Június 4-én láthatjuk Petőfi Sándor Az apostol c. elbeszélőkölteményét Szilágyi Bálint rendezésében a 6színben. Vele beszélgettünk a valahova tartozásról, a vereségre születettségről, Hitlerrel való párhuzamokról, a magányt pótolni képes eszmékről, a három színésznő játszotta előadásról, az érzelmek manapság nem divatos voltáról, a saját magunkban vívandó forradalomról, a nemzetről mint fikcióról és a szerelem átformáló erejéről…

  • Arról, hogy valahova tartozni, mi az, ami elsőre eszedbe jut?
  • Bécs. A város, amelyhez igazán kötődtem. Ahol a legfontosabb dolgok történtek velem. Ezenkívül ilyen-olyan popdalok. Rocksztárok gyakran énekelnek ilyesmiről.

Látom, milyen komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a saját érzelmeik hordozórakétáján átadják Petőfit. De biztos, hogy ez a produkció nem jöhetett volna létre egy hagyományos hathetes, kőszínházi folyamat alatt. Az érzelmekkel való munka különös luxuscikk a színészek számára. Sok minden kell hozzá. Például idő és elmélyültség.

  • Számotokra ebben Az apostol rendezésben Szilveszter mivel, kikkel szemben a leginkább elveszett?
  • Mindenkivel szemben. Vereségre született. Senkinek nem kell. Anyja eldobja. Rövid időre felkarolja egy öreg tolvaj. Aztán a nevelésével megbízott asszony szintén eldobja. A következő nő kegyetlenül kihasználja. És még csak négy éves. Az iskolában – ahová sok-sok hánykolódás után eljut – kinevetik. Eszéért tisztelik, de nem szeretik. Egy barátja lesz. A magány. Nos, amikor készültem, olvastam Knausgard esszéjét a Mein Kampfról. Azt kell mondanom, Hitler és Szilveszter gyermekkora kísértetiesen hasonlít.

    ©Mihalicz Máté

  • Hogyan próbálja megtalálni a maga helyét?
  • Olvas. Értelemmel akarja felruházni a saját szenvedését. A világ történetének folyásán töpreng. Talán ez az ő dolga? Az idők végének beteljesítése? Úgy érzi, igen. Közben rátalál Istenre. Mondom. Teljesen logikus folyamat. Az élet által kezdetektől megtiport emberek útja. A szeretetlenség teljes sivatagában az ember elindul… És ha embert nem talál, talál egy eszmét. És annak a szolgálatába állítja magát. Ez lehet nagyon jó és nagyon rossz dolog.
  • Három női karakter játssza ezt az előadást: ennek mennyire hangsúlyos szerepe lehet Szilveszter önmagát kereső családtörténetében?
  • A nő az élet. Az élet továbbadásának lehetősége. A három nő – a férfi fájó hiánya. A három mágikus szám. Sok minden eszünkbe juthat. Például a három nővér. Szilveszter a nulláról indul. Nincsen apja, se anyja. Viszont kap az élettől valami rendkívülit. A tiszta szerelmet. Gyerekei is születnek. Családja lesz. De a boldogság hamar szertefoszlik. Folytatódik a küszködés. A dolgok nagyon rosszra fordulnak. Elveszíti a feleségét, és az egyik gyerekét is. Hasonlóan ahhoz, ahogy Petőfi családjából is mindenki tragikus véget ért. Van viszont egy fiú a történetben, akinek a sorsa ismeretlen. Talán boldogan élt, amíg meg nem halt? Talán neki is gyerekei lettek? De hiszen akkor Szilveszter nem is halt meg igazán. És ha éppen a játszó színésznőkben él tovább?

A nemzet gondolata fikció. Egy konstrukció, amit magunknak találtunk ki. Hogy erősebbnek érezzük magunkat. Erről Harari ír hosszan és meggyőzően a legújabb könyvében. Mindannyian így növünk fel, ilyen és olyan csoportokhoz tartozunk. Ez és ez különböztet meg minket egymástól. De ez nem valóság.

