Dragomán György: Kókusz

Azt mondta, nehezen tudjuk elképzelni, de hát van, ahol ilyenkor nem sötét és hideg és szegénység és kommunizmus és térdig érő hó van, hanem meleg nyár, és a tenger fehér homokját kéken nyaldossák a tenger hullámai, és a parton kókuszpálmák nőnek, és azokon hatalmas kókuszdiók, tele hűsítő kókusztejjel, az annyira finom, hogy azt mi el se tudjuk hinni, jobb mindennél, amit csak valaha ettünk, jobb még a narancsnál is meg a datolyánál is meg a fügénél meg a banánnál is, még a mandarinnál és az ananásznál is, jobb mindennél, tiszta mennyei manna.

Attól kezdve folyton csak a kókuszt emlegette, és amikor már vagy századszor mesélte el, hogy milyen csodálatosan üdítő és szomjoltó ital is a kókusztej, akkor aztán Nagyapa nem bírta tovább, és rászólt, hogy honnan tudja, ivott már? Nagymama akkor azt mondta, hogy mit kérdez már ilyeneket, hát persze hogy nem ivott és nem evett, csakis álmában, és ha Nagyapa tudni akarja, hát elmondja neki, hogy ma éjszaka is azt álmodta, hogy hajótörést szenvedett, és egyedül kellett hogy kiússzon a partra, mert Nagyapa szokás szerint csak magával törődött, és képes volt őt otthagyni, és elevezett az egyetlen mentőcsónakon, ráadásul futballmeccset hallgatott közben táskarádión, és Nagymama hiába kiabált utána, Nagyapa egyáltalán meg se hallotta, hanem azt énekelte üvöltve, hogy „a Csendes-óceán mélyéből egy kicsi kis hal előtört, a farkára volt ráírva, a cséféré győz még ma”.

Erre Nagyapa feje olyan piros lett, mint amikor Nagymama haragjában lelocsolta málnaszörppel, mert összevesztek, mert Nagyapa spagettinyújtót akart építeni a varrógépmotorból, és piros fejjel felpattant a kerek asztaltól, és nem hagyta, hogy Nagymama végigmondja az álmát, hanem azt kezdte kiabálni, hogy ezt kikéri magának, Nagymama szégyellje magát, ő soha az életében nem szurkolt a cséférének, egész életében az ászéának szurkolt, hát hogy lehet, hogy Nagymama ennyit se tud megjegyezni, ennyi év után, menjen a brantba, hagyjon már minket békibe a hülye álmaival, úgyis tudja jól, hogy az lesz a vége, hogy Nagymama majd egyedül kiszenvedi magát a partra, és ott hűsítő kókusszal oltja majd a szomját, mert most már mást se hallgatunk itt hetek óta, csak ezt az átkozott kókusztejet, Nagymama ne higgye, hogy annyi eszünk sincs, hogy magunktól ne jöttünk volna rá, hogy itt valami kókuszos meglepetésre készül, és akkor Nagymama pisszegni kezdett, és elkezdett felém integetni a fejével, és hogy ne a gyerek előtt, meg vagy Pali bolondulva, ne a gyerek előtt.

És akkor én is megszólaltam, és mondtam, hogy miattam ne aggódjanak, mert én már két napja megtaláltam a kamra legfelső polcára dugva az aranyszalaggal átkötött három nagy kókuszdiót, amiket az angyal dugott oda, és ahogy Nagymama, én is napok óta a kókusztejről álmodom, és azt is őszintén bevallom, hogy az egyik kókuszba meg is próbáltam belefúrni a kézifúrómmal, de sajnos beletörött a feje, úgyhogy utána a dugóhúzóval is megpróbáltam, de az is eltörött, a végén aztán a gerebenszeget vertem bele a mozsárral, azt, amelyiket Nagyapa pipaszurkálónak szokott használni, na az legalább végre rendesen belement, de úgy, hogy utána csak Nagyapa franciakulcsával tudtam kihúzni, de sajnos olyan nehezen jött ki belőle, hogy majdnem egy fél óráig kellett rángassam, és ki kellett vigyem a műhelybe és be kellett fogjam a Nagyapa satujába, és amikor végre kijött a szeg, akkor sajnos elég sok kifolyt a kókusztejből, de ne búsuljanak, mert ez a kókusztej sajnos egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenről Nagymama mesélt, se fehér nem volt, se sűrű, se édes, hanem csak egyszerű savanyú vízszerűség, olyan, amire Nagyapa legfeljebb azt mondta volna, hogy párducpisi, és örülhetünk, mert így legalább kiderült előre, és még lesz ideje az angyalnak, hogy kicserélje egy olyanra, amelyik nincsen megromolva, mert ugye az angyal se tudhat mindent, vagy hogyha tudhat is, akkor se tud mindenre odafigyelni, például arra, hogy mi van mindegyik ajándéknak vitt kókusz belsejében, de én segítettem neki, nemcsak szóban üzentem, hanem egy levélben is megírtam neki, hogy mi a probléma, és tudom, hogy így karácsony előtt sok a dolga, de azóta már majdnem három nap eltelt, és biztos hogy volt ideje kicserélni frissebbre a diókat, a másik kettőbe mondjuk nem fúrtam bele, de biztos vagyok benne, hogy azokba már belenézett magától. Az egyetlen baj, hogy a kézifúróm eltörött, és nem tudtam megcsinálni műhelyórán a madáretetőt, amit lombfűrészelni kellett volna, és ha már mindent őszintén be kell vallani, akkor azt is bevallom, hogy a dugóhúzót meg viasszal ragasztottam meg, és ha Nagyapa vasárnap szokás szerint kibontotta volna vele a vörösborát, akkor beletört volna, és azt hitte volna, hogy ő volt a hibás, és ez nem lett volna szép dolog a részemről, de most már, hogy bevallottam, nagyon nagy kő esett le a szívemről, és most már legalább mind a hárman tudhatjuk, hogy mit várhatunk az angyaltól, és nyugodtan álmodhatunk mind a hárman édes kókusztejről, és úgy számolhatjuk az ünnepig hátralévő napokat.”