Advent, vagy amit akartok…
december 14. Molnár Piroska
Reggel, amint kilépek az utcára, a hóember áll a járda szélén. Tegnap még nem volt ott. Ezen az éjszakán született, hogy a fellegek kövér dunyhája kipuffadt, és fehérrel öntött el mindent.
Rám bámul sete-suta pofájával, fejében a félrecsapott papírzacskó süvegével, hunyorog apró, fekete szemével, melyet két széndarab ábrázol. Bajusza is van, fekete, szénből. Szájában kezdetleges pipa lóg, egy tüzelőfa. Mellette hóból a kutyája. Fehér kutya, fekete szemmel, fekete orral.
Messzi üdvözletet hoz a hóember a gyermekkor ősvilágából, azokból a havas reggelekből, amikor váratlanul fölserkentem, és künn megpillantottam egy ilyen valószerűtlen, hideg-tréfás bálványt, szívemben szűz ámulattal és borzadással. Vajon ki hozza az embert a világra? Rejtély. De ki hozza a hóembert a világra? Még nagyobb rejtély.(…)
Rossz idők járnak mostanában mindenkire. Kimutatásokat olvastam, hogy az általános ínség miatt hogy növekszik a halálozási arányszám, és hogy rövidül minden ember élete. A hóember élete is. Hajdanában ezek a távoli felebarátaink is a hóemberi kor legvégső határáig éltek, legalább márciusig, s elaggottan, folyós szemmel, pityeregve, hőgutában pusztultak el az első melegebb napon. Ma a lángoló nyomorúság már csecsemőkorukban végez velük, semmivé olvasztja őket. Úgy látszik, hóembernek sem érdemes születni 1935-ben.
Pesti Hírlap, 1935. február 13.
Kosztolányi Dezső: Hóember