  • Az érzelmeknek mennyire hagyunk, engedünk mostanság elsődleges szerepet szerinted?
  • Színházra gondolsz, ugye? A színész által megélt érzelmekre? Vagy a nézőben keltett érzelmekre? Utóbbinak semennyire sem feltétele az előbbi. Remekül működik az imitáció. A nézőknek sokszor ez is pont elég. Az érzelmek nem divatosak. Divatos az irónia, a gúnyolódás, a kommentelés. Aki átadja magát az érzelmeinek, sebezhetővé válik. Ma olyan, mintha mindenkinek erősnek kéne mutatnia magát. Első az imidzs, aztán az ember. Ezenkívül a színházi üzemben a színészet mechanikus ismétléssé válik. Nincs ezen mit csodálkozni. Ha nem így lenne, egy színész képtelen lenne egy héten 4-5 féle előadást játszani, miközben egy újat is próbál. A kérdés túl átfogó. A válaszom csak felszínes lehet, ezért maradnék az Apostolnál. Az a 3 színésznő, akivel dolgozom, leginkább független színházakban játszik, illetve játszott. Ezenkívül januárban kezdtük a próbákat. Természetesen volt egy hosszabb leállás,  mégis  közel fél éven át volt velünk ez az anyag. Látom, hogy milyen komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a saját érzelmeik hordozórakétáján átadják Petőfit. De biztos, hogy ez a produkció nem jöhetett volna létre egy hagyományos hathetes, kőszínházi folyamat alatt. Az érzelmekkel való munka különös luxuscikk a színészek számára. Sok minden kell hozzá. Például idő és elmélyültség.

    ©Mihalicz Máté

  • Ha már érzelmek: mennyire engedi meg magának Szilveszter, hogy forradalmár legyen, hogy alakítója is legyen egy forradalomnak?
  • Forradalomról szó sincs. Ábrándozás igen, cselekvés csak a legvégén. Ír egy könyvet, amit azon nyomban betiltanak, őt pedig börtönbe vetik. Amikor megtudja, hogy a felesége meghalt, elátkozza az egész életét. “Az emberiség, szabadság, / Ez mind üres szó, puszta ábránd, / Melyért bolondok küzdenek.” Ez elég meghökkentő, nem? Miért nem ezt az idézetet véssük márványba?
  • Miért óckodunk ma a saját életünkben elindítandó, megharcolandó forradalmaktól?
  • Óckodunk? Nem tudom. Én csak a saját életemet látom. Magamról tudok beszélni. Ahogy a forradalom szót is definiálni kéne. Petőfi korában erre nem volt szükség. Ott a 12 pont. Világos politikai program. Függetlenség. Sajtószabadság. Jobbágyfelszabadítás, stb. Ma demokráciában és általános jólétben élünk. Mások a bajok. De nem biztos, hogy meg kell őket oldani. Amit Petőfiből megtanultam: Isten ments a világjobbítástól! Isten mentsen meg minket a világjobbítóktól! Az összes diktátor mélyen meg van győződve arról, hogy ő most a világot jobbítja. Persze úgy, ahogy épp neki jó. Szóval hagyd békén a világot. Javítsd meg az életed.

Értelemmel akarja felruházni a saját szenvedését. A világ történetének folyásán töpreng. Talán ez az ő dolga? Az idők végének beteljesítése? Úgy érzi, igen. Közben rátalál Istenre. Mondom. Teljesen logikus folyamat. Az élet által kezdetektől megtiport emberek útja. A szeretetlenség teljes sivatagában az ember elindul. És ha embert nem talál, talál egy eszmét. És annak a szolgálatába állítja magát.

  • Miért lehet fontos felfigyelni egy családtörténet és egy nagyobb közösség, akár egy nemzet története közötti azonosságokra?
  • Nincs azonosság. Ebbe a csapdába esik bele Szilveszter is. A kisfia éhen hal, mert nem hajlandó bizonyos munkákat elvállalni az elvei miatt. Egy gyerek élete sem ér annyit, mint egy eszme?! A nemzet gondolata fikció. Egy konstrukció, amit magunknak találtunk ki. Hogy erősebbnek érezzük magunkat. Erről Harari ír hosszan és meggyőzően a legújabb könyvében. Mindannyian így növünk fel, ilyen és olyan csoportokhoz tartozunk. Ez és ez különböztet meg minket egymástól. De ez nem valóság. Csak jólesik hinni benne. És semmiképpen nem mérhető a halál realitásához.
  • Hol, miben vannak, lehetnek párhuzamok Szilveszter és a saját identitásunk, helykereséseink között?
  • Amíg egyedül vagyunk a világban, minden könnyebb. Pontosabban máshogy nehéz. Más a felelősség. Ha jön az igaz szerelem, valahogy meg kell halni, és egy másik szinten újjászületni. A világ szemében ez az érzés megfoghatatlan, ezért gyanúsan is szemléli. Nem elszámolható. Ám  Szilveszter mégis megfogalmazza, hogy ez az egyetlen valóság az életben. Kár, hogy erre akkor jön rá, amikor már mindent elvesztett. Annál jobb nekünk. Mi még talán vigyázhatunk azokra, akiket ránk bíztak.

Csatádi Gábor

©Mihalicz Máté