„Fontos, hogy megteremtsük a közös falainkat!” – interjú

Október végén mutatták be a Hatszín Teátrumban David Ives: Ismerős történet c. darabját Borgula András rendezésében. A kétszereplős előadás Ruth-ával, Radnay Csillával és Jack-jével, Schmied Zoltánnal beszélgettünk az asztalnál lévő csendről, az önmagunkén kívüli világok el nem fogadásáról, a szalon antiszemitizmusról, a falépítéseinkről, fal mögé bújásainkról, a közösen építhető falainkról és arról, hogy egyáltalán miért is kellenek nekünk ezek a falak…

• A gyerekkorotokból milyen élmény villan be, mikor azt halljátok: „csend legyen az asztalnál!”?

• Csilla: Nálunk inkább az étel részén volt a hangsúly: miért nem eszed meg, amit eléd raknak, a főzelékhez miért nem eszel húst, a szőlőhöz miért nem eszel kenyeret típusú témák voltak jellemzőek.

• Zoli: A csend az asztalnál csak azért volt fontos nálunk, mert különben nem fogyott a kaja – most ezt látom a gyerekeimnél is.

• Csilla: A mi családunkban az rosszat jelentett, ha valaki nem beszélt az asztalnál, a feszültséget jelezte. Ezért ilyenkor inkább elkezdett valaki kényszeresen bármi hülyeségről beszélni, csak azért, hogy ne legyen csend!

…az igazi kérdés inkább az, hogy miért van szükségük ezekre a falakra? Miért, mitől, mi ellen védekeznek? Hiszen Jack és Ruth kapcsolata, mint minden szerelem, nagyon bensőséges meghittséggel, akadálytalanul veszi kezdetét. Az én értelmezésemben egyértelmű, hogy ezt az egész „védekezés” helyzetet Ruth indukálja.

• Az Ismerős történetben hogy kell érteni ezt a „csend legyen az asztalnál!”-t?

• Zoli: Olyan csendre kell ott leginkább gondolni, amiben az érezhető, hogy azért van csend az asztalnál, mert bizonyos dolgokról inkább nem akarunk, nem tudunk beszélni, inkább hallgatunk.

• Csilla: …amikor egyezményes jelként úgy jelezzük a tabu témákat, hogy mindannyian elhallgatunk…

• …az a bizonyos kínos csend…

• Zoli: …igen. Ebben a darabban nyilván a zsidóság és nem zsidóság kapcsán áll elő ez a bizonyos csend, a katolikus és a zsidó neveltetés különbözősége miatt.
  ©Gyöngyösi Hunor

• Inkább a neveltetésbeli eltéréseken alapuló dologról van szó, vagy az antiszemitizmus okán kibukó csend feszültsége ez?

• Zoli: Nem gondolnám, hogy antiszemitizmusról lenne itt szó, ez a feszültség inkább csak a neveltetésbeli eltérésekből adódik.

• Csilla: Ha valamilyen értelemben szó esik az antiszemitizmusról, akkor inkább „szalon antiszemitizmusról” van szó.

• Zoli: Nem zsidógyűlöletről, inkább valami furcsaság nehezen elfogadhatóságáról beszélhetünk. Ami arról szól, hogy aminek nincsen köze a mi katolikus életünkhöz, az szokatlan és titokzatosan megközelíthetetlen.

• Milyen értelemben lehet ez „szalon antiszemitizmus”?

• Csilla: Nem faji, vallási eltérések jelentik a gondot, csupán az, amikor egy család, egy kisközösség nem tudja elfogadni, ahogyan a másik él. Aki úgy él, ahogy én, vagy egyetért azzal, ahogy én élek, az cselekszik, gondolkodik számomra helyesen – mindenki mást viszont kiszorítok azzal a bizonyos csenddel!

• …de ez a kiszorítósdi egyben óhatatlanul bezárkózás is, nem?

• Csilla: Persze, nyilván! Hisz ha létezik fal, akkor annak mindkét oldalán van valaki.

