önmagunkban, önmagunkal. Ez az, amire mindig, önkéntelenül is jut időnk. Eltorlaszolni magunkat másoktól, önmagunktól. A hó mindebben csak járulékos, amolyan jó kifogás sosem rossz elem. Peter Quilter Behavazva c. darabját Őze Áron rendezte a Rózsavölgyi Szalonban egymástól vaskosan elzárt, önmaga műsorait mondó, cserfesen incselkedő, humorban egymással kezet rázni tudó, kétszereplős sorsdarabként, amelyben hó- és lélekfalak épülnek és bontódnak le, szembesítve minket saját, jéggé dermedt énünkkel, viszonyainkkal.

Melengető, pedánsan otthonos barnában, nagy, kertre néző ablakaival egy nappali (díszlet: Enyvvári Péter), mely annyira hívogatóan tágasnak hat, hogy azt érzed: innen már csak a hol lassabban, hol vibrálóbban zajló élet hiányzik, hogy megtöltse. Kint hóvihar, bent, a rádióból klasszikus zene „süvít”, érzed: eme idill előbb-utóbb felbillen. Fel, mert az ennyire elzárt, hermetikusan elkülönült világok akkor is összetalálkoznak, össze kell találkozniuk egymással, ha nem akarnak.

©Molnár Miklós

Patrick (Schneider Zoltán) otthona ez, ahol olyan kiszámítható, előre lezongorázott mederben csordogál minden, hogy az már az idill giccse.  Schneider Zoltán Patrickjának az életéből első ránézésre nem hiányzik semmi, ahogy kint, úgy bent: tökéletesen körbe barikádolta magát, mintegy kipárnázva önmaga magányával – érzed, hogy ha közelebb lépnél, már csak önvédelemből is kezedbe csípne, mint ketrecébe zárt kakas. Mindez Schneider Zoltán pár gesztusából, elharapott morgolódásából önkéntelenül megcsap, mint télidőben a nyitva felejtett bejárati ajtón beosonó istenhidege.

Ám a hideg és a hó mellett a mező túloldalán lakó Judith (Nagy-Kálózy Eszter) is bezúdul Patrick házába. Pont olyan elemi erővel, váratlanul, mint az időjárás viszontagságai. Cserfes élénsége, mindenre reagáló, mindent véleményező vitalitása egyszerre karakterjegy és önnön magányát palástoló kompenzálás. Nagy-Kálózy Eszer Judith-ja végigsöpör a házon, Patrick életén, és ebben a végigsöprésben minden jótékonyan tótágast áll. Persze mindezt nem mindenki élvezi azonos derűvel.

Mert van, aki emberkerülő önvédelemből maga köré falat, falakat épít, és persze van, aki hiperaktív, nyitott, érdeklődésébe burkolva teszi ugyanezt. Peter Quilter darabja az önmagunk elrejtéséről, elleplezéséről, elzárásáról írt, leleményes, a klisés fordulatokat a humor mindig váratlanul meglepni képes újabb és újabb rétegeibe öltöztető módján képes hatni. Őze Áron rendezése ennek biztosít hatalmas kifutót, felszállópályát, úgy, hogy közben a szereplők kifogásaiban, túlbuzgósággal leplezett megsebzettségeiben lépten-nyomon magunkra ismerünk.

©Molnár Miklós

Holott egy egészen egyszerű „kőleves történet”, amelyben Judith hol sétára, hol a cseresznyés pitére, hol a tomboló időjárásra hivatkozva sodródik ismét és ismét Patrick nappalijába. Nagy-Kálózy Eszter Judith-ja kifogyhatatlan hévvel, lendülettel, mint simogatásra vágyó macskakölyök, ostromolja szűnhetetlenül kíváncsiságával, szeretetéhségével a megcsontosodott szokásai között élő agglegényt.

Mégis ebben az ostromlásban mindketten benne vannak nyakig, és pont ez az, amitől Schneider Zoltán és Nagy-Kálózy Eszter játéka közös, egy ugyanannak a mentalitásnak színe és fonákja tud lenni. Sőt, egy idő után mintha már egymásra licitálnának, hogy ki tud jobban, nagyobb vehemenciával a másik személyes, féltve őrzött területére bemerészkedni. Közben pedig nevetünk, és talán leginkább azért és azon – a humor okán túl -, mert rájövünk, hogy életkortól tökéletesen függetlenül is elhavazódtunk, elhavazódunk saját magunkba.

©Molnár Miklós

Dicső Dániel a nappali ablakán túlra vetített hóviharja, hóemberei az emberséges, önmagán nevetni képes humor védjegyei, és pont ettől, ezért nem válnak illusztratív giccsé, holott minden lehetőség meglenne erre is. Ám ez a hóember, ezek a hóemberek párhuzamos alteregói a másik két hús-vér társuknak, sőt, olykor az az érzésünk, mintha azok a kinti virtuálisak többet tudnának a szobában lévőknél.

A Behavazva  könnyeden súlyos, humorba csomagoltan vaskos léptékű darab az önmagunkat elfalazó, ám mégis folyamatosan a másikkal kapcsolatot kereső, kapcsolatra vágyó önmagunkról. Arról, amelyik egész évben a hófúvásai, hótorlaszai között igekszik élni. És arról az önmagunkról is, amelyik mindig, sokszor önkéntelenül és ösztönösen ajtót tud, akar  nyitni annak, akit felé, hozzá sodor a télies zimankó.

(2022. június 4.)

Csatádi Gábor