"Megismerjük a vidéki önmagunkat, mert azok is mi, magyarok vagyunk"

Az elmúlt szombaton tartották az ősbemutatóját a Varsányi Anna által adaptált Az eprésző kislány c. népballadának a Budaörsi Latinovits Színházban Alföldi Róbert rendezésében. Az előadás Ildijével, Bohoczki Sárával és Tibijével, Ilyés Róberttel beszélgettünk kendőzetlen őszinteségről, a szocializációval belénk ivódó kertelésről, egy frusztrációkat szabadjára eresztő darab rendezéséről, a magyarországi értelmiségi és melóslétről, katalizátorként működő rendezésről, a „mi kis falunk”-at jelentő történetről, a vidéki Magyarországot nem értő buborékjainkról, arról, hogy bármennyire is tiltakoznánk: azok is mi vagyunk és a humorba csomagolt valóság belénk maródni képes erejéről…

A kendőzetlen őszinteségről mi jut elsőre eszetekbe?

Róbert: Az mindig nagy bajba keveri az embert, ha pacekba elmond dolgokat. A franciák készítettek annakidején egy felmérést, ami azt mutatta, hogy az ember naponta metakommunikációval, hangsúlyokkal átlagban kétszázszor hazudik, füllent. Akkor, amikor sumákol, kertel, szépít, nem egyenesen fogalmaz. Azt gondolom, hogy mindannyian bajban lennénk, ha nem kendőznénk a mondanivalónkat. Vagy legalábbis nem ágyaznánk olyan szövegkörnyezetbe, amelyik emészthetőbbé teszik azt a másik számára. Ha valaki nagyon megnyílik és őszinte, akkor azt ott már mint klinikai esetet vizsgálják.

Ebben a közösségben mindenki tud mindent mindenkiről, és ezzel jól együtt is tudnak élni, elrakják magukban az információkat, nem hányják egymás szemére, szemérmesen takargatják ezeket. Ám megjelenik ez az új ember, és az ő érkezésének láza felbolygatja ezeket a gondosan takargatott dolgaikat…

Sára: Meg az a bizonyos „kegyes hazugság” már a mindennapjaink része, és ez talán nem is biztos, hogy annyira baj…

Róbert: Ez tulajdonképpen a szocializáció része. Ebben és eszerint neveljük a gyerekeket is: mit szabad, mit illik csinálni a mi kultúrkörünkben, mert csak így tudsz beilleszkedni az emberek közé.
©Borovi Dániel

Sára: Igen, ebben az értelemben a kegyes hazugság nem feltétlenül kell, hogy pejoratív tartalommal bírjon. Illuminált állapotban általában könnyebben szoktuk vállalni a véleményünket. A magam részéről persze azt hiszem, remélem, hogy a józan és az alkoholos állapotom között az őszinteség szempontjából nem igazán van különbség.

Az, hogy egy rendező megjelenik a faluban, hogy színdarabot rendezzen – Az eprésző kislányt -, mennyiben növelheti a bennük eleve is ott lévő frusztrációkat?

Sára: A szereplőkét? Talán nem is a darab rendezésnek tudható be ez, hanem inkább annak az összezártságnak, amiben élnek. Már az a tény, hogy nekik egész nap egymással kell érintkezniük folyamatosan, eleve pattanásig feszíti az egymás közti kapcsolataikat. És annak, hogy együtt épp gyöngyöt fűznek vagy színdarabot próbálnak, már nincs is különösebb szerepe.

Ma Magyarországon az engedheti meg magának, hogy tanár legyen, akit a társa el tud tartani. (…)Egyszerűen nem él meg ma nálunk egy értelmiségi pályát választó a fizetéséből, főleg egy tanár.

Róbert: Az, hogy megjelenik egy a közösséghez képest idegen, külső ember, akit rendezőnek kértek fel: s ő katalizátorként kezd el működni. Ebben a közösségben mindenki tud mindent mindenkiről, és ezzel jól együtt is tudnak élni, elrakják magukban az információkat, nem hányják egymás szemére, szemérmesen takargatják ezeket. Ám megjelenik ez az új ember, és az ő érkezésének láza felbolygatja ezeket a gondosan takargatott dolgaikat… Ezért aztán mindenkiből egyre-másra kezdenek felszínre törni az elrejtett, dugott titkok, sérelmek, elfojtott vágyak.

Az eprésző kislány komédia, szociodráma, vagy egyszerre mindkettő?

Sára: Népszínmű tulajdonképpen.

