesebb élettörténés- és tapasztalat- mennyiség?

©Veres Ildikó

Kókai János Malte-ja a férfikor zenitjén lévő alak, tétovaságában is a belső, objektíven sosem bizonyítható bizonyosság szilárdságával keres, kutat, tapogatózik. Minden irányban, amerre csak emberi lélek elindulhat. Bizonytalansága, egyre sorjázó, élete szereplőihez és önmagához intézett kérdései mégis valami álomittas rendbe szerveződőek, mintsem szétgurulóak.

Kókai János maga is egyetlen hatalmas tudakozódás, kérdezés önmagáról, céljairól, boldogságáról. Mindarról, ami az embert emberré, a költőt költővé teszi, teheti. Nézve őt szinte jólesően szégyenkezünk: nekünk miért nincs időnk, miért nem engedünk magunknak időt erre?

Álmosd Phaedra úgy, olyan fennkölten, meghitt méltósággal lépked ki felénk a fejét takaró horgolt terítővel – mint már nem élő, köztünk forgolódó halott -, hogy abból rögtön értjük, tudjuk, az élők és a holtak birodalma összetartozó, átjárható egység, megbonthatatlan egész. Olyan, melyből minden kérdezés, önmagunkra találó felismerés és költőiség ered.

Vajon mindez Malte belső világának kivetülése, vagy olyan kézzelfoghatóság, amelyet mindenki ért, érez és belélegez? Lábán Katalin rendezésében szerencsére semmi sem egzaktan lecövekelt, időt, belakni képes teret hagy minden talánnak, lehetnek, biztosnak. Ám mi az, amit ebből érteni lehet?

©Veres Ildikó

Mi az, ami szavakkal körülhatárolható? Lábán Katalin színházlátása nem feltétlenül a minden esetben pontosan körülírhatónak a világa. Nem, mert az emberi pszichét nem érdemes csakis jól megragadható módon megmutatni – és ez e konkrét alapanyagtól függetlenül is igaz. Rendezésében idő és tér adatik az értésre, megértésre és a másként értésre is.

Olyan, mint Nagy Ferenc Malte mögött álló Erikje: biztat, terel és hagyja, hogy eme terelődés során a teret szabadon bejárja Malte, a költő, a bennünk élő és nevünkben kérdező. Avagy épp olyan, mint Kadlót Zsófi Abelonéja, aki minden mozdulatával, Malte felé forduló gesztusával, szavával egyszerre támaszt adó és önállóságra bátorító. Olyan, aki tudja, hogy a bizonytalanság megfoghatatlanságából születik az igazi döntés, elhatározás. Aki sugározza, hogy a tétovaság nem félresöprendő a fejlődni vágyó, akaró életútjából, inkább bátorítást érdemlő, mint a szikleveleit éppen a föld felszíne fölé kidugó növény.

Malte Laurids Brigge feljegyzései a maguk etűd jellegével ebben a rendezésben időt, teret kapnak, és így „levegőhöz jutva” erre a fajta légvételre hívnak, húznak minket is. Abba a térbe és időbe, amelyben a belső bizonytalanságnak ható kérdezés, önreflexió az úr. Csakis azért, hogy legyen, lehessen saját magunknak is megtapasztalása és bátorsága a még semmi konkrétnak megéléséhez. És ez manapság színházban és azon kívül is ritka kincs, amelyből megszámlálhatatlanul sok minden lesz, lehet.

(2022. január 28.)

Csatádi Gábor

  • ©Veres Ildikó