„Ha valóban jól játsszuk, akkor olyanná válhat, mint egy terápiás beszélgetés!” – interjú

Június közepén mutatták be a Miskolci Nemzeti Színházban Mohácsi István Francia rúdugrás c. darabját Mohácsi János rendezésében. Az előadás szereplői közül Prohászka Fannival és Harsányi Attilával beszélgettünk kényes, kínos kérdésekről, ki nem beszélt szexuális és érzelmi gondjainkról, egy rapid módon születő előadás tempójáról, az életszagúság színreviteléről és a színház életről és szexuálterápiákáról…

• Melyikőtöknek mi számít abszolút kényes kérdésnek?

• Attila: Színházi emberek vagyunk, nem hinném, hogy számunkra bármi is kényes kérdésnek számítana, hacsak valaki az intim méreteinkre nem kérdezne rá…

• Fanni: Én sem tartom magam gátlásosnak…

• A Francia rúdugrás csupa meredek, kínosan takargatott kérdéssel és válasszal van tele…

• Fanni: A szexualitás témakörét viszont jómagam nem szoktam ennyire nyíltan kitárgyalni senkivel…

• Merthogy?

• Fanni: …merthogy nincs is miről, úgy érzem, nincs gondom vele!

• Jogos! Hisz csak arról szoktunk beszélni, amivel problémánk van.

Attila: Azért egy házaspár életében a szexualitással időnként csak szokott gond lenni, nem? Valamelyikük már nem kívánja, akarja úgy a másikat, vagy legalábbis már nem úgy… Ez  vissza-visszatérő probléma, ha egy nővel összebútorozik az ember.

©Éder Vera/Gálos Mihály Samu

• …érdekes, hogy ahhoz, ami lefekvés előtt vagy a négy fal között nem tud beszédtéma lenni, annak a felszínre hozásához el kell menni egy kívülálló harmadik emberhez.

• Fanni: Ez tényleg érdekes…habár én még nem éltem házasságban, de az eddigi, igaz, nem több évtizedes kapcsolataimban a szexualitással eddig sosem volt gond. Azt gondolom, hogy az ott jelentkező nehézségek sem ott születnek, hanem a kapcsolat más pontjain.

• Attila: Szerintem az évek alatt a kapcsolatba fektetett „munka” kezd el csökkenni picit. Mert azt gondoljuk, hogy minden oké, mert most már „megvan” a másik. S elindul az eltávolodás, aminek a szexualitás csak egy szelete…

• Fanni: Azt érzed, hogy akkor most már nem is kell küzdeni! – de azt gondolom, ez inkább a férfiak sajátja.

• Attila: Ha a nő viszont ragaszkodik a férfihoz, akkor üti-vágja a mondataival, ahogy a darabban is, ez viszont  nagyon jó dolog, mert újabb muníciót, lendületet képes adni a kapcsolatnak. Csupán elejt egy fél mondatot, ami sérti a férfi hiúságát, és máris beindít egy „teperési” reflexet. Ezek a hullámzások éltetik sokszor a valóságban is a kapcsolatokat…

• Ha már ütni-vágni: milyen volt próbálni ezt a darabot?

• Attila: Gyorsan kellett elkészülni vele! A darab is gyors persze, de itt most a munkafolyamatnak is annak kellett lennie. A karantén előtt próbáltunk másfél-két hetet, ekkor még jobbára a szöveg fölött, aztán le kellett állni a vírus miatt. …és most, június 4-én kiderült, hogy ebből 12-én bemutató lesz.

• Fanni: Három hét alatt kellett tulajdonképpen elkészülnünk vele! Amikor most elkezdtünk próbálni, akkor még csak az volt a terv, hogy magunknak megcsináljuk, és majd szeptemberben bemutatjuk. Tíz nappal a bemutató előtt derült ki, hogy ebben a hónapban már a közönség is fogja látni.

• Attila: Onnantól kezdve viszont vért izzadtunk, csak azért, hogy a szerkezet összeálljon.

• Fanni: …és hogy egyáltalán megtanuljuk a szöveget, ami már csak azért is nehéz, mert ott csak váltakozva mondatokat „mondunk egymásnak”, ám az egész ritmusának mégiscsak beléd kell vésődnie ahhoz, hogy működőképes lehessen egyáltalán az egész – ehhez pedig elengethetetlen az, hogy személyesen, együtt póbálj.