Róbert: Maga Az eprésző kislány, amin a darabban dolgoznak, az egy népballada. Erről persze viszonylag a legkevesebb szó esik: készülnek, próbálnak rá és bele is látunk ezekbe, de csak mozzanatokat. Nem színház a színházban ez a darab, hanem ez Az eprésző kislány népballada inkább csak apropó ahhoz, hogy mindent meg lehessen mutatni ennek a közösségnek az életéről.
©Borovi Dániel

Milyen ez a két főszereplő: Ildi és Tibi?

Sára: Ildi egy negyven körüli magyartanárnő, aki tizenöt éve házasságban él Tibivel. Ildi teljesen megcsömörlött ennek a tizenöt éves házasságnak minden nyűgétől, problémájától, és mindez a súly, elfojtott sérelem az anyósával való viszonyában találja meg a maga gőzkieresztését. Egy merev nő, aki belesavanyodott ebbe vidéki életbe, és kicsit többet is gondol magáról, mint a többiek, azért is talán, mert ő itt a tanár, az „értelmiségi”.

Róbert: Ebben a házasságban, Ildiében és Tibiében egy értelmiségi és egy kétkezi munkás, egy melós találkozott. Tibi eredendően autószerelő, ám a polgármester segítségével belevágott egy kétséges „bizniszbe”, amely jó pénzt hozott, ám erkölcsileg mégsem támogatható dolog.

…a hazai, a kelet-közép-európai viszonyaink elmúlt sok évtizedére nagyon jellemző, hogy egy „értelmiségi” és egy „kétkezi munkás” köt házasságot.

Róbert: Az összezártságnak nagy a kényszerítő ereje. A darabban egy háromszáz fős településről van szó, ahol nem kis kihívás, hogy társat találjon magának az ember, korban hozzá illőt. Válogatni nem nagyon van lehetőség.

Az eprésző kislány segíthet megérteni, hogy a vidéki Magyarország hogyan is működik. Megismerjük a vidéki önmagunkat, mert azok is mi, magyarok, vagyunk.

Sára: Ma Magyarországon az engedheti meg magának, hogy tanár legyen, akit a társa el tud tartani. Ma Magyarországon a kisvállalkozó, a szerelő, az iparos, a szakmunkás jól keres. Egyszerűen nem él meg ma nálunk egy értelmiségi pályát választó a fizetéséből, főleg egy tanár.

Az eprésző kislány népszínmű nevettetni tudása mennyit segíthet abban, hogy egyértelműen észrevegyük, hogy hol és miben is élünk?

Sára: Nagyon is sokat!

Róbert: Mai, abszolút mai a szóhasználatában, társadalmi viszonyaiban. Nagyon friss, minden aktualitásra jó értelemben igényesen reflektálni akaró lett ez a darab, amit Varsányi Anna és Alföldi Róbert közösen dolgoztak át az ősz elején. Félrevihet, ha valaki népies, balladisztikus dolgokat keres ebben az előadásban. Nem kell párhuzamokat keresni. Inkább olyan ez, mint egy magyar nóta: egyszer csak megszólal valahol az éterben, és előhív belőlünk akár megannyi mást is. Nem lehet egy címkével sem illetni: hogy ez és ez a műfaja. Igazából ez egy „mi kis falunk” történet…
©Borovi Dániel

Sára: A választások után sok ismerősömben felmerült, hogyan született ilyen arányú választási eredmény áprilisban? Hiszen minden ismerősük, akikről tudnak, mennyire másként látja az országunkban lévő viszonyokat ahhoz képest, mint amilyen eredmény végül született. Sok háttérműsor szólt akkor arról, hogy a magyar vidéken hogy is zajlik az élet, a közgondolkodás. Amit a fővárosi értelmiségi el sem tud képzelni. Talán Az eprésző kislány segíthet megérteni, hogy a vidéki Magyarország hogyan is működik. Megismerjük a vidéki önmagunkat, mert azok is mi, magyarok vagyunk.

Nem kell párhuzamokat keresni. Inkább olyan ez, mint egy magyar nóta: egyszer csak megszólal valahol az éterben, és előhív belőlünk akár megannyi mást is.

Róbert: Mindig azok a humoristáink „működnek jól”, akik az aktualitások felől reflektálnak az élet dolgaira – gondolok itt Bödőcs Tiborra és Hofi Gézára például. Akiket joggal imádunk mi, a közönség, mert frissebbek a valóságnál, szinte azok, akikről és ahogyan beszélnek. Pont ugyanígy van a jó színházzal is: amennyiben a valóságot képes mutatni a nézők felé, azt a nézők nagyon szívesen veszik, hiszen mondjuk ki: mindannyiunk közegéről van benne szó.