Van az a pénz…

…amiért mindent félre lehet tenni, meg lehet venni, el lehet intézni. Egyeseknek. Azoknak, akik nem is tudnának másként élni, ügyeiket intézni, „boldogulni”. És van az a helyzet, amikor már egy egész vezetés, egy egész ország így kezd el működni, csupán ezért, ettől látszik életképesnek… Nyikolaj Vasziljevics Gogol Revizorját a Miskolci Nemzeti Színházban Béres Attila rendezte ártatlannak tűnő, ám duplafenekű nagyszínpadi vígjátékká – csupán a felhőtlen nevetésünk szenved csorbát, mert gyakorta szembesülni kényszerülünk: ezek mi vagyunk!

Egy polgármesteri hivatalban vagyunk, ami persze megszólalásig hasonlít egy vadászkastély nappalijára (díszlet: Cziegler Balázs), amiből egy zsinórpadlásról leengedhető fallal, rajta hatalmas erdőrészletet ábrázoló festménnyel – amiről szinte csak a szarvas és a hegyi patak hiányzik – máris a kisváros egyik hotelszobájában vagyunk. A vadászat van a városért, vagy a város van a vadászatért? Egyetlen pillant alatt képben leszünk: a képtelen korrupció magától érthetődő közegében, ahol a Polgármestertől (Görög László) lefelé ez a mentalitás oly természetes, köznapi, hogy nem is értik, mi ezzel a baj.

Béres Attila rendezésében nem a rajtakapott, megijesztett orosz kisember esendő vergődésén, szorultságán nevetünk, inkább azon a kendőzetlen lekenyerezni tudáson, ami ipari méreteket és rendszerszerűséget öltött, amitől minden törvénytelenség olyan normalitás, mint az egyszeregy. Sokszor ez adja a kontraproduktív jellegét is a rendezésnek: oly mindennapi ez a közeg ebben az országban, ami a színpadról visszaköszön ránk,  hogy néha már nem is nevetünk rajta, hiszen ez erre, mifelénk így normális, sajnos. Nevetésünk megdöbbenés és konstatálás: ami Gogolnál is, az mára nálunk is magától érthetővé lett.

Az alapzajt az iratmegsemmisítő gép végnélküli működése adja a függöny felgördülésétől kezdve, sejtetve, hogy tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp. Leginkább Görög László Polgármestere tudja ezt, ám hiába ágál, utasít, ad gőzerővel napi parancsban lóhalálban elvégzendő korrekciókat, száznyolcvan fokos teljes fordulatot a jéghegynek való ütközés előtt – valahogy rajta kívül senki nem érzi a fővárosból hozzájuk érkező Revizor látogatásának a súlyát.

Görög László Polgármestere a pökhendi „ki, ha én nem” létállapotából pillanatok tört része alatt válik mindenkinek, mindenért gazsulálni akaró, meghunyászkodó kisegérré. Önmaga paródiájává, azzá, akinek sem a parancsait, sem a kétségbeeséseit nem tudod teljes komolysággal értelmezni. Játéka által egyetlen személyben teremtődik meg ebben a vadászház-városban az őskáosz, az a zavaros, amiről  elhinni, hogy enélkül viszont semmit sem érne errefelé a létezés.

És ehhez a sajátos, kaotikus normalitáshoz mindenki más is mesteri módon hozzáadja a magáét: Gáspár Tibor uram-bátyám, vadász kutyakölykökkel seftelő Járásbírója, a helyi „ellenzéket” képviselő, ám pont oly zavarosban halászó Postaigazgató (Kokics Péter), avagy Seres Ildikó titkon a Polgármester helyére pályázó Kórházigazgatónője, aki észrevétlen kedvességgel képes a céljaiért a másikat hátba döfni. Vagy épp Feczesin Kristóf Tanfelügyelője, aki oly tehetséggel formálja meg a jelentéktelent, a létezéséért is elnézést kérő, mindenkinek bólogató figurát, hogy hüledezel,  hova, kik közé is csöppentél.

És ezzel a hüledezéssel leginkább Simon Zoltán Revizornak hitt Hlesztakovja van így, aki az eleinte sarokba szorított városi hivatalnokból átúszik a mindenható atyaúristennek tartott, a kormánytagokkal bratyizó, befolyásos figura szerepébe. Simon Zoltán egy egész, széles skálát jár be eme többféle végletet képviselő „karakterei” között olyan otthonos, mindegyiket teljesen magának érző tehetséggel, hogy azon csak ámulni-bámulni lehet.

Hlesztakovon keresztül értjük meg igazán ezt a Gogol-olvasatot, amelyben a nyomorunk, az egzisztenciális és lelki nyomorunk eggyé olvaszt minket, minden oldaltól függetlenül. Ez a Revizor mindannyiunkat leleplez, miközben önmagát is leginkább, természetesen. És ebben a lelepleződésben talán nemcsak azt értjük meg, hogy van az a pénz, amiért mindenki szellemi és lelki prostituálttá válik, hanem azt is, hogy talán lehetne mindezt egészen másként is csinálni.

(2022. március 10. Miskolc)

Csatádi Gábor