• Apropó szerkezet: mihez hasonlít ennek a darabnak a szerkezete leginkább?

• Attila: Pont olyan, mint az élet! Ez a legfantasztikusabb  Mohácsiban, Rusznyákban, hogy nem létezhet úgy egy háromszereplős jelenet, hogy abban csak két szereplő beszél, a harmadik meg csak hallgat. Nem, mert akkor addig ötletelünk, beszélgetünk, míg az a harmadik is aktív szereplőjévé lesz a jelenetnek. Mindkettőjükben azt szeretem, hogy magát az életet, az élő beszédet teszik a színpadra! Arról nem is szólva, hogy nem egy számunkra vadidegen szöveget „erőszakolnak” ránk, hanem ismernek már bennünket annyira, hogy szinte a szánkra írják nekünk a szövegeinket.

• Ebben a darabban akkor nem is a tabudöntögetés, hanem az élet szagúság az, ami döntő, nem?

• Attila: Szerintem igen: Ha valóban jól játsszuk, akkor tényleg olyanná válhat, mint egy terápiás beszélgetés. Az ilyen típusú beszélgetés kezdetben mindig arról szól, hogy hőbörögsz, hárítasz, minden lehetséges módon próbálod elkendőzni  valóságot, azt, amilyen tényleg vagy.

• Fanni: Eleinte nagyon megterhelő volt számomra szerepem szerint úgy viselkednem a partneremmel, Fagyival (Fandl Ferenc- a szerk.), a darab elején, amikor folyamatosan osztom őt. Rosszul esik így viselkednem, de nyilván azért, mert fél tőle az ember. Tartasz tőle, és megkérdezed magadtól, hogy miért is kaptam ilyen karaktert? Tényleg ilyen vagyok, aki tű egyenes és szókimondó?

  ©Éder Vera/Gálos Mihály Samu

• Szerinted Prohászka Fanninak van, lehet egy ilyen attitűdje is?

• Fanni: Társulaton belül, a velem egykorú színésznők között lehetséges, hogy van  ilyen mentalitás is bennem. A darabban nagyon durva, tirpák ez a nő, nehéz is volt vele eleinte mit kezdenem.

Szerintem igen: Ha valóban jól játsszuk, akkor tényleg olyanná válhat, mint egy terápiás beszélgetés. Az ilyen típusú beszélgetés kezdetben mindig arról szól, hogy hőbörögsz, hárítasz, minden lehetséges módon próbálod elkendőzni  valóságot, azt, amilyen tényleg vagy.

• Ez a Francia rúdugrás mi miatt lehet „durva”, illetve számotokra mi miatt lehet „durva”?

• Attila: Igazából minden jó darab „durva”, amit ha elkezdenek nézni, akkor előbb-utóbb egyre kényelmetlenebbül kezdik érezni magukat az emberek. Az a jó, ha a néző mindegyre kényelmetlenebbül kezd ülni a bársonyszékben –, már  ha elég nyitott rá. Ha az előadás közben néha ránéz a férjére, feleségére, és  a tekintetében megfagy a levegő, mert köztük otthon is hasonló problémák vannak –, mert itt aztán nem virágnyelven fogalmazunk, mint akár egy Shakespeare-ben. Így aztán ennek lehet jó értelemben „gyógyító” hatása is. Ha ezek a nézők egymástól megkérdezik: „tényleg, mi miért is nem fekszünk le egymással már jó ideje?”, akkor már elindulhat valami, amiről eddig szándékosan nem vagy csupán félrebeszéltünk. Ez az otthoni rúdugrás, fent az Avason vagy bárhol, és ez az, ami piszok jó, szerintem!

• Fanni: Van a harmadik felvonásban egy rész, amikor kinézünk a nézőkre, és tegnap épp megláttam az első sorban két idős hölgyet – mert valljuk be, ebben az előadásban tényleg töményen a szexről van szó, amikor mindenki az önkívületig issza magát –, és annyira jó volt látni, hogy mosolyogtak!

• Attila: Nosztalgiáztak! Mert hát ez a szöveg mégis valamiféle jó ízléssel lett összerakva.

Csatádi Gábor