“A színház a pillanatokból tevődik össze, ott születik előttünk…”

Interjú Orlai Tibor producerrel
Még októberben, a premier-dömping idején beszélgettünk Orlai Tiborral a Jurányi kávézóban. Az Egyasszony, a Száll a kakukk fészkére és az Aranytó bemutatóinak ürügyén szó esett színházról, megszállottságról, a művészet szeretetéről és természetesen a művészet-menedzselésről is.
 

• Három premiered volt október három hete alatt, hogy bírjátok? Bár az Aranytó már nyáron bemutatásra került Szentendrén.

• Ez igaz, bár egy főpróbahét az főpróbahét. Az Aranytó akkor is bemutatónak számít, ha már nyáron szabadtéren egyszer bemutattuk. Két kőszínházi premier még menedzselhető van, de most egymás után három premier tényleg sok és megerőltető volt. Ráadásul a struktúrán kívüli működés az egyeztethetőség szempontjából nem könnyű, ezért azt is figyelembe kell vennünk, hogy miként tudjuk egyeztetni a művészeket , s aszerint tervezni a premiereket. Nem véletlen, hogy nálunk a nyár mellett a késő tavaszi időszakban, illetve koraősszel lényegében premierdömping van.

• Igazodnotok kell a társulatokhoz…

• Igen, mert a társulati színészekkel az évad során nagyon nehéz egyeztetni. Ezt mindig csak az évad végén vagy az évad elején tehetem meg. Komoly logisztikai feladvány összehozni, hogy mikor, hol és hány előadást csináljunk.

• Elég volt a három hét alatt három premier, vagy lehetett volna akár négy is?

• Éppen elég volt. Ez folyamatos stressz, feszültség, nagyon-nagyon oda kell figyelni a művészekre, megadni mindazt a segítséget, ami egy producer dolga, hogy biztonságban érezzék magukat, és csak a művészi munkára figyeljenek. Három főpróbahét egymás után igazán húzós. Most először fordult elő, hogy három hét alatt jöttünk ki három premierrel.

• A kilenc év alatt hozzávetőlegesen hány premier volt?

• Első önálló produkciónk a Hat hét, hat tánc volt, a Tháliában. Mérföldkőnek számít, azóta 39-40 premierünk is volt. A Belvárosi Színházban pedig az Esőember volt egy mérföldkő, mivel ott az volt az első premierünk. Mára eljutottunk odáig, hogy évi 400 előadást tartunk, ami elég jelentős szám.

• Bármelyik államilag finanszírozott színházzal nyugodtan felvehetitek a versenyt.

• Az is nagyon lényeges, hogy az előadásaink majdnem fele vidéki fellépés, s csak a többit játsszuk Budapesten. Itt főleg a Belvárosiban van sok fellépésünk, de vannak stúdióelőadásaink a Jurányiban, a Spinozában és egyéb helyszíneken is.
  
  

  forrás: nepszava.hu

• A szenvedélyen túl annak idején mi hívta elő a közgazdászból, az orvosi műszerkereskedőből a producert?

• A színház mindig is nagyon fontos helyet foglalt el az életemben, nem mondom, hogy szenvedélyem volt, de a kultúra területén számomra ez állt hozzám a legközelebb, a színház világa tudott hitelesen megszólítani, ott születtek olyan dolgok, amelyek a lelkemig hatoltak. Ezt elősegítette Kaposvár nagy időszaka, ami a fiatalkorommal esett egybe, majd a Katona József Színház születése. A rendszerváltást követően erősen átalakultak az itthoni viszonyok, komoly kulturális értékvesztésnek voltunk tanúi, s akkor visszaemlékeztem arra a fél évre, amelyet egy kétmilliós amerikai nagyvárosban, az Ohio állambeli Coloumbusban töltöttem. Számomra döbbenetes volt, hogy ebben a több mint kétmilliós egyetemi nagyvárosban nem volt színház, nemhogy társulat, még színházi épület sem. Volt egy konferenciaterem, ahol időnként lehetett színházi előadásokat is látni.

• Egyetemi színpad sem volt?

• Nem volt semmilyen, ez engem megdöbbentett. Én közben űztem a polgári foglalkozásomat, közgazdászként dolgoztam, de mindig voltak szabad “vegyértékeim”, amiket le akartam kötni, kiélni a kreativitásomat, és ennek során tulajdonképpen a véletlen műve volt, hogy találkoztam a színházi alkotófolyamattal.