…Feldmár András mondja, hogy akit őrültnek bélyegzünk, az egyszerűen nem a számára megfelelő környezetben él – ez talán ide is vonatkoztatható. Közben pedig nem tudsz magadnak légüres teret teremteni: te elmehetsz a világ másik végére, egy másik kapcsolatba, kezdhetsz új életet, de a saját belső falaidat viszed magaddal. Ameddig ezek ott állnak benned, addig nem jutsz át a másikhoz a túloldalra.

• …és néha szándékosan el is bújunk e mögé a fal mögé.

• Csilla: …de ahogy a darabban is visszatérően elhangzik, ennek semmi köze a hithez. Ez az „elválasztó fal”, inkább csak egy jó, jókor felkínálkozó ürügy, jó erős kifogás…

• Hogyan érzitek, a karaktereiteknek a darabban azért nem megy az együttélés, mert ezek mögé a kifogás-falak mögé bújnak, avagy ha nem lennének ezek, akkor se lennének képesek együtt élni?

• Zoli: Egy kapcsolat arról szól, hogy hogyan tudjuk a másikhoz közeledve ezeket a falakat lebontani. Ha viszont egyre csak szaporodnak ezek a falak, akkor onnantól egyre rosszabb. Hogy „falak” nélkül menne-e? Ezt nem tudni, nyilván az ideális helyzet lenne.

• Csilla: Számomra az igazi kérdés inkább az, hogy miért van szükségük ezekre a falakra? Miért, mitől, mi ellen védekeznek? Hiszen Jack és Ruth kapcsolata, mint minden szerelem, nagyon bensőséges meghittséggel, akadálytalanul veszi kezdetét. Az én értelmezésemben egyértelmű, hogy ezt az egész „védekezés” helyzetet Ruth indukálja.

• Hogy látja Jack ezt a védekező helyzetet?

• Zoli: Értetlenül fogadja. Próbál belőle viccet csinálni, nem komolyan venni. Inkább úgy igyekszik felfogni ezeket a falakat, mint függönyt, amit el lehet húzni. Persze eközben – bár arról beszél, hogy mennyire nyitott, mégsem enged, vállal be bizonyos kompromisszumokat.
  ©Gyöngyösi Hunor

• …és közben pedig lehet, hogy ettől a „zsidó, nem zsidó” dilemmától pont annyira fogvatartott, mint Ruth?

• Zoli: …ahogy a házassághoz is áll – hisz volt már házas, csalódott, sérült benne,és emiatt nem is nyitott rá -, az is egy olyan gátoltság, ami miatt olyan sebeket mar a másikba, melyeket már nem is biztos, hogy be lehet gyógyítani.

• Ha már falak: nálatok az élet mely területén vannak, lehetnek hasonlók, amelyek mögé el szerettek, el szoktatok bújni, ha egyáltalán vannak ilyen falak körülöttetek?

• Zoli: Szerintem vannak ilyen falaim, falaink. Megvannak a magunk önvédő mechanizmusai, hogy megvédjük magunkat – az, persze, már más kérdés, hogy ebben a védekezésben melyikünk meddig megy el.

Lehet humorizálni ezekről a falakról, és talán szükséges is – én, Ruth-szal ellentétben a végsőkig bírom Jack humorát – de fontos, elengedhetetlen mégis, hogy ezeket a falakat lássuk, tudomást vegyünk róluk! Két ember kapcsolatában ez elementárisan fontos, különben az egyikük nagyon nagyot szív!

• A „fal fölhúzás” emberi reakció lehet, vagy a környezet az, ami ezt belőlünk előhívja?

• Csilla: Azt hiszem, Feldmár András mondja, hogy akit őrültnek bélyegzünk, az egyszerűen nem a számára megfelelő környezetben él –, ez talán ide is vonatkoztatható. Közben pedig nem tudsz magadnak légüres teret teremteni: te elmehetsz a világ másik végére, egy másik kapcsolatba, kezdhetsz új életet, de a saját belső falaidat viszed magaddal. Ameddig ezek ott állnak benned, addig nem jutsz át a másikhoz a túloldalra.
  

• Számotokra annak idején ennek a pályának a választása is hasonló „falbontó terápiának” lett szánva?

