Advent, vagy amit akartok…
november 30., szerda Vasvári Csaba
Jászol esztrád
Hajnali negyed négy lehet, mikor a laptopom megzizzen, és saját akaratából lejátszik nekem egy változó minőségű videófelvételt, néhol csúnya beletörlésekkel, és vágásokkal. A felvételen karácsony van, kora nyári kiadásban, de a hó az valódi. A pornópincérnő szerint az idei stáb génkezelt felhőkkel dolgozik, miközben, kapaszkodjak meg, a logó kézimunka, kínai, mint minden. Ünnepélyesen pilinckéznek a standardnél kicsivel nagyobb pihék, tán hogy jobban rájuk férjen a világhírű energiaital logója, nem mondom a nevét, minden ilyen bakiért büntetnek, öt dollár, tíz dollár, ha az ember adásban óvatlankodik – és itt, a szeretet ünnepén minden az adásról szól –, szép kis summa összejön hamar. Igaz, a tombola nyerteseinek később levásárolható, de akkor is. Odakinn a nyílt tenger még világos, ám itt, a Trabantubai-öbölben már lassan, puhán sötétedik. Az öböl egy páratlan márvány katlanban fekszik, a tömör szikla- oldal mesterséges párkányain kigyúlnak a látvány templomok, kaszinók, szeretet- szállodák ünnepi fényei. De e fényár csak szelíd, vidéki hunyorgás a pompás luxushajó hoz képest, amely a strand-kikötőben, húsz emelet magasan tornyosul felettünk, kései beszállók fölött. Születésnapi party lesz, értelemszerűen a nulladik, a szokásos betlehemi reality- vel, meg celebek tömegével, stb. Projektek és prezentációk százait kéne itt felsorolni a bioszafaritól, a látvány disznótorig vagy a szamártej fürdő ig, nem tesszük, viszont ide igyekszünk.
A nyomtatott programfüzet is kisebb könyv, benne vagyok, kísérőm a biztonság kedvéért megnézi és mosolyog. Látja rajtam, mondja, hogy nem merem megkérdeni tőle, mivel is lépek föl, mert hátha akkor nem visz be a hajóra, de ne baszkódjak, bevisz, neki ez a munkája, a részleteket majd megtudom odafönt. Egyébként nem kell problémázzak, avval lépek fel, amivel mindig. A Trabantubai-öböl nagyjából Fonyód-sziget irányába néz. Igen feltűnő, hogy úgyszólván a kijáratáig szokatlanul sekély a víz, s mintha ki is lenne csempézve. A -diszk meder világításban látszik, hogy az alját pénzérmék borítják vastagon. Adakozás a világ nehézfém-károsultjai részére, mondja kísérőm, s hogy ide speciel dobhatok forintot is. Előmelegített víz, 24 celsius, mosolyog az utolsó ellenőrző pontnál a szamáron ülő, mulatt rendőrnő. Derékig ér, teszi hozzá, mert itt minden a gyerekekért van. Maga a hajó is, a kutya- és bikaviadalok idejétől eltekintve, gyermeküdülő. Úgy hírlik, az Uncle Noé névre lesz keresztelve, ez még surprise, egyelőre túrórudi-színű molinó takarja a névtáblát a büszke hajóorr alatt. Ha nyakunk törnénk, se látnánk fel odáig. T. Rudi, mondja kísérőm feddő mosollyal, és felírja a rendőrnő számát. Aztán mágneskártyával kinyitja az apró személyzeti bejáratok egyikét, melyek a rakpart magasságában sorakoznak. Előreenged, s mielőtt becsukná utánunk az ajtót, a gurulós hajóhidat egy derűsen durva mozdulattal visszarúgja a kőperemre. Minek ez, ha egyszer álmodunk, súgja a fülembe, született japán, erős zentai tájszólással. Ha el is veszteném őt, amire van esély, én csak érezzem otthon magamat, mond- ja, evvel eltűnik. Pontosabban felszívódik, elpárolog, érzem az édeskés kókusz- illatát. Este kilencig mindössze az a feladatom, hallom még a semmiből, hogy feljussak a Betlehem-fedélzetre. Ha valahol akadékoskodnak, mert, hála az égnek, sok a biztonsági ember, mondjam, hogy „Jászol-esztrád, Hungary”, s mehetek is tovább. Egy ilyen Sárbogárd-méretű luxushajó belsejében nem könnyű célzottan haladni. A végtelen folyosókon, ha jön is egy-egy kihalt szakasz, az újabb kanyar vagy lengőajtó után biztos, hogy jóleső nyüzsgés fogad, s azonmód egy nagy, prezentáló család tagjának érezhetem magamat. Egyik pillanatról a másikra a Háromkirályok-hasonmás versenyen vagyok. Megvolt a lángos csillag evés, most tartanak a közös zsákbafutásnál, merő sikítozás és izgalom a Bowling-pálya. Öt dollárért minden felnőtt néző guríthat, ha csak meghallják a golyó dörgését, a hasonmások zsákostól fölugranak, hiszen haladók mindannyian, és a pontversenybe ez is beleszámít.
(…)
Mondjuk pontos időpontom még nincs, úgy tűnik, nem a szülés előtt lépek fel, bár ki tudja, ez itt tiszta kupleráj, tíz perce dőlt el, hogy mégis Angelina Jolie játssza Szűz Máriát, s ahogy tervezték, Schwarzenegger- kormányzó Szent Józsefet. Viszont az élő Kisjézust idén nem engedélyezte az UNESCO. Mondja, hallom még a hangomat, nyilván keveslem az információt, de egyszerre a nő is, a kép is eltűnik, végleg elsötétül a laptopom, vacogva ülök a téli hajnalban, nyalogatom az ajkam, amit fölsértett a handmade kristálycukor, és próbálom a látottakat valamelyest megjegyezni.
Party-Nagy Lajos