• Hogyan történt ez?

• Egy társaságban találkoztam Eszenyi Enikővel, ez indított el ezen az úton, noha soha nem gondoltam, hogy ez nekem több lesz, mint egy hobbiszerű szórakozás. Erre ma már kizárólag producerként dolgozom. Bevallom, hogy nem vagyok művészember, én menedzser vagyok. Ahhoz hogy, valaki művész legyen, egészen más képességek kellenek, nem is keverem a kettőt. Közgazdász vagyok, aki rendelkezik egyfajta affinitással a művészet iránt, alázattal, érzékenységgel, empátiával és én ezt átadom azoknak, akikkel együtt dolgozom. De nem vagyok művészeti alkotó.
  
  

  fotó: Dobó László

• Termékenyítőleg fontosnak tartod, hogy meg tudsz maradni laikusnak?

• Nem mondanám magam laikusnak, azon azért már túl vagyok, mert van olyan fajta laikusság, amikor azt sem tudod, hogy néz ki belülről egy színház, de nem adom el magamat művészemberként. Maradok a kaptafánál.

• Tehát inkább outsider vagy – egy kicsit kívülálló.

• Igen, mert nem akarok a művészeti folyamatokba beleszólni. Átadom a stafétabotot azoknak az alkotóknak, akikkel együtt kívánok dolgozni, a mozaikok nagy része hozzájuk kerül, de abban nagy részem van, hogy összeálljon egy nagy egésszé. A fő részt azonban a művészeknek kell mozgatni.

• A már említetteken kívül melyek voltak azok az első darabok, amelyekre azt mondtad, hogy na, gyerekek ezt csináljuk meg, szívesen gründolok hozzájuk pénzt, ezt ne hagyjuk parlagon?

• Amikor Eszenyi Enikó mellett elkezdtem megtanulni a színház működését, egyszer csak megkeresett Ilan Eldad a Hat hét, hat tánc ötletével. Akkor éreztem először, hogy ez olyan darab, amit szívesen létrehoznék. Fontosnak tartottam a darab üzenetét, volt mondanivalója a mássággal kapcsolatban, annak elfogadásával, elfogadtatásával kapcsolatban. 262 előadás lett belőle, és nyolc év után 2014-ben vettük le a műsorról, ami elég hosszú széria.

• A darabválasztás közös munka, vagy Orlai Tibor mint producer hall a barátoktól darabokról, vagy csak úgy beugrik valami?

• Van egy nagyon közeli munkatársam, Zöldi Gergő, nagyon hasonlóan gondolkodunk a színházról, arról, hogy mi a magánszínház ebben a színházi szcénában, amiben ma élünk. Közösen hozzuk a legtöbb döntést, a darabok kiválasztása részben az ő ötlete, részben az enyém. A Száll a kakukk a fészkére egy ilyen ötlet volt, ami nekem jutott az eszembe, az Amadeus viszont Gergő ötlete volt. Néha elmondom, hogy körülbelül milyen jellegű dolgokat szeretnék, ilyenkor Gergő ennek alapján keresgél. Ugyanúgy működik, mint egy kőszínházban a dramaturgia és a művészeti vezetés munkája, azzal a különbséggel, hogy itt mi ketten vagyunk, ott pedig van egy nagyobb stáb: főrendező, igazgató, három-négy dramaturg. Előfordul, hogy megkeresnek egy-egy ötlettel, s ami tetszik nekem, örömmel elvállalom.
  
  

  forrás: egyfelvonasos.reblog.hu

• Bizonyos szerepekre ma már beugranak nevek is, hogy valaki milyen jó volna ebben vagy abban a karakterben?

• Hogyne, hiszen eléggé meghatározó szerepem van a színészek kiválasztásában. Együttműködünk a rendezővel, de mindig van konkrét elképzelésem is ezen a területen.

• Nem bírom kihagyni, mert nekem is régóta fontos: miért pont most, ezekkel a színészekkel és ezzel a rendezővel került fel a repertoárra a Száll a kakukk a fészkére?

