…akaratlanul is, ám lehet, hogy jól járunk vele. Hisz addig is van, lehet valamiféle közünk, kapcsolódásunk egymáshoz. Mert mára ez már hiánycikk számba megy… Felvidéki Judit az általa és Keller Zsuzsa által írt Toprongyozót rendezte az RS9 Színházban tartalmas, sebesen burjánzó szociodrámává a ’90-es évekből. Igazi mélyrepüléssé a rendszerváltoztatásunk utáni éveinkbe, hogy a retró nosztalgiázás helyett valamit jobban, még jobban megértsünk önmagunkról, önmagunkból, hisz egyénileg, össznépileg bőségesen ránk fér…
Egy egész színpadnyi pinceturkáló, rongyos bolt, avagy second hand. Abszolút autentikusan, talán ennél autentikusabb már nem is lehet az RS9 pincéjében. Járókában, állványokon, polcokon lógnak, hánykolódnak itt a használtruhák a külföldről jött bálákból a szocializmust háta mögött hagyó, éppen csak demokratizálódó országba, mihozzánk. E pincényi bolt oly eklektikus, mint az életünk: alkalmi ruhától az alsóneműig, a gyerekjátéktól a szobabicikliig szinte minden van itt, amit el tudunk, tudtunk képzelni (látvány: Rónaháti Júlia), itt van tulajdonképpen az egész életünk a maga szent kaotikusságában, úgy, ahogy talán már soha nem köszön majd vissza.
©RS9 Színház
Ezt vezeti, igazgatja Éva (Molnár Éva Zsuzsanna), de nem mint üzletasszony, hanem mint művelődési házát vesztett, elbocsájtott népművelő, aki testvére, Lídia (Létay Dóra) hat túrkálójának egyikében, pont ebben kapott tőle munkát. Molnár Éva Zsuzsanna Évája tyúkanyóként gondozza ezt a boltot, mert keze között ez a bolt nem vezetést, hanem gondozást igényel.
Ma már ezt az okostelefonok virtualitása felől nehéz is érteni: bolt, amely közösségi tér, találkozóhely, gyónófülke, életmód tanácsadó központ és kávézó is egyben, amellett, hogy nemzetközi tudományos kongresszusra vagy épp temetésre is pazarul fel lehet innen öltözködni. Molnár Éva Zsuzsanna játéka oly természetes erőben gazdag, mindvégig erős atmoszférát sugárzó, hogy koncentrikus körökben teremti meg, gyűrűzteti azt az aurát, amitől az RS9 pincéje észrevétlenül Toprongyozóvá lesz.
Közeget teremt nemcsak a többiek játékához, hanem megidéz egy kort, egy harminc évvel ezelőttit, ahol nem csupán az értékek vagy épp az érték- vesztések voltak egészen mások, hanem a léptékek is. Azok, amelyek keretét adták az akkori, belvárosi leszakadó vagy éppen felkapaszkodni vágyó értelmiségi vagy melós létezésnek. Közeget a másik tizenhét szereplőnek ebben a pici, pincényi térben, amelytől ez a játéktér egyszerre lesz hihetetlenül bensőséges és egy egész lét- és világérzést, egy országnyi világot visszaadóan tágas.
©RS9 Színház
Elképesztően színes, sokrétű vásárló – és lakóközössége van ennek a boltnak: Kati néni (Egri Katalin) egyedülálló nyugdíjasától a lecsúszás, a hajléktalanság felé sodródó Lalán (Miklós Marcell) át, Ica fodrásznőn (Gyuricza Mikolt) keresztül a fogyatékkal élő Tündike (Csáki Rita) lányát egyedül nevelő Franciskáig (Kocsis Judit). Avagy Judit doktornőtől (Kovács Éva Rebecca) az Amerikából hazaszakadt disszidensig, Virág úrig (Pelsőczy László).
Egri Katalin hamisítatlan, káráló Kati nénije ezt a alaphangot, közeget tovább erősíti, és egyre jobban érezzük, hogy itt a bolt, a nyugati márkás, használtruhák csak bélelő alaptónus egy olyan drámához, amelynek a ’90-es évekhez méltóan úgy tűnt akkoriban, hogy sosem akar vége szakadni. Kati nénijéből árad a megkeseredett derű, a feje tetejére állított, de mégis elgáncsolhatatlan bizakodás a ki tudja miben.
Felvidéki Judit ezt a ki tudja miben bizakodást rendezte mindennek a fenekéig, a legmélyéig bevilágítani képes megmutatással párba állítva egészen bravúros, biztos kézzel vezetett előadássá, ahol a terjengősség, a lassú sodrásúság és a tökéletes érzékenységgel megszabott tempó kéz a kézben járva valami egészen unikálisan képes egyetlen csettintéssel megidézni és eszméltetni bennünket a három évtizeddel korábbi életünkre. A hely szellemének és a szellemiség helyének egészen sajátos, tanítandó összetalálkozása.
©RS9 Színház
A Toprongyozó sosem lesz, lehet „second hand”, nem, ez valami egészen sajátosan hazai, magyar. Itt minden velünk, nekünk és értünk történik, habár mindeközben már észrevehetetlenül érezni, hogy egy társadalom – a közösségi tér jótékony hatásainak ellenére is – kezd totálisan atomjaira hullani. Egy egészen egyedülálló előadás – nosztalgiától mentesen – a mai napig tartó mélyégeinkbe túr le. Feledhetetlenül emlékezetesen.
(2022. június 24.)
Csatádi Gábor