• Zoli: Az elején, a választásnál nem gondoltam erre, aztán a pályakezdéskor azt hittem, hogy igen, ilyen jellegű terápia lesz a színészet számomra, majd később rájöttem, hogy hiába is tartanánk a színészmesterséget ilyen terápiának, nem tud ilyen lenni, bármennyire is szeretnénk. Egy idő után rájössz, hogy a falbontáshoz ez önmagában nem elég, szükség van a szakemberre, aki jön a kalapácsával, és segít bontani.

• Csilla: Tizenpár év alatt sokszor átszíneződik egy pályaválasztás miértje. Én magányos kamaszként ebbe a világba akartam tartozni, a gondolkodó, alkotó emberek közösségét akartam választott közösségemül. Aztán menet közben kiderült, hogy valóban tud ez a szakma terápiaként is működni, aztán később az is, hogy a terápiának vége. Most épp annál a felismerésnél tartok, hogy hiába a szándék, a magányom, a szabadságvágyam,  a kívülállóságom mindig meg fog akadályozni abban, hogy teljesen feloldódjak ebben a közegben.

• Azt szoktam mondani: tulajdonképpen mindenki sorban áll – a saját sorába-, és ennél jobb, elevenebb, innovatívabb sor nincs.

• Zoli: Ám ehhez el kell jutni oda, hogy mindenki beálljon a saját sorába!

• Jacknek és Ruth-nak sikerül-e a saját falait lebontani, vagy legalább körülhatárolni, körbejárni?

• Csilla: Hogy sikerül-e vagy sem, az a nézőre van bízva. Ruth eleinte próbál Jack viccelődéseiben társ lenni, csak aztán menet közben ezt feladja, megy, mint egy megvadult bika, mint egy tank…és onnantól kezdve már nem is próbálkozik.
  ©Gyöngyösi Hunor

• Miért gondolhatja Jack, hogy jó megoldás, ha ezekből a falakból viccet csinál?

• Zoli: Ha valamit Jack „hibájaként” lehetne megnevezni, akkor az az időhúzás. Az, hogy könnyedén, ha tetszik, túl könnyedén veszi az élet dolgait. A kapcsolatuk elején pont emiatt telik olyan szépen, boldogan az az első pár hónap. Aztán amikor észre kellene vennie, hogy ezeknek a falaknak a lebontását komolyan kellene kezelni, akkor azt vallja, hogy ezekkel inkább továbbra sem fog komolyabban foglalkozni. A „mit fogunk enni?” típusú kérdéseket nem tartja fontosnak.

• Csilla: Persze, az mégiscsak érdekes, hogy bár elviccelve, elbagatellizálva, de Jack az, aki végiggondolja az életét, az életüket, míg Ruth csak szajkózza a csodálatos naptár-bölcsességeket gyereknevelésről, házasságról, melyek mögött sem tapasztalat, sem tényleges felelősségvállalás nincs.

Egy kapcsolat arról szól, hogy hogyan tudjuk a másikhoz közeledve ezeket a falakat lebontani. Ha viszont egyre csak szaporodnak ezek a falak, akkor onnantól egyre rosszabb. Hogy „falak” nélkül menne-e? Ezt nem tudni, nyilván az ideális helyzet lenne.

• Zoli: Jack hiába tud, szeret akár ezekről kritikusan, felelősségteljesebben gondolkodni, mégsem akar erről beszélni, és önmagát, Ruth-t szembesíteni vele. Jacknek ehhez a szembesítéshez időre lenne szüksége, de ezt az időt Ruth nem tudja neki megadni – mert egy nőnek nyilvánvalóan másképp ketyeg a biológiai órája.

• Fontos, hogy legalább elkezdjük bontogatni – ha nem is tudjuk teljesen elbontani – ezeket a falakat?

• Zoli: Fontos, hogy megteremtsük a közös falainkat! Mert akkor már azok kettőnk közös falai lesznek – és hogy kettőnk között viszont ne legyenek falak, az már egy ideális, vágyott állapot lenne.

• Csilla: Lehet humorizálni ezekről a falakról, és talán szükséges is – én, Ruth-szal ellentétben a végsőkig bírom Jack humorát –, de fontos, elengedhetetlen mégis, hogy ezeket a falakat lássuk, tudomást vegyünk róluk! Két ember kapcsolatában ez elementárisan fontos, különben az egyikük nagyon nagyot szív!

Csatádi Gábor