Azt a színházat szeretem, amelyik szembesít saját gyarlóságommal. Azt, amelyik egy pillanatra kiemel a homályból, és megengedi, hogy magamra nézzek: ez vagyok Én, tele ügyetlenséggel, bűnökkel, vágyakkal és kétségbeeséssel, amit az ember önmagának sem vall be, csak hogy súrlódásmentesebben teljenek a mindennapok. Hogy a szívünkben és az agyunkban káosz uralkodik. Hogy nem ismerjük magunkat, egymásról pedig teljesen megalapozatlanul ítélkezünk. Hogy folyton epekedünk valami után és végzetes kompromisszumokat kötünk önmagunkkal. A színház ilyenekre tud emlékeztetni. Az emberi gyarlóságot a maga teljes pompájában feltárni – alkotóként talán ez a cél. Ehhez elsősorban kíméletlen önvizsgálatra van szükség. Az a színház, amelyik nem hajtja végre ezt az önvizsgálatot, amelyik engedményeket tesz magának mások rovására, halott.
Fekete Ádám