• Meghatározó színházi élmény volt számomra ez a darab fiatalkoromban. A Vígszínházban láttam a híres-nevezetes előadást, Koncz Gáborral, Béres Ilonával. Bujtor volt Bromden, Kern Bibbit, Gálffi Laci Martini. Nagy nyomot hagyott bennem, többször is megnéztem, szeretem, ha egy darab azokat a kérdéseket boncolgatja, amelyek a hatalom és a kisemberek viszonyáról szólnak. A mai Magyarországon is roppant fontos kérdés mennyire határozza meg, mennyire befolyásolja az emberek mindennapjait a hatalom. Mennyire tudok önálló lenni vagy mennyire hódolok be a környezetemnek, illetve ami az előadásuk vége: mennyire csukjuk magunkra a kerítést. Sok a párhuzam…

• Nem tartottatok attól, hogy a nézők fejében ott lapul a Milos Forman-film, és óhatatlanul is párhuzamot keresnek köztetek meg Jack Nicholsonék között ?

• A mi produkciós irodánknál sok olyan előadás született, amiből korábban film készült. Filmadaptáció – amikor egy film forgatókönyvéből készítenek színdarabot – nálunk a Kramer kontra Krameren kívül nem volt. Az összes többi mind színdarab volt, amelyekből később sikerfilmet forgattak – például a Mindent Éváról, az Aranytó, a Száll a kakukk fészkére, az Esőember, a Római vakáció. Nem a sikerfilmek adaptációjával akarunk sikert aratni, hanem olyan darabokat keresünk, amelyekben hiszünk. Az más dolog, hogy ezekből valamikor film is készült.

• A tájékozott néző óhatatlanul összehasonlítja Szabó Kimmel Tamást Jack Nicholsonnal, Péterffy Borit Louise Fletcherrel.

• Engem ez sohasem foglalkoztatott, mert a film műfaját a színházzal nem lehet összehasonlítani. A színház a pillanatokból tevődik össze, ott születik előttünk, nincs két ugyanolyan előadás, nincs két ugyanolyan pillanat. Még akkor sem, ha százas szériát ér meg egy előadás, ami színházban igazán szép.

• Kanyarodjunk vissza a kaposvári előadásokra, a Katona József Színház iránya is erősen épít Kaposvárra, de mi az, ami téged is befolyásol?

• Ami anno Kaposváron történt, az revelatív volt. Tíz-húsz évvel megelőzte a rendszerváltást, mert színházban, kultúrában ott már akkor megtörtént a a nagy átalakulás, és ez engem, az akkori fiatalt igencsak megfogott. Pédául a Marat/Sade előadása – szegény Ács Jani nemrégiben ment el közülünk – a mai napig hat az abban szereplőkre és a nézőkre. Azt az előadást nem lehet elfelejteni, ott, abban az előadásban előttünk történt meg a rendszerváltás, a tényleges rendszerváltás előtt sok évvel.
  
  

  fotó: Gergely Bea

• A nagyon erős évadkezdés után milyen terveid vannak, hová lehet ezt még fokozni?

• Sikerült felépíteni egy olyan magánszínházat, amely remélem fontos szereplője a magyar kulturális életnek. Az a célom és feladatom, hogy ezt fenn tudjam tartani, iletve lehetőség szerint tudjuk továbbépíteni, bővíteni, hogy ezután is olyan színvonalú előadások szülessenek, mint a mostaniak. Lényeges, hogy folytassuk azt az együttműködést, amit két-három éve kezdtünk a függetlenekkel, az alternatív társulatokkal. A K2 Színház tavalyi Platonov előadása, az Apátlanok közös produkció volt, és idén is tervezünk egy közös bemutatót. Az új évadban az egyik premierünk az Őrült naplója lesz, Bodó Viktor rendezésében Keresztes Tamással a főszerepben, koprodukcióban a Katona József Színházzal és a Fügével.

• Ez tavasszal lesz?

• Nem, nyári bemutató lesz a szegedi Thealteren, majd ősztől játsszuk itt, a Jurányiban.

• Miért fontos az, -amit te a színházaddal teszel – mit tud adni ez a fajta színházlátás?

•  Azt tudom, hogy én miben hiszek, s az nem az én tisztem megállapítani, hogy ez valóban pótolhatatlan vagy sem. Mi egyszerűen megpróbálunk széles közönségréteghez szólni, ámbár nem kizárólag a szórakoztatásra figyelni. A közönség fontos, a közönséghez ugyanolyan alázattal kell közelíteni, mint a művészekhez vagy magához a művészethez. Az is nagyon lényeges, hogy a közönségünk hiteles , igazi emberi kérdésekkel foglalkozó témákkal szembesüljön Nálunk. Mindig olyan darabokat szeretnék színpadra állítani, amelyek gondolatiságát magával viszi a közönség. Ez a legtöbb, amit mi tehetünk.

Csatádi Gábor