Advent, vagy amit akartok…
december 20. Lengyel Benjámin
„Nos, igazi öröm, és mégis, amikor gyerekként, évről évre átugrottam éneklés közben a kérdőjelet, meg voltam győződve róla, hogy valóban öröm „embernek születni”, különösen születésnapokon.
És így éreztünk akkor is, azon a karácsony estén: szívből örvendeztünk.
Apám befejezte az evengéliumi történetet, elénekeltük a második éneket, én eközben már az asztal sarkát fürkésztem, ahol az ajándékaim sorakoztak, majd mindenki a helyéhez ment, a lányokat anyám vezette az ajándékaikhoz. A szoba közben felmelegedett, a levegőt gyertyacsillogás, viasz- és gyantaszag és tömény süteményillat töltötte be. A lányok izgatottan suttogtak, kézbe vették és megmuatatták egymásnak ajándékaikat, és amikor a húgom felfedezte az ajándékait, hangos örömujjongásban tört ki. Én tizenhárom vagy tizennégy éves lehettem ekkor.
Mint mindenki, a karácsonfától én is az asztalok felé fordultam, ahol a meglepetések várakoztak; fürkésző tekintettel felfedeztem a helyemet, és odasiettem. Közben ki kellett kerülnöm Hans kisöcsémet meg egy alacsony játékasztalt, amelyen az ő ajándékai voltak. Egyetlen pillantással végigmértem: középen a legszebb darab, egy apró kis agyag étkészlet volt; mókás, liliputi tányérkák, korsócskák, csészécskék sorakoztak egymás mellett, fura és megható látványt nyújtottak a kedves, apró edények, a gyűszűnél is kisebb csészék. Öcsém előrenyújtott fejjel állt a törpekészlet fölé hajolva, és amint elmentem mellette, egy másodpercig láttam gyermekarcát – öt évvel volt fiatalabb nálam -, és azóta, az elmúlt fél évszázad során sokszor láttam emlékezetemben ugyanúgy, ahogy akkor, abban a pillanatban feltárullt előtte: csöndesen ragyogó, enyhe mosolyra fakadó, boldogságtól és örömtől megdicsőült és elbűvölt arccal nézte a csodát”
Herman Hesse: Karácsony
