Kiss-Végh Emőke a Dollár Papa Gyermekei formáció színésznőjeként ismert elsősorban. Az Úriemberek című előadás a rendezői bemutatkozása, egyben ő az előadás szövegének szerzője is.
Ahogy a Dollár Papa produkciói többször is elhagyták már a hagyományos színházi tereket, úgy az Úriemberek is helyspecifikus előadásként hirdeti magát. A helyszín az Állami Pénzverde Bláthy Ottó utcai volt telephelye, amit nem túlzás a jelzőket halmozva barnamezős rozsdaövezetnek nevezni. Pontosabban a telepen belül egy punk zenekarok által elfoglalt, épületrész, amelyet próbateremként, vagy alkalmanként kisebb bulikhoz koncerthelyszínként lehet hasznosítani. Természetesen ennek minden egyes rekvizitumával együtt. Pattogzó vakolat, csupasz betonfelületek, szabadon futó csövek mindenütt. Közben a falakat körös-körül viccesnek szánt graffitik díszítik. A cigaretta hangsúlyos és visszatérő eleme ezeknek a képeknek, sőt, egy hatalmas papírmasé cigi fel is van húzva a plafon alá. De mivel a nézőkkel párhuzamosan van elhelyezve a térben, ezért az előadás látványában nem játszik szerepet.
©Ofner Gergely
A darab középpontjában egy apa-fiú kapcsolat áll, akiket elhagytak egy harmadik férfiért, és a helyszín, ahová nézőként megérkezünk, az a hely, ahová ők lazítani mentek. Az előadásban elhangzik, hogy a hely neve Kripta Kulturális Egyesület, ami akár a valóságban is lehetne a neve. De itt, azt hiszem, hogy nem maga a hely a fontos, hanem az az életérzés vagy esztétikum, amit ez a hely képvisel, sőt, amit nem csak látványosan magán hordoz, de úgy érezhetjük, hogy inherens része ennek a helynek. Ennek ellenére nem látom be, hogy miért ne lehetne megépíteni ezt a díszletet egy színpadon. Az átlagnézőnek nem ad arányosan többet az, hogy egy under-underground zenekar próbatermében zajlik az előadás, mintha egy díszlettervező munkáját nézve gondolná ugyanezt. A hely hozadéka, ami egy épített térben szinte biztosan nem valósulna meg, az, hogy minden esete más-más punk zenekar szolgáltatja a zenei betéteket.
A premieren a Palánta tette próbára a nézők dobhártyáját, de lesz még Power Flower, Pletyka, Paks3, Unholy Sativa, Primteori és Berosszulás is.
A tyúk vagy a tojás mintájára nem tudhatjuk, hogy a punk esztétika vagy a darab nyersesége volt-e előbb, de talán mindegy is. Kiss-Végh Emőke szövege ugyanis nem pironkodik, sem akkor, ha macsó kivagyiságot kell megjelenítenie, sem akkor, ha érzelmes mélységekbe kell alámerülnie, de akkor sem, amikor gusztustalanságában is fenséges dolgokról beszélnek a szereplők. A mondatok primer, tudatalatti szintről jönnek, és a szereplők kíméletlenül őszinték egymással.
Mégis idézőjelbe kerül az előadás teljes szövege, mivel a darab úgy kezdődik, mintha a színészek épp a darabot próbálnák civilben. Ladányi Jancsó Jákobnak még az utolsó pillanatban kell kimennie a WC-re, amitől a rendező, Kiss-Végh Emőke szemmel láthatóan ideges. Azon meg még jobban felhúzza magát, hogy Olasz Renátó nem akarja végrehajtani az utasításait. A jelenetet többször is újrakezdik, csak Rába Roland követi az instrukciókat, de mintha ő is fáradt lenne egy hosszú próbafolyamat végén… Ennek a fáradtságnak az előadás további részében egyébként nincsen nyoma, ám a megismétlődő jelenet nem a rendező által elképzelt, hanem inkább a színészek által „elszabotált” formában valósul meg. Az előadás végén Rába Roland újfent civilként szól a rendezőhöz, de kételyeire nem kap kielégítő választ.
©Ofner Gergely
Ez a keretezés még a zeneválasztásnál is nagyobb kérdőjeleket vet fel, mert homlokegyenest szembe megy az előadás többi részével. Míg a cselekményben a történéseket elég ha csak a lelkünk legmélyén tudjuk értelmezni, nem kell racionálisan megmagyarázzuk, ahogy például egy katarzist sem, úgy a hagyományos előadások kereteit felrúgó gesztusoknak jól körül határolt céljuk és alapos indoklásuk kell legyen ahhoz, hogy nézőként el tudjuk fogadni őket. Nem célszerű félvállról venni a miérteket, vagy tanácstalanul hagyni a nézőt, mert akkor a reakciója is csak egy vállrándítás lesz.
Rába Roland, akire a szőke paróka miatt alig lehet ráismerni, veteránhoz méltó vehemenciával viszi előre az előadást. Egyébként is az ő karaktere az események gyújtópontja. Ő szervezi az esti partit, ahová a fiát alakító Olasz Renátóval érkezik a Lammermoori Lucia operaházi előadása után (ahol még a pénztárcáját is elvesztette). De a helyet is ő vette meg, és a zenészeket is ő rendelte oda. Ahogy az exfelesége új partnerét, Ladányi Jancsó Jákobot is ő hívja meg az estére. Végül pedig a Hód Adrienn által alakított táncosnőt is, aki a karakterének valami régi osztálytársa lehetett, derül ki a beszélgetésükből.
Kiss-Végh Emőke szövege végig hangsúlyos az előadásban olyan témákkal kapcsolatban, mint megbocsátás, a másik utáni fizikai és szellemi vágyódás, a másik meg nem ismerhetősége, hűség és ragaszkodás stb.
De a túlfeszített tempó kibillenti a jeleneteket, amik már-már az artaud-i értelembe vett kegyetlen színház irányába tapogatóznak. Legfőképp azokban a jelenetekben érezni ezt, amikor elfogynak a szavak, és nem marad más, mint az ösztönök által irányított vad testek, amelyekből felszakadnak az indulatok, hogy végül egy kontrollálatlan dühös táncban kerüljenek napvilágra.
Azt hiszem, hogy nem kockázatmentes ez a rendezői debütálás. Az viszont nyilvánvaló, hogy egy nagyon erős vízió mentén valósult meg, még akkor is, ha vannak olyan pontok, ahol a rendezői következetessége megbicsaklik. Az viszont biztos, hogy az Úriemberekben megvillantott irányra szükség van a hazai színjátszásban, bár ez nyilván nem a tömegigényt szolgálja ki.
(2022. november 24.)
Jenei Péter